Ezt eszi a vébé házigazdája, avagy Brazília rizzsel és babbal, caipirinhával leöntve

Rizs és bab: Brazíliában ez a két legfontosabb táplálék. Csak rizs és bab legyen, a többi nem számít. Magyar szemmel kicsit furcsa párosítás, de arrafelé szeretik. Mit szeretik, odavannak érte. Például Neymar, akinek bevallottan ez az egyik kedvenc étele. Brazíliában lehetetlen olyan étterembe menni, hogy köretként ne kínálnák a rizs-bab-kombót.Rizs és bab: Brazíliában ez a két legfontosabb táplálék. Csak rizs és bab legyen, a többi nem számít. Magyar szemmel kicsit furcsa párosítás, de arrafelé szeretik. Mit szeretik, odavannak érte. Például Neymar, akinek bevallottan ez az egyik kedvenc étele. Brazíliában lehetetlen olyan étterembe menni, hogy köretként ne kínálnák a rizs-bab-kombót.

Feijao: a rizs és a bab továbbfejlesztett változata. Még az afrikai rabszolgák hozták be az országba. Az eredetileg fekete babot megfőzik. Közben hagymát és fokhagymát pirítanak olajon, aztán belemerik a babot a főzőlével, majd besűrítik. Az elkészítés módja változhat, feltehetik a hagymás-fokhagymás alappal együtt főzni a babot. Ehhez a „babfőzelékhez” kínálják a rizst, így kiadós étel jut a brazilok asztalára. Természetesen ezt különféle húsokkal is meg lehet bolondítani, de az alap nem változik.

Feijoada: haladjunk tovább a babos vonalon egy másik jellegzetes brazil alapétellel. Ez éppen a Barcelona védőjének, Dani Alvesnak a kedvence, és nemcsak azért, mert nemzeti étel. Alapesetben ez is fekete babból készül, de jó sok disznóhússal feltuningolva. A sóletszerű, rendkívül gazdag étel úgy készül, hogy a kockára vágott húsos szalonnát zsírjára pirítják, majd beledobálják a hagymát, a fokhagymát, az erős paprikát. Ha megpirult, hozzáadják a már beáztatott babot, az apróra vágott lapockát, oldalast, csülköt, körmöt, marhanyelvet, kolbászt, meg még ami otthon van és ehető a sertésből vagy a marhából… A sós-borsos-babérleveles fűszerezés után felöntik vízzel, narancsot dobnak bele, majd jó hosszan főzik az ételt, és néhány óra alatt elő is áll a finomság. Már az összetevőkből is látszik, hogy nem éppen fogyókúrás étel, de természetesen többnyire rizzsel eszik, hogy még kiadósabb legyen. Ez is a rabszolgák eledele volt. Az eredete szomorú, mert régen a konyhán megmaradt maradékokat egy vályúban öntötték össze, abból merhettek maguknak a rabszolgák.

Canja: nem egy levesevő nép a brazil, az biztos. De ha már… akkor itt van ez a tyúkhúsleves, amely viszonylag népszerű a dél-amerikai országban. A hagymát, a sárgarépát (korántsem olyan sokat, mint nálunk), tyúkot, egyes helyeken krumplit és paradicsomot is felteszik főni, aztán valami kialakul belőle. Amikor a hús megfőtt, kiveszik a levesből, amelybe beleszórják a kuszkuszt vagy a rizst, majd a csontjától megszabadított húst is, és babérlevéllel vagy mentával ízesítik. Ezután főzik még egy kicsit, és már lehet is enni ezt az inkább híg, mint sűrű húslevest.

Farofa: valamikor a szegények eledele volt a pirított maniókaliszt. Hát, elég sovány, kicsit a pirított prézlire hasonlító étel, amelyet – amikor persze jutott – fel lehet(ett) javítani tojással, hagymával, gyakran mazsolával. Ma már nem szégyelli senki a farofát, menő éttermekben is lehet kapni. Számos változata ismert, akár császárszalonnás is, ami a régi időkben elképzelhetetlen lett volna. De akármit is tesznek bele, a farofa farofa marad.

Arroz doce: édesség nélkül nincs menü. Az arroz doce lényegében egy hosszan főzött tejberizs rengeteg cukorral, fahéjjal, amelyet tojássárgájával sűrítenek be. Hogy ez a brazil tejberizs megfelel-e a magyar ízlésnek, egyáltalán nem egyértelmű. Ebben a desszertben ugyanis a közép-európai ízlésnek túl sok a cukor, de általában is elmondható, hogy a brazil édességek nagyon-nagyon édesek. Ez persze egyáltalán nem ritka, mert a meleg éghajlaton földrésztől függetlenül hihetetlenül édesek a csemegék. Az arroz docét hűtve tálalják, úgy a legfinomabb.

Akinek ez túl édes lenne, nyugodtan ehet trópusi gyümölcsöket. Fájdalom, nálunk viszonylag kevés fordul elő ezekből, és megfizethető áron elég silány árut kapunk, pedig például egy igazán friss és érett mangót még csak összehasonlítani sem lehet a honi bevásárlóközpontok zöld „csodáival”. Aki netán mégis próbálkozna a brazíliai gyümölcsökkel, az ehet papaját, datolyaszilvát, maracuját, guávát vagy éppen a jákafa gyümölcsét.

Végül jöjjön egy klasszikus brazil ital, a caipirinha. A cukornádpálinka adja az alapját ennek az italnak, amelyben jó sok zöld citrom, cukor és jég keveredik még.

Ez a néhány étel természetesen csak felvillantott néhány árnyalatot a gazdag brazil gasztronómiából, de talán kevéssé ismertek nálunk, és az interneten bárki rendkívül gyorsan megtalálja különféle receptjeiket. Egyiket-másikat érdemes kipróbálni, hiszen ha nem is Brazília napja alatt fogyasztjuk, akkor is finomak.