Négy vb-favorit, leáldozhat Xavinak és a spanyol armadának

– Várhatunk meglepő húzásokat, vagy taktikai újítást a világbajnokságon?
– A világbajnokságokon nem születnek új dolgok taktikailag, amióta ennyire a klubfutball dominál. Ez elkerülhetetlen és a futball szisztematizálásával járt együtt – igazán kifinomult rendszereket ma már csak klubedzők tudnak összerakni, akik negyven héten, heti hat napon keresztül dolgoznak a játékosaikkal. Egy válogatott szövetségi kapitányának nincs lehetősége kísérletezni és a kísérletezéssel vereségeket szenvedni. Két vereség és fel is út, le is út. A válogatott futball ezért taktikailag szükségszerűen konzervatív. Az egyetlen kivétel, ha meg tudja egy válogatott azt lépni, mint Dél-Korea 2002-ben – leállították a bajnokságot, hogy a csapatnak legyen három hónapja együtt gyakorolni. Ez már hozhat érdekes eredményeket.

– Mennyi esélyük van a kis országoknak? Meg tudja ismételni Uruguay a 2010-es bravúrját?
– Uruguay helyzete Magyarországhoz, vagy Ausztriához hasonló: közepes GDP, kis népesség, hatalmas futballtradíció. Legutóbb ők voltak a példacsapat a világbajnokságon, amely várakozásokon felül teljesített és sok szurkolót meglepett – de negyven év kellett ahhoz, amíg felnőtt egy ilyen generáció. 2010–2011-re három szenzációs csatárt tudtak bevetni Forlán, Suárez és Cavani személyében, volt egy kiváló védelmi vezérük – Godín –, és egy zseniális edzőjük, Tabárez. Ennyi kellett és persze egy kis szerencse. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb jön megint egy visszaesés az uruguayiaknál, ez ilyen kis népességű országoknál természetes is. A két nagyon érdekes kivétel eddig Hollandia és Horvátország – ők a népességükhöz képest fantasztikusan túlteljesítenek.

– Ha már meglepetés: melyik válogatott lepheti meg leginkább a mezőnyt?
– Chile szereplését várom a legnagyobb érdeklődéssel. Jorge Sampaoli kiváló edző és érdekes a stílusa is. Nagy rajongója vagyok Marcelo Bielsának, aki egy briliáns teoretikus, de nem az edzői kvalitásai emelik az átlag fölé. Nem kezeli igazán jól a játékosokat. Sampaoli átvette az örökségét, és ő nagyon jó vezér. Láttam a chileieket Anglia ellen a Wembleyben: sokkal jobbak voltak. A németek ellen szintén kitűnő teljesítményt nyújtottak, balszerencsés vereséget szenvedtek. Négy éve is nagyon jól futballoztak a vébén, most a sorsolásuk peches, de számomra erősebbnek tűnnek, mint a hollandok. A probléma az, hogy ha csoportmásodikként mennek tovább, belefutnak a brazilokba, és Chile egyszerűen kishitű a brazil és az argentin csapat ellen. 2010-ben is így jártak, a csoportmeccseken remekül teljesítettek, aztán jöttek a brazilok...

– Folytatódhat-e a spanyol dominancia a tornán? Elég jó és sikeréhes még ez a csapat?
– Ez a legnagyobb kérdés a világbajnokságon, nehéz is rá válaszolni. A felkészülési meccsek, a selejtezők, a Konföderációs Kupa egyaránt azt mondatják velem: nem folytatódik a spanyol uralom.De ők lehetnek a harmadik válogatott a futballtörténelemben, amely megvédi a világbajnoki címet, és ez plusz erőt ad számukra. A legnagyobb kérdőjel számomra Xavi játéka. Szerintem már leszálló ágban van, nem olyan jó, mint volt, és ez meglátszik a csapatjátékon is. Kihagyni viszont aligha lehet a kezdőből, Del Bosque ezt nem kockáztatja meg.

– Hol a helye a mostani spanyol csapatnak a világ valaha volt legjobb válogatottjai között?
– Nehéz összehasonlítani eltérő generációk csapatait, de mindenképpen megérdemlik a helyet a legnagyobbak között. Két Eb között világbajnokságot nyertek, ez egyedülálló tett. Talán az 1920-as évek kétszeres olimpiai bajnok uruguayi csapata hasonlítható hozzájuk, amely megnyerte az 1930-as világbajnokságot is. Esetleg a harmincas évekbeli, kétszeres világbajnok olasz válogatott lehetett volna ilyen domináns, ha akkor van kontinensviadal is. Minden idők tíz, vagy inkább öt legjobb nemzeti csapata között van a helye a spanyoloknak.

– Melyik ez az öt?
–Szigorúan nem sorrendben: az 1930-as világbajnok uruguayi válogatott, az 1970-es brazil, a magyar Aranycsapat, az 1974-es világbajnok nyugatnémet csapat, amely 1972-ben szerintem még erősebb volt, illetve a mostani spanyol.

– A szokottnál sokkal visszafogottabb a várakozás Anglia szereplésével kapcsolatban. Mit vár hazája válogatottjától?
– Nincs még egy olyan ország, melyben a nemzeti bajnokság ennyivel erősebb, mint maga a válogatott. A hatalmas múlt és történelmi örökség ugyanakkor teher: évtizedek óta túl nagy a felhajtás és a nyomás a csapaton. Most viszont túlzottan visszafogott mindenki. 1982-től 2010-ig Angliát sosem adták rosszabbul a fogadóirodák 12:1-nél, ez elképesztő, túlzott optimizmus volt. Most pedig átestek a ló túloldalára.

– Miért kételkednek a drukkerek és szakemberek az angol válogatottban?
– Három fő gócpontja van a problémáknak. Jobbhátvédben Glen Johnson nem meggyőző, a Peru elleni felkészülési mérkőzésen két hatalmas hibát is elkövetett, melyek büntetlenül maradtak – a világbajnokságon nem ússza meg ilyen könnyen. Jagielka és Cahill belső védőkettőse – ez a legjobb, ami Roy Hodgson rendelkezésére áll, de egyikük sem világklasszis. Nem vethetők össze a fénykorában levő Sol Campbell, Rio Ferdinand duóval. A harmadik kérdőjel Steven Gerrard szerepeltetése védekező középpályásként. Érzésem szerint nem elég fegyelmezett ehhez, főleg, ha az angol válogatott bekkel egy meccsen. Ha van türelmük védekezni és hosszú labdákkal megjátszani a nagyon gyors támadókat, akkor bárkire veszélyesek lehetnek. Nem kell támadó focit játszaniuk, le kell nyelni a büszkeségüket. A gond az, hogy a válogatottal kapcsolatban kettős mérce érvényesül. Egy klubcsapatnál lehet, hogy megdicsérik a védekező taktikát, de az angol válogatottnál sosem. A közvélemény mészárszékre viszi a csapatot, ha defenzív játékot lát.

– Pedig ez is csak egy módszer a siker elérésére...
– Sose tetszett nekem, amikor morális értékeket igyekeztek a futballnak tulajdonítani. A labdarúgás legnagyobb szépsége, egyben az, ami minden más sport fölé emeli, hogy kevés a gól – így nagyon is lehetséges, hogy az esélytelenebb csapat győzni tud. A sokgólos vagy sokpontos sportágakban sokkal gyakrabban érvényesül a papírforma. A futball népszerűségéhez és vonzerejéhez hozzájárul, hogy sokféleképpen lehet sikert elérni – védekezéssel is. Idegesít, amikor morális magas lóról bírálják a védekező futballt. A védekezés nem immorális dolog, hanem sokszor egy gyengébbnek tartott csapat eszköze a siker eléréséhez. Immorális a csalás, sérülés színlelése, a taktikai szabálytalanságok sora.

– Kit jósol befutónak? Mely csapatok tartoznak a fő aranyesélyesek sorába?
– Négy favorit van, Brazília, Argentína, Spanyolország és Németország. A négy esélyest követően is akad néhány válogatott, amely befuthat: Anglia is idetartozik Olaszország, Franciaország, talán Belgium és Portugália mellett.