Úgy hajították ki Luist, mint egy kutyát - a nagymama és a csk reakciója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.27. 07:43
null
Luis Suárez a történtek ellenére hős marad Uruguayban (Fotó: Action Images)
Nagymamája szerint Luis Suárez szüleinek válása okozza a játékos elborult pillanatait, de ő és a csapattársak is felháborodtak.

Hazautazott Montevideóba Luis Suárez, az olasz Giorgio Chiellini megharapásáért 9 válogatott meccsről s emellett 4 hónapra mindenféle futballtevékenységtől eltiltott labdarúgó, akit hősként köszöntöttek az uruguayi fővárosban, 500 szurkoló fogadta a repülőtéren. Suárez még nem nyilatkozott, de a nagymamáját már sikerült megszólaltatni.

„Mindenki tudja, mit tettek Luiszal. Azt akarták, hogy eltűnjön, és léptek is, megoldották. Kihajították, mint egy kutyát az út szélére. Nagyítóval figyelték minden mozdulatát, és csak arra vártak, hogy indokot találjanak az eltüntetésére. Barbárok – nyilatkozta mérgesen Lila Piríz da Rosa. – Én nem tudok rá haragudni, hiszen a nagymamája vagyok, és nagyon szeretem. Nem tudom, mi okozza ezeket a pillanatokat nála, talán a szülei válása. Ne is kérdezzenek többet, kérem!”

A játékos egyik személyes szponzora, az Adidas elvetette azt a tervét, hogy a 2015-ös reklámkampányát részben Luis Suárezre építi. Az uruguayi szövetség fellebbezett a FIFA döntése ellen, de a játékos hazautazása is mutatja, hogy nem hisznek a szankció jelentős enyhítésében. A szövetség a hivatalos Twitter-oldalán támogatásáról biztosította a csatárt, míg a játékostársak közül Diego Lugano szólalt meg az eltiltás kapcsán.

„Felháborodás és tehetetlenség lett úrrá a válogatottunkon – írta közösségi bejegyzésében az uruk csapatkapitánya. – Szeretnénk igazságosabb világban élni, de az sajnos nem létezik. Ölelésünket küldjük Luisnak, aki mindig önmagát adja, illetve családjának, amely hozzá hasonlóan rengeteget szenved amiatt, ahogy vele bánnak. Mi mindig büszkék leszünk Luisra, mert megérdemli. Ami pedig minket illet, nem tudják megtörni a csapatunkat. Tovább küzdünk alázattal, egységesen, elszántan és a hibáinkat beismerve, mindig emelt fővel.”

José Mujica uruguayi elnök is megszólalt.

„Nem tudom megmagyarázni, miért jön elő nála időnként, talán gyerekded vicc tőle. De azt nem értem, hogy ha a bíró nem bünteti meg, milyen alapon ítélkeznek videóról? Ilyen alapon az összes be nem fújt szabálytalanságot újra kellene vizsgálni. Vagy a bírót kell videós szakikkal helyettesíteni. Luist nem ezért szeretjük, hanem a futballjáért. Néha sajnos úgy viselkedik, mint az utca gyermeke. Nem egy filozófus, na!” – mondta a rendkívül szerény és szimpatikus államelnök.

Brazíliából tudósító munkatársaink Sony Xperia Z2 okostelefonja a formatervezés magasiskolája. (x)

Legfrissebb hírek

Almada bombagólja döntött, Uruguayban győzött Argentína

Foci vb 2026
2025.03.22. 07:38

Az ökölvívók is megirigyelnék, úgy kiütötte ellenfelét az uruguayi labdarúgó – videó

Minden más foci
2025.02.27. 15:03

Négy évre eltiltották a honfitársát olimpiai kvótához segítő ritmikus gimnasztika-bírót

Egyéb egyéni
2025.02.07. 12:13

Luis Suárez feleségével hőssé vált, megmentették egy öngyilkosjelölt életét

Minden más foci
2025.01.08. 17:04

Chiellini biztos volt benne, hogy nem állítják ki az Eb-döntőben

Minden más foci
2024.12.03. 13:46

Messi passzából fantasztikus, félfordulatos Martínez-gól és argentin győzelem; brazil iksz

Minden más foci
2024.11.20. 08:03

Vb 2026: Uruguay a 101. percben szerzett góllal nyert Kolumbia ellen, és már második

Minden más foci
2024.11.16. 09:37

Vb 2026: Paraguay gyönyörű góllal verte meg Brazíliát

Minden más foci
2024.09.11. 07:11
Ezek is érdekelhetik