Vb 2014: a BL-ben bevezetik a jelölősprayt, a PL-ben nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.20. 17:57
null
A következő idénytől Európában is láthatjuk a jelölősprayt (Fotó: Reuters)
A Bajnokok Ligájában bevezetik, a Premier League-ben egyelőre nem a világbajnokságon használt jelölősprayt.

 

A borotvahabra emlékeztető segédeszközzel a játékvezetők pontosan ki tudják jelölni, hogy a sorfalnak milyen távolságra kell állnia a labdától. A spray a folytatásban nem akadályozza a játékot, hiszen egy-két percen belül elpárolog.

Az Argentínában és Brazíliában már régebb óta alkalmazott habot a következő idényben a Bajnokok Ligájában is bevezetik, a Premier League-ben azonban egyelőre nem érzik szükségesnek a használatát.

Az angol szövetség (FA) ettől függetlenül nem zárta ki, hogy a jövőben „felszereli” a szigetországi bírókat a spray-jel, de erre nem az előttünk álló idényben kerül sor.

A jelőlőspray egyébként körülbelül 80 százalék vízből áll, nagyjából 20 százalék bután gázt tartalmaz, illetve egy százalék felületaktív anyag és két százalék egyéb összetevő van benne. A bután kifújáskor a nyomás változására felduzzad, és kis butáncseppeket képez a földön, amelyeket víz borít. Amikor a bután elpárolog, csak vízet és a felületaktív anyag csapadékát hagyja maga után, így tűnik el a csík a pályáról.

Legfrissebb hírek

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
37 perce

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
14 órája

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Két hónapra kidőlt a Manchester City védője

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:43

Liverpool: Szoboszlai önzetlen játéka áll Szalah bődületes idénye mögött

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:18
Ezek is érdekelhetik