Vb 2014: Chile üzenete a bolygónak - győzni akar

Vágólapra másolva!
2014.06.19. 12:08
Nagy lelkesedéssel számolt be a chilei sajtó a nyolcaddöntőbe jutásról, amelyet a címvédő spanyol csapat 2–0-s legyőzésével harcolt ki.

„Ciao, bajnokok” – foglalta össze a szerdai, riói mérkőzés lényegét a Radio Cooperativa. „Jorge Sampaoli csapata hatalmas tettet hajtott végre. Egy pillanatra sem ijedt meg a végső győzelemre esélyes csapattól, melyet elhomályosított a pályán, és történelmi sikert aratott” – szerepelt a tudósításban.

„Történelmet írt a válogatott: legyőzte Spanyolországot, biztosította helyét a nyolcaddöntőben, kiejtette a világbajnokot” – lelkendezett internetes oldalán a Radio Biobio.

Az El Mercurio elektronikus kiadása azt emelte ki, hogy „Chile átjátszhatatlannak és óriásnak bizonyult”.

A Tercera szerint „a chileiek az egész világnak megmutatták, hogy nem csak jó csapatot alkotnak, nem csupán egy jó generáció az övék. Chile a földkerekségnek azt üzente, hogy győzni is akar azon túl, hogy jól játszik” – olvasható a lapban.

A B-csoportban két forduló alatt eldőlt, hogy Hollandia és Chile jut tovább, Spanyolország és Ausztrália pedig búcsúzik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik