Vb 2014: Reus kimarad, Mustafi a helyén - hivatalos

Vágólapra másolva!
2014.06.07. 11:50
null
Egy rossz mozdulat Marco Reus vb-jébe került (Fotó: Action Images)
Az elsődleges diagnózis helyesnek bizonyult: Marco Reus, a német labdarúgó-válogatott szélsője részleges bokaszalag-szakadása miatt nem utazik Brazíliába, kihagyja a világbajnokságot.

A Borussia Dortmund futballistája a 43. percben sérült meg az Örményország elleni felkészülési mérkőzésen. A kezdőkörben tolta volna meg a labdát, amelyet az örmény védő éppen elrúgni akart, de az elé belépő német vádliját találta el, akinek saját maga alá fordult a bokája.

Reus helyére Mustafi került (Fotó: Reuters)
Reus helyére Mustafi került (Fotó: Reuters)

Reust a találkozót követően azonnal kórházba szállították, ahol az elsődleges diagnózis az volt, hogy részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, ez pedig helyesnek bizonyult, így nem utazhat el Brazíliába a vb-re.

„Óriási csalódás ez neki, és számunkra is, mivel Marco remek formában volt – mondta Joachim Löw szövetségi kapitány. – Az edzéseken, valamint Kamerun és Örményország ellen is jól teljesített. Vezérszerep várt volna rá Brazíliában.”

A sérült Reus helyére az előzetes számításokkal ellentétben Kevin Volland helyett Shkodran Mustafit, a Sampdoria védőjét hívta be Löw.

„Eredetileg azt terveztük, hogy a posztjáról keresünk helyettest, de aztán úgy döntöttünk, hogy a csatár mögötti pozícióban már így is elég játékosunk van: Lukas Podolski, André Schürrle, Mario Götze, Thomas Müller, Mesut Özil, Julian Draxler és Toni Kroos is képes jó teljesítményre ott, ezért inkább a védelmet erősítettük meg. Shkodran az edzéseken nyújtott teljesítményével meggyőzött minket. Tudjuk, hogy magabiztos játékosról van szó, akiben száz százalékig megbízhatunk.”

„Nincsenek rá szavak, amit érzek. Egy pillanat alatt szertefoszlott az álmom. Ugyanakkor előre kell néznem, profin kell kezelnem a helyzetem és elvégezni a rehabilitációt, hogy még erősebben térjek vissza. Szeretnék minden jót kívánni a csapatnak, remélem, nélkülem is eléri a célját" – mondta Reus, aki 16 gólt szerzett a Bundesligában az elmúlt idényben.

Michael Ballack 2010-es hiánya után Marco Reus is részleges bokaszalag-szakadás miatt hagyhat ki vb-t (Fotó: freiepresse.de)
Michael Ballack 2010-es hiánya után Marco Reus is részleges bokaszalag-szakadás miatt hagyhat ki vb-t (Fotó: freiepresse.de)

 

Legfrissebb hírek

Videó: „Adjátok ide a kib***ott mikrofont!” – Marco Reus így ünnepelte a Galaxy bajnoki címét

Minden más foci
2024.12.09. 08:35

A Los Angeles a New York legyőzésével történelme során hatodszor az MLS csúcsán – videó

Minden más foci
2024.12.08. 08:25

A német szövetség ismét hosszabbítana Nagelsmann-nal – sajtóhír

Német labdarúgás
2024.11.21. 10:22

Így egyenlített a hajrában Szoboszlai a németek ellen – videó

Magyar válogatott
2024.11.19. 23:12

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Németország elleni teljesítményét

Magyar válogatott
2024.11.19. 22:48

Nem adtuk fel: Szoboszlai góljával a 99. percben egyenlítettünk a németek ellen!

Magyar válogatott
2024.11.19. 22:47

Így kezd a magyar válogatott a németek ellen

Magyar válogatott
2024.11.19. 19:33

Szalai Ádám nem lesz ott a válogatott németek elleni meccsén

Magyar válogatott
2024.11.19. 14:27
Ezek is érdekelhetik