Vb 2018: a hatékonyság volt a világbajnokság kulcsszava

A FIFA technikai bizottságának tagjai részletes, 140 oldalt kitevő jelentést állítottak össze az oroszországi torna statisztikai adataiból, amelyekből kiderül például, hogy a korábbi évek spanyol dominanciájával szemben már nem minden a labdabirtoklás és a labdajáratás. Olybá tűnik, hogy ugyan a sikeres passzok száma és azok százalékos sikeressége is nőtt ugyan a négy és a nyolc évvel ezelőtti tornához képest, mégsem feltétlenül ez tekinthető a siker kulcsának.

A világbajnokságot megnyerő franciák például csak 48 százalékban birtokolták átlagban a labdát mérkőzéseiken, átlagosan 460 alkalommal passzoltak 70 százalékos sikerességgel, és mindhárom mutatójukkal a mezőny közepén helyezkednek el.

A jelentésből kitűnik, hogy nincs olyan mutató, amelyben a franciák az élen végeztek volna, leginkább a gólonkénti lövések számában jeleskedtek Pogbáék: átlagosan minden hatodik lövésükből gól lett – náluk jobban csak a házigazda oroszok teljesítettek (4.5 lövés/gól).

Mindez már sejteti, amit a technikai bizottság tagjai az egész torna egyik legfőbb hozományaként értékeltek: jelentősen megnőtt a támadók és a támadások hatékonysága: 169 gól esett a világbajnokságon, ami csak kettővel marad el a 32 csapatos tornák 171-es rekordjától (1998, 2014).

„Nagyon élesek voltak a támadók az egész tornán: jó lehetőségeket készítettek elő, és ki is használták ezeket. Az egész világbajnokságon a támadó hozzáállás volt a jellemző a csapatokra” – mondta Carlos Alberto Parreira, aki a brazil válogatott szövetségi kapitányaként világbajnoki címet szerzett 1994-ben, és egyébként csúcstartó abban a tekintetben, hogy hat világbajnokságon vett részt szövetségi kapitányként.

A hatékonyság az egyébként, ami a csoportkör után búcsúzó címvédő német válogatott kiesését is okozta: átlagosan 10 kaput eltaláló lövésre volt szüksége egy gólhoz a nationalelfnek, ez az egész mezőny leggyengébb mutatója – a második legrosszabb Izland 6.5-tel.

Ráadásul a tizenhatoson belülről 21 német lövésre volt szükség egy gólhoz – ennél csak Szaúd-Arábia volt gyengébb 22 lövéssel. Ugyanez a másik végén: Oroszország 3.7, Kolumbia 4.0, Tunézia 4.4.

A németek „hatékonyságánál” rosszabb egy sem volt a vébén: 36 lövés kellett egy gólhoz; és ami különösen pocsékká teszi az amúgy is vacak mutatót, hogy Toni Kroosék mindenkinél többször, 61 alkalommal jutottak be az ellenfél tizenhatosára – és 46 beadásukkal is csúcstartók a mezőnyben.

A tizenegyeseket leszámítva az idei világbajnokságon a rögzített játékhelyzetek közül a szögletek jelentették a legnagyobb veszélyt. Összesen 29 szöglet után született gól, ami megint csak a hatékonyság fontosságát jelzi. A világbajnokságon sok meccs rögzített helyzet után dőlt el, ami jelzi a fontosságát a pontrúgásoknak – erről egyébként a negyedik helyen végző angol válogatott tagjai tudnának mesélni: 10 gólt is rögzített játékhelyzet után értek el (5 szöglet, 3 tizenegyes, 2 szabadrúgás). Ebben a műfajban egyeduralkodó angolokat követi a világbajnok francia és a házigazda orosz válogatott 5-5 rögzített helyzet utáni góllal.

„Az én időmben nem töltöttünk túl sok időt az edzéseken a rögzített játékhelyzetek begyakorlásával. Edzés végén jutott öt-tíz perc rájuk, de ma már sokkal fontosabb, hogy külön figyelmet szenteljenek a játékosok ezekre, és ennek az eredményét láthattuk is ezen a tornán” – jelentette ki Marco van Basten, a háromszoros aranylabdás holland csatár.

Nem mehetünk el szó nélkül a védekezésben tapasztaltak mellett sem. A csapatok igyekeztek minél kompaktabb, sűrűbb védekezést feltenni a pályára: átlagosan 26 méter volt a távolság a védekező csapatoknál a saját és az ellenfél kapujához legközelebb lévő játékos között, míg oldalirányban 32 méterre volt egymástól átlagban a legtávolabbi két játékos. Mindez azt eredményezte, hogy a korábbinál kevesebb tizenhatoson kívüli lövést láthattunk a támadó csapatoktól – a nyolc évvel ezelőtti világbajnoksághoz képest közel harmadával esett vissza ezek száma.

Az ilyen összetett védekezés szervezettséget, csapatmunkát és hatékony kommunikációt kíván a védekezésben részt vevő játékosoktól.

Különösen felértékelődött a szélső védők szerepe és fontossága a csapaton belül, akiknek elsődleges feladatuk továbbra is a védekezés, ám több csapattól is láthattunk a világbajnokságon olyan megoldást, amikor adott esetben mindkét szélen csatlakoztak a szélső védők a támadásokhoz, és kisegítették a két oldalsó középpályást – lásd például Benjamin Pavard-t a franciáknál. A korábbi tornákon korántsem volt általános, hogy a jobb és a bal oldalon szereplő védők olyan intenzíven és gyakorisággal lépjenek fel a támadásokat segíteni, ahogy tették most Oroszországban. Minderre a védekező középpályás teremt lehetőséget.

„A védekező középpályások rendkívül fontos szereplők, hiszen ők adnak egyensúlyt a csapatnak, és nekik köszönhetően vált lehetővé, hogy adott helyzetben mindkét szélső hátvéd csatlakozhasson a támadásokhoz a széleken” – fogalmazott Parreira a kiadott elemzésben.

A kapusok szerepe minden világbajnokságon kiemelkedő, és nem volt ez másképp az idei tornán sem. A technikai bizottság részéről Pascal Zuberbühler, a korábbi kiváló svájci válogatott kapus elemezte a tornán szereplő kollégáit, és arra a megállapításra jutott, hogy ismét nagyon sokat változott a kapusok helyzete.

Miután a fentebb taglalt rendkívül sűrű védelem állt a kapusok előtt, ami miatt ugyan a korábbinál kevesebb távoli lövést láthattunk, éppen a tizenhatos előtti viszonylag magas népsűrűség miatt azon kevés lövés után gyakrabban pattant meg a labda, mint azt megszokhattuk – s láthattunk is ilyen megpattanóból gólokat, elég csak Harry Kane Panama elleni találatára vagy Paul Pogba utóbb öngólnak ítélt emelésére gondolni.

A kapusok játéka Zuberbühler meglátása szerint abban változott sokat a korábbiakhoz képest, hogy sokkal inkább együtt kellett élniük a játékkal, mint korábban, többször kellett lábbal játékba avatkozniuk, mint négy évvel korábban.

„A kapusok jóval többször indítottak támadásokat gyors, rövid passzokkal vagy kidobással” – idézte az elemzés a svájci exkapust.

A világbajnokságon szereplő kapusok közel egyharmada átadásaik átlagos hosszát tekintve több rövid (17 méternél rövidebb) és közepes (17-34 méter közötti) passzal próbálkozott, mint 34 méternél hosszabb átadással.

Az elemzés kitér a négy elődöntősre is, kiemelve mindegyiknek az erősségét. A negyedik helyen záró angol válogatottról megemlítik, hogy az egyetlen volt a 32 résztvevő közül, amelynél mind a 23 benevezett játékos hazájában futballozott – ám ennél jóval szakmaibb megállapítás, hogy „a kialakított játékrendszeréhez végig ragaszkodott Gareth Southgate csapata”. Stabil védekezésre épített ötfős középpályássor, remek hatékonyság a rögzített játékhelyzetekből és Harry Kane – ezek voltak az angol siker fő alkotóelemei.

A bronzérmes belga válogatottról úgy véli a technikai bizottság, hogy elsősorban „a szabad teret kapó, technikailag képzett és sokoldalú játékosai révén állhatott a dobogóra. Szórakoztató támadófutballjuk ellenére kevés gólt kaptak, amiben nagy szerepe volt a torna legjobb kapusa díját bezsebelő Thibault Courtois-nak” – áll az elemzésben, amely azt a konklúziót vonja meg, hogy ha sokáig akarsz jutni a vb-n, a csapat mindkét végén erősnek kell lenned.

Az ezüstérmes horvát válogatott okozta a torna meglepetését, és a három hosszabbításos meccs után döntőig menetelő csapat mentális és fizikai erejét emeli ki az elemzés, külön hangsúlyozva a torna legjobb játékosának választott Luka Modric kiemelkedő szerepét. „Érett és akaraterős társaság, amely háromszor is hátrányból felállva győzött a döntőbe vezető úton.”

A világbajnok francia válogatottról úgy fogalmaz a tanulmány, hogy „tiszta filozófiával, alaposan felkészülve és a két évvel korábbi Eb tapasztalataival felvértezve érkezett a tornára. Nagyon kiegyensúlyozott csapat, amelyben Paul Pogba, Antoine Griezmann és Kylian Mbappé igazi vezéregyéniségeknek bizonyult”. A franciák nem törődtek a labdabirtoklással, inkább az volt a céljuk, hogy minél gyorsabban az ellenfél kapuja elé kerüljenek. És Didier Deschamps-nak ehhez meg is voltak a megfelelő játékosai.

„Nem a világot lenyűgözni jöttek, hanem világbajnokságot nyerni” – summázta véleményét Parreira.