Angol recept a bajra: vissza a gyökerekhez!

HÁT EZ MEG MILYEN ANGOL VÁLOGATOTT?

Bizony, alaposan elcsodálkozott volna a kilencvenes években az az angol focidrukker, aki egy jövőlátó segítségével belekukkant a háromoroszlánosok Tunézia elleni 2018-as mérkőzésének első öt percébe: hiába keresett robosztus védőket, szekrénynyi középpályásokat és tankszerű középcsatárt, tizenegy magas és karcsú, szálkás, jól nyírt fiatalembert látott, ráadásul 3–5–2-es felállásban.

Még jobban csodálkozott volna, ha elárulja neki a nagykendős jósnő a füstös gömbbe meredve, hogy a védőhármas egyik tagja egy vérbeli jobbhátvéd (Kyle Walker), a középpálya jobb oldalán egy másik jobbhátvéd szerepel (Kieran Trippier), a karmester ma már csak hagyománytiszteletből emlegetett posztján egy inkább szélsőként nyilván tartott játékos tesz-vesz (Jesse Lingard), a jobb oldali csatár pedig egy vérbeli jobbszellő (Raheem Sterling).

Mintha csak a szerencsés kezű Hirschl Imre rakta volna össze a csapatot...

CHOPPEREK HELYETT CAFÉ RACEREK

Furcsa összehasonlítani a mostanit közelmúlt két nagy csapatával, az 1990-es vébén villogó Peter Shilton, Peter Beardsley, Bryan Robson, Paul Gascoigne, Gary Lineker, David Platt, Chris Waddle, illetve a nyolc év múlva majdnem hasonlóan nagyot alkotó David Seaman, Sol Campbell, Rio Ferdinand, Paul Ince, Tony Adams, David Beckham, Alan Shearer, Steve McManaman, Paul Scholes, Michael Owen-féle vonulattal: mára látványosan elfogytak a nagy bölények, a markáns médiajelenlét dacára inkább sportbéli tömegtermékek, mint egyéniségek rémlenek elénk a mai csapatból – ugyanakkor a franciaországi világbajnokságon megforduló Gareth Southgate szövetségi kapitány is tudván tudja, hogy változott a világ, változott a futball is.

Jordan Pickford soha nem lesz Shilton, de a nagy angol kapus „belehalna", ha ma kellene kvázi söprögetőt játszania, Walker nem Ferdinand, de sokkal fordulékonyabb nála (és ragaszkodik a régi nagy brit tradíciókhoz is, lásd a teljesen fölöslegesen összedurváskodott büntetőt), Jordan Henderson játékkonzolon sem tud olyan cseleket, mint Gascoigne, de ötször többet fut, Robson kisujjában is több a vezéregyéniség, mint Dele Alli teljes egészében, ám ma kidőlne az első edzésen, Lineker és Shearer posztja megszűnt, Maccát ledarálnák a mai szélső védők. Beckham, Frank Lampard, Steven Gerrard idején Trippier még bemelegítés közben sem lőhetett volna szabadrúgásokat, adhatott volna be szögleteket, de Campbellt ülő helyzetből rajtolva is lefutná Sterling – és bizony igazat kell adjunk Southgate-nek: egy sokat futó, sikeréhes, villámgyorsan játszani, passzolni képes válogatottal sokkolhatja a világot. A nyilvánvaló technikai hiányosságok ellenére is...

(Akiknek a legjobban hiányoznak a régi angol ízek, a keményvonalas angol fanok, ultrák maguk is távol maradtak, furcsa volt látni az egy egyes állás után is csendesen ülő, sörözgető, szelfizgető, kifestett arcú angol szurkolókat a stadionban. De nem is érdemes sokat gondolkodni, mert akkor eszünkbe jut, hogy az idősebb angoloknak a sterlingek, allik és lingardok a mi vitorlafrizurás fiataljaink...)

LEROHANTÁK ŐKET

A 3–5–2-es hadrendet a középpálya és a 16-os előtti területek megszállására találták ki, és úgy látszik, a tunéziaiak szövetségi kapitánya, Nabil Maalul kevés Serie A-s mérkőzést látott, vagy nem hallott a Premier League olasz tudásexportjáról, mert látványosan nem tudott ezzel mit kezdeni a mérkőzés elején sem ő, sem legénysége; az első három percben három helyzetet is kialakítottak a piros mezes európaiak, akik akadálytalanul fickándozhattak az afrikaiak támadószellemű 4–3–3-as felállásának hála.

Maalul talán arra bazírozott, hogy bátor támadásokkal „megsorozza″ a büszke oroszlánt, de visszájára sült el a fegyver – dicséretére legyen mondva, a három középső középpályása a kapott gól után három védekező középpályássá avanzsált, és hol Vahbi Kazri, hol Naim Szliti lépett visszább egy sorral.

Ebből aztán az lett, hogy a második félidőben Lingard több alkalommal is Henderson mögé menekült vissza labdáért, Stonesék nagy csodálkozására, Kane jobb híján statikus erőfutballra váltott volna, ám rendre lebirkózták, a három visszább vont középpályás és a védelmi kvartett között olykor ötméteres volt csak a távolság, nem maradt hely a bemozdulásokra – és ezen az sem segített, hogy Kane-től középen két szélsője öt-öt méterekre helyezkedett.

ILYEN AZ ANGOL TIKI-TAKA

Lionel Messinek való feladat innen megindulni, az angolok megoldási kísérlete azonban a tiki-taka volt.

Hozott anyagból: a második játékrész derekára gyakorlati négy négy kettőben adogatott támadáskor Southgate legénysége, Hendersonnal a védelem bal oldalán és olykor Harry Maguire-rel az irányítói szerepkörben és poszton, kilencven százalékos hatékonysággal és nulla izgalommal. Koravén vb-emlékek tolultak fel bennünk, amikor elkezdett irányítani a braziloknál Dunga, Mauro Silva és Mazinho, majd a Felipe Melo, Gilberto Silva tengely vagy legutóbb Ramires, Fernandinho és Luiz Gustavo, amikor a franciáknál Claude Makélélé és Jérémy Toulalan karmesterkedett – soha nem lett jó vége.

Southgate túl sokáig várt a cserékkel, a szerkezethez nem mert vagy akart nyúlni: Sterlinget Marcus Rashford váltotta, ő lett a másik csatár Kane mellett (pontosabban ő már a londoni csatár bal kezénél helyezkedett).

A régi közhelyek szerint a hajrára elfáradt volna Tunézia, de nem hiába volt a kezdőben hét algériai-francia kettős állampolgár és kilenc légiós, közte három topligás, fegyelmezetten futballoztak, okosan tördelve a játékot, szorosan helyezkedve, szigorúan odalépve „csorgatták" a mérkőzést a végjátékig.

Southgate-nek is eszébe juthattak a légiósok, amikor a nyolcvanadik percben pályára vezényelte a középpályás Ruben Loftus-Cheeket (ezzel hivatalosan is véget ért Lampardék kora), veszélyesebb támadások azonban csakis szabadrúgások képében jelentkeztek. Az utolsó percekben eszükbe jutott az angoloknak, hogy esetleg szélről is megbonthatnák a védelmet, ha már középtávolról senki sem mer lőni, azonban egyetlen ebből adódó helyzetecskéjüket is túlvariálták.

VISSZA A GYÖKEREKHEZ!

Mégis nyertek: mint amikor a százéves háborúban az égig érő és vastag falú várak előtt rájöttek, hogy a legjobb megoldás a védők megvesztegetése, Harry Kane-ék egy szöglet után két fejes párbajt megnyerve megszerezték a másik két pontot is.

A legmagasabb csatárnak a rossznyelvek szerinti legdarabosabb mozgású középhátvéd adta a gólpasszt, avagy vissza a gyökerekhez...

Szeretnék azt hinni az angolok, hogy ezzel és ezen a tornán véget ért az 1966 óta tartó pechszériájuk, például most először lőttek gólt ráadásban a világbajnokságokon, ám messze még a finálé – azt azonban jegyezzük meg, hogy Anglia máris annyi gólt szerzett Oroszországban, mint a brazíliai világbajnokságon!

E=M·C²? JÓ, JÓ, FIAM, DE SZERETNÉM LÁTNI A LEVEZETÉST IS!

Harry Maguirre annyi légi párbajt nyert egymaga, mint a komplett tunéziai válogatott (7).

Maguirre párharcai száz százalékát megnyerte, és ugyan csak 68 százalékos pontossággal passzolt (az okát lásd fentebb), de háromszor is gólhelyzetbe hozta társait.

Trippier hat ziccert teremtett társainak, ez ezen a vébén rekord.

Az első félidőben tízszer lőtt-fejelt kapura, hatszor egyenesen a kapu felületére az angol csapat, ez is oroszországi vb-csúcs egyelőre. Utoljára az első félidőben ennyiszer 1966-ban veszélyeztették az ellen állásait, Portugáliáét.

Az európaiak az első félidőben 85, a másodikban 86 százalékos pontossággal passzoltak, 58, majd 61 százalékos labdabirtoklási aránnyal, az afrikaiak pontossági mutatója 79-ről 78-ra esett. Nüánszok, de általában ezek döntenek.

Az angol válogatott soha nem szerepelt korábban ebben a felállásban.

Angol lapok amiatt gúnyolták a vb előtt Southgate-et, hogy taktikailag az ő csapata lesz a legizgalmasabb ezen a vébén, mert kilencven percen belül képes három felállást variálni: a 3–4–3-at, a 4–3–1–2-t és a 4–4–1–1-et. Erre a mester ma egy 3–5–2-vel válaszolt. Az angol humor újabb nagy napja.

Harry Kane 15 gólt lőtt első 25 válogatott mérkőzésén, ennél jobb mutatója a közelmúltból csak a nagy Linekernek volt (20). Kane az Európa-bajnokságon 13-szor próbálkozott, nulla góllal, most második kísérletére betalált.

Utoljára a rendes játékidőben Lineker tudott duplázni vb-n az angoloktól: 1986-ban, Paraguay ellen. Spur(s)i!

Azok a fiatalok! Southgate nem viccel, a kezdőcsapatnak összesen 248 válogatottsága volt, ilyen tapasztalatlan angol tizenegy utoljára 1962-ben szerepelt nagy tornán, akkor a bolgárok ellen. Ez olyan régen történt, hogy azon a vébén mi is megvertük őket...

Az angolok 18-szor veszélyeztették a tunéziai kaput, 13-szor szöglet vagy szabadrúgás után. A két gól is ilyen szituációk után esett.

Hatszor kerültek helyzetbe összesen az észak-afrikaiak, ötször akcióból, egyszer meg büntetőből. Klasszikus, gólhelyzetet szülő kontrát egyik csapat sem vezetett!

Tunézia egyetlen, a kapu felületére menő lövéssel állt elő: abból lett a gól. Tunézia nyeretlen utolsó 12 vb-mérkőzésén, az angolok még soha nem kaptak ki vb-n afrikai csapattól.

A vesztes 363-szor passzolt, 64-szer hosszan indított, azaz a szoros védekezésből indult volna az ellentámadás a háromfős középpálya feje fölött, az angolok 62-szer indítottak hosszan, de összesen 559 átadásból. Ennyit a régi brit stílusról, mindeközben két tunéziai keresztpasszra 22 angol keresztpassz jutott.

Balra tarts: az angolok a támadásaik 43 százalékát a bal szélen vezették, ugyanott, ahol ellenkező irányban a tunéziai attakok 47 százaléka csorgott. Több mint érdekes, hogy a zsúfolt bal szél ellenére az angoloknál Ashley Young oldaláról egyetlenegy kapura lövést sem láthattunk, a középső rész 89 százalékára a jobb szél 11-e jutott.

Nem mertek közel menni: Tunézia kapura lövései felét a 16-os elől prezentálta, az angoloknál, mint említettük, lejárt Lampard és Gerrard kora, a büntetőterületen kívülről csak a lövések 22 százaléka esett – éppen annyi, mint az ötösön belülről!

Modern idők: a régi szépben egy észak-európai és egy észak-afrikai válogatott egymásnak esett volna, most egyetlenegy sárga, illetve 22 szabálytalanság volt a mérleg (ebből nyolc terheli az angolok lelkiismeretét).

Felnőttek a feladathoz: a vesztes csapat összesen 103, a győztes 105 kilométert futott, 12, illetve 2 tiszta szereléssel. Légió.

Húsz évvel ezelőtt egy átlagos angol szurkoló megivott volna nyolc vodkát és tíz korsó sört a meccs előtt, bezúzott volna 0.3 kirakatot, elcsórt volna három üvegpoharat, 0.12 Lada-tükröt, 0.04 Volga-antennát, a bokrok közé kuporodott volna 3 deciliter kvász rajtaütésszerű elfogyasztása után, 12.4 százalékuk megpihen egy köztéri medencében, 99 százalékuk kétségbeesetten forog az orosz típusú talponálló jellegű vécékben, belekötött volna 1.2 barisnyába, átlagosan 7.4 foghiánnyal elképesztően jól érezte volna magát a meccsen, fantasztikus hangulatot teremtve; ma fejenként átlagban elfogyott 0.8 liter cukormentes és 0.34 liter cukros üdítő, 0.6 liter sör, készül 21 szelfi és 17 megosztás, négy magyar szurkoló elropogtatott 12 zacskó hazai szotyit, és a szurkolók legemlékezetesebb akciója az volt, amikor a második félidőben elkezdtek világítani az okostelefonjaikkal.

FIFA VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
G-CSOPORT, 1. FORDULÓ
TUNÉZIA–ANGLIA 1–2 (1–1)
Volgográd, 41 064 néző, Vezette: Roldán (kolumbiai)
Tunézia: Hasszen (Ben Musztafa 15.) – Meriah, Sz. Ben Jusszef, Bronn, Maalul – Szkiri, Badri, Szasszi – F. Ben Jusszef, Kazri (Kalifa 85.), Szliti (Ben Amor 74.). Szövetségi kapitány: Nabil Maalul
Anglia: Pickford – Maguire, Stones, Walker – Young, Lingard (Dier 90+3.), Henderson, Dele Ali (Loftus-Cheek 81.), Trippier – Kane, Sterling (Rashford 68.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Gólszerző: Szasszi (36. – 11-es), ill. Kane (11., 90+1.)
Sárga lap: Walker (34.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

TUNÉZIA
KAPUSOK: 1 Faruk Ben Musztafa (al-Sabab – Szaúd-Arábia), 22 Muez Hasszen (Chateauroux – Franciaország), 16 Ajmen Maszluszi (al-Batin – Szaúd-Arábia)
VÉDŐK: 6 Rami Bedui (Étoile du Sahel), 2 Sziam Ben Jusszef (Kasimpasa – Törökország), 3 Yohan Benaluan (Leicester City – Anglia), 11 Dylan Bronn (Gent – Belgium), 5 Usszama Haddadi (Dijon – Franciaország), 12 Ali Maalul (al-Ahli – Egyiptom), 4 Jasszin Meriah (CS Sfaxien), 21 Hamdi Naggez (Zamalek – Egyiptom)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 14 Mohamed Amin Ben Amor (al-Ahli – Szaúd-Arábia), 15 Ahmed Kalil (Club Africain), 7 Szaif-Eddin Kaui (Troyes – Franciaország), 20 Gailen Saalali (Espérance), 13 Ferdzsani Szasszi (al-Naszr – Szaúd-Arábia), 17 Elljesz Szkiri (Montpellier – Franciaország)
TÁMADÓK: 9 Anisz Badri (Espérance), 8 Fahreddin Ben Jusszef (al-Ettifak – Szaúd-Arábia), 19 Szaber Kalifa (Club Africain), 10 Vahbi Kazri (Rennes – Franciaország), 23 Naim Szliti (Dijon – Franciaország), 18 Basszem Szrarfi (Nice – Franciaország)
Szövetségi kapitány: Nabil Maalul

ANGLIA
KAPUSOK: 13 Jack Butland (Stoke City), 1 Jordan Pickford (Everton), 23 Nick Pope (Burnley)
VÉDŐK: 22 Trent Alexander-Arnold (Liverpool), 15 Gary Cahill (Chelsea), 17 Fabian Delph (Manchester City), 16 Phil Jones (Manchester United), 6 Harry Maguire (Leicester City), 3 Danny Rose (Tottenham), 5 John Stones (Manchester City), 12 Kieran Trippier (Tottenham), 2 Kyle Walker (Manchester City), 18 Ashley Young (Manchester United)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 20 Dele Alli (Tottenham), 4 Eric Dier (Tottenham), 8 Jordan Henderson (Liverpool), 7 Jesse Lingard (Manchester United), 21 Ruben Loftus-Cheek (Crystal Palace)
TÁMADÓK: 9 Harry Kane (Tottenham), 19 Marcus Rashford (Manchester United), 10 Raheem Sterling (Manchester City), 11 Jamie Vardy (Leicester City), 14 Danny Welbeck (Arsenal)
Szövetségi kapitány: Gareth Southgate