Tabárez muszáj Herkules lett, de bejött a váltás

Elképesztő változáson ment át a világ és maga a futball is azóta, hogy az 1990-es, olaszországi világbajnokságon Óscar Washington Tabárez első vb-mérkőzésén bemutatkozott az uruguayi válogatottal. Az akkori csapata például 1–3–4–2-es, akkor divatos söprögetős hadrendben állt ki, Álvez – De León – J. Herrera, A. Domínguez, N. Gutiérrez – Paz, Francescoli, R. Pereira, Perdomo – Alzamendi, R. Sosa összeállításban, és a keret tagja volt még a remek Pablo Bengoechea, Carlos Aguilera, Daniel Fonseca trió is.

A mai uruguayi csapatban megmaradt a három középső védő, csak éppen a söprögetői szerepkört már a kapusok töltik be (az 1990-es vébé kapusok által elkövetett ideg- és időhúzásai miatt változtak meg a hazaadás szabályai, azzal pedig jelentősen átalakult maga a poszt is), a plusz egy ember a középpályára költözött, mert ma ott dőlnek el a mérkőzések – még akkor is, ha nincs már olyan karmesterzsenije az uruknak, mint akkor volt Enzo Francescoli.

Csatárokban már akkor is dúskáltak, lásd a fent említett, Rubén Sosa jelezte vonulatot, csak éppen most van két világklasszis támadójuk, akkor pedig egy sem. Az Italia '90-en ezért is estek ki a csoportkör után a házigazda ellen...

Most a mai házigazda ellen a biztos továbbjutás birtokában sem tartalékolt a rutinos mester, csak a védelmi tengely fiatalabb tagját, José Giménezt kellett eltiltás miatt pótolnia a volt liverpooli Sebastián Coatesszel, de ettől függetlenül a hagyományos 4–4–2-es felállást gyakorlati 3–5–2-re cserélte.

Sikerrel: Diego Godín nemcsak különösebb gond nélkül elvezényelte a védelmet, de a harmadik gólban főszerepet vállalt magára, Martín Cáceres mellőle most is vállalkozhatott szokásos kalandozásaira, Coates darabossága pedig nem tűnt fel, mert az általa fogott oroszok darabosabbak voltak, mint egy lapra szerelt svéd konyhabútor vagy egy postán érkező Halálcsillag.

Nem a semmiből érkezett ez a hadrend, Tabárez a két kiszenvedett egy nullás oroszországi siker után visszatért a korábban sokszor kipróbálthoz, a bal oldalra mindenesnek ugyanis ismét a Liverpool és a Chelsea terveiben is szereplő Diego Laxalt került, a másik szélre pedig a Boca Juniors aprósága, az alapesetben középső, de a címeresben jobb oldali középpályás Nahitan Nández.

A rengeteget futó orosz középpályával szemben középre stílusosan egy trojkát állított a mester, itt nem is a juventusos, a támadó feladatokkal megbízott Rodrigo Bentancur (Álvaro Recoba, hol vagy?) és az interes futógép, Matías Vecino szerepeltetése meglepő, hanem az, hogy az aprócska Lucas Torreira lett a szűrő – talán maguk az oroszok is megmosolyogták a 168 centiméteres játékost elsőre, aki főleg Artyom Dzjuba mellett festett furcsán, akkor meg pláne érdekes lett a tengely, amikor befutott mellé középre szervezkedni Nández.

Hozzájuk képest a legendás barcelonai apróságok is Peter Crouchok...

De mint azt sokan hangoztatják, nem a méret a lényeg: Torreira a középpálya korlátlan ura lett, Nández pedig még a földön fekve is szerelni próbált, fejjel (!), ha középre húzódott, lett tere jobbján mindjárt Cáceresnek– a középpályát einstandolták a dél-amerikaiak, ezzel pedig félig már meg is nyerték a rangadót. Az angol sajtó pedig a következtetéseket levonva kiáltotta Torreirát csiszolatlan gyémántnak, és már Arsenal-mezben látja őt.

Guruló labdába soha ne fejelj! – tartja a mondás, amely nem mindenhol érvényes

A Suárez, Cavani kettős talán utolsó vébéjén szerepel, és mint korábban ezt vártuk is tőlük, búcsúzóul mindent beleadnak: Cavani klasszikus középcsatárként szerepel, Suárez pedig a címeres mezben Lionel Messivé vedlik, sokszor bőven a 16-os mögé visszalépve a labdákért, vagy a szélekről remek passzokkal kiszolgálva a társakat.

Ő és Cavani is betalált harmadik világbajnokságán, de amíg Suárez 53 válogatottbeli góljára huszonhat gólpassz jut, addig Cavani 43 hálózörgetésére csak egytucatnyi assziszt esik.

Visszatérve a középpályára: Tabárez ugyan nem lett fiatalabb, de a 2010-es vb-remeklés után jelentős fiatalításba kezdett a válogatottnál, és a lehető legjobbkor robbant be a topligákba a Giménez, Torreira, Vecino, Bentancur, Laxalt ötös – elöl a gyengécske Celta Vigóban 18 bajnoki gólig jutó csatár, Maximiliano Gómez vagy a nem éppen világverő Gironában hárommal nála is többször betaláló Cristhian Stuani a nagy duó miatt csak időhúzó csere lehet, amíg baj nincs.

Márpedig az oroszok ellen nem volt baj: Suárez betalált, Laxalt rúgott egy fél gólt, Nández lefutballozta Fjodor Kudrjasovékat, és középre vonulva pánikba kergette a darabos szűrőket – itt jegyeznénk meg, hogy Tabárez a jó hadvezérekhez méltó módon előnyére fordította a hátrányait, ugyanis bár az orosz támadások közepette sokszor négy három háromban védekeztek, de az uruknak egyszerűen nincs két jó szélső védőjük, ezért formálódnak át időről időre 3–5–2-be!

„...a bölcs (hadvezér) megfontoltsága mindig összeköti egymással az előnyt és a hátrányt. Ha az előnyökhöz mindig hozzászámítjuk (a hátrányokat is), akkor vállalkozásaink sikerében megbízhatunk; s ha a hátrányokhoz mindig hozzászámítjuk (az előnyöket is), akkor minden szerencsétlenséget el tudunk hárítani” – tanítja a korábbi szövetségi kapitány, Szun-ce is.

Az egy szem Cáceres mellett a jobbon Maxi Pereira már 34 éves, a Portóból is kiszorult, Guillermo Varela és Gastón Silva hamar kikopott az európai csapatokból, jellemző módon a balhátvéd posztján a középpályás Laxalt mellett még a szélső Cristian Rodríguez is megfordult párszor a közelmúltban – az öt középpályásos rendszer pedig igazán kézenfekvő, ha onnan négyen is a Serie A-ban keresik a kenyerüket.

Érdekes, hogy a 3–5–2-es hadrenddel sokat kísérletezett a torna előtt Sztanyiszlav Csercseszov is, aki addig keresgette a középső védelmi hármast – még honosított is a kétszeres német válogatott, majd az ukránoknál (!) jelentkező Roman Neustädter (Roman Nojstedter?) és a volt német korosztályos válogatott Konstantin Rausch (Konsztantyin Raus?) személyében –, hogy a kijózanító pofonok után megmaradt a négy védőnél. A jobb oldalon egy „újorosz”, a selecaóban 2014-ben bemutatkozó Mário Fernandes (Mario Fernandes?) lett alaptag, aki most pihent sárga lapja miatt, a vébé nagy orosz felfedezettjével, Alekszandr Golovinnal egyetemben, míg az ismét a védelem bal oldalán szereplő Jurij Zsirkov a kora (lassan harmincnégy éves) miatt kapott pihenőt.

De nem ezért kapott ki a szbornaja: még akkor sem, ha karmesterként az orosz liga és a Lokomotiv Moszkva üdvöskéje, Alekszej Mirancsuk csődöt mondott vagy a jobbhátvéd Igor Szmolnyikov nem remekelt, hiszen mire jött a piros lap, a dél-amerikaiak már két góllal vezettek.

Az öngólról nem tehettek, a Suárez-szabadrúgást viszont még sokáig mutogatják majd: pártatlan szemlélőnek tényleg nagyon vicces volt a rutinos Szergej Ignasevics, ahogyan először elküldi a sorfal bal széléről a saját emberét, Mirancsukot, majd ő maga eltolja onnan Cavanit és Cácerest, hogy az így teremtett résen Suárez szabadon betalálhasson. Mintha egy várkapitány úgy védené az ostromkor a várkaput, hogy leeresztené, nehogy megdöngessék...

Másrészt szomorú ez a jelenet, és mutatja az orosz foci bajait: Ignasevicsnek 38 évesen kell a védelem fejének lennie a hazai vébén (mellette Ilja Kutyepov sem lesz új Oleg Kuznyecov vagy új Anatolij Gyemjanyenko), korábban a két honosított játékos mellett felvetődött az Ignasevicsnél nem sokkal fiatalabb Berezuckij-ikrek reaktiválása is), de azért a többieknek lehetett volna annyi eszük, hogy nem hagyják őt magára ebben a szituációban, és felül merik bírálni a kapitányi parancsot.

A harmadik uru gól megmutatta az orosz csapat minden kínját és gyengeségét: Godín olyan magától értetődő természetességgel fejelte le az ötösön a 196 centiméter magas Artyom Dzjubát, mintha csak Torreira fejéről enné le a kását, az első két mérkőzésen egyet sem védő, a szabadrúgásból esett gólnál sem villogó Igor Akinfejev ismét rossz döntést hozott, az egy Rába-Steiger kecsességével forduló védőket pedig nemcsak Suárez, de Cavani is megelőzte a kapu torkában.

Pedig a fordulás után már volt tartása a szbornajának, a jobbhátvéd Fernandes más minőség, mint védőtársai, a sokszor szélsőként feltűnő Dzjuba lelkesedése most is megkapó volt, csak éppen Csercseszov két szélsője közül azt a Gyenyisz Cserisevet kapta le a pályáról, aki remek formában van, a jobb oldalon a krisztusi korban lévő Alekszandr Szamedov kijátszotta magát a kezdőcsapatból, a cserecsatár Fjodor Szmolov (ekkor átálltak az oroszok négy három kettőre) pedig bebizonyította, hogy nem véletlenül kispados, a középpályán Roman Zobnyint sikerrel távol tartották Vecinóék a lövőhelyzetektől, a halovány Jurij Gazinszkijt váltó Daler Kuzjajev erejét pedig felőrölte a mezőnymunka.

És ezzel el is úszott a csoportelsőség hajója az oroszoknak, mellékbüntetésként megkapták a következő körre a romjaikban is mindenkire veszélyes spanyolokat. A győztes jutalma a szakértők szerint kevesebbre taksált, az irániaktól majdnem kiejtett portugálok lesznek, a Guillain-Barré-szindrómával küzdő Tabárez azaz könnyen tovább írhatja legendáját.

Meg is érdemelné.

EZÉRT IS NYERTEK AZ URUK

Diego Godín a csoportkör ura: 12 tisztázás, nyolc párharc és ugyanennyi légi párbaj megnyerése, mind mostani vb-csúcs. Most azonban csak párharcai hetven százalékát nyerte meg, ám ezt nem használta ki az ellenfél.

Az uruguayiak 17-szer lőttek-fejeltek kapura, az oroszok háromszor, ezekből hét, illetve egyetlen egy ment a kapu felületére.

Több okból is furcsa mérkőzés volt, például összesen kétszer futottak lesre a támadók, mindannyiszor a hazaiak. Szögletből is csak hatot számláltak, ebből is kettő kötődik az oroszokhoz.

Kissé csalóka, mert emberelőnyben voltak, de ötvennyolc százalékban az uruknál volt a labda, 88 százalékos pontossággal passzolták azt, ez öt százalékponttal jobb, mint a házigazda mutatója. Óvatosan futballoztak.

Igaz, nem is tiki-takáztak: a nyertes 492 átadására a vesztes 355-je jutott, ebből 431, illetve 296 ment jó helyre. Túl sokat sem futottak, a dél-amerikaiak éppen csak elhagyták a 100 kilométert, az oroszok 98-ig jutottak, sokáig tíz emberrel loholva.

Jó átlagban minden harmadik percre jutott egy labdaszerzés, nagyjából egyforma arányban, az oroszok hozzájuk méltó módon sokkal többet keresték a fizikai kontraktust (15-ször), mint az uruk (10 ilyen szerelés).

Ennyit a statisztikákról: Szamedov sokat ért labdába, 90 százalékos pontossággal passzolt, párharcai száz százalékát megnyerte, csak éppen a döntő passzokat mindig elrontotta.

Bezzeg Suárez! Passzai egyharmadát eltolta, hárompercenként ért átlagban labdába, egyetlen egy árva kapura lövéssel jelentkezett, cselezéssel nem kísérletezett, nem szerelt senkit, az ötös előtt csupán meg-megmutatta magát – csak éppen eldöntötte a mérkőzést.

Az uruguayiak előtt csak az egy korábbi írásunkban megénekelt remek, 1998-as argentin csapat végzett csoportja élén három győzelemmel, kapott gól nélkül.

Az oroszok előtt az európai házigazdák közül ezt megelőzően csak a spanyolok nem tudtak a csoportjuk élén végezni.

Az utolsó hat olyan vb-mérkőzésen egyszer sem nyertek az oroszok, amikor ők kapták az első gólt, döntetlenre is csak egyszer tudták menteni a találkozót.

A taktikai vonalak szerelmeseinek