Vb 2022: negyedik világbajnokságán játszik Diego Godín

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.11.24. 10:06
null
Diego Godín pályafutása 160. válogatott mérkőzésén szerepelhet csütörtökön – a veterán uruguayi védő a fiataloknak példát mutatva igyekszik csapata húzóembere lenni (Fotó: AFP)
Papíron a H-csoport van a sor végén, mégsem az itt szereplő négyes játszik az első kör zárásaként – legutolsóként a brazil és a szerb együttes lép pályára. Csak néhány óra a különbség, mindenesetre ebből is látszik, a FIFA trükközik a meccsek sorrendjével, már ebben sincs rend. A kétszeres világbajnok Uruguay (1930, 1950) Dél-Korea ellen száll harcba.

Sokáig kérdéses volt, hogy a csapatkapitány Diego Godín ott lehet-e a pályán, de a hivatalos sajtótájékoztatón elhangzott: igen, minden rendben van vele. Az elmúlt hónapokban íngyulladás kínozta, a 36 éves védő térde nem volt teljesen rendben.

„Sokat tettem a gyógyulás érdekében, hogy itt lehessek – mondta Diego Godín. – Ez a negyedik világbajnokság, amelyen a hazámat képviselhetem, és sok sajtótájékoztatón beszélgettünk már a csapatról, az esélyekről, de mára megtanultam, a pályán kell megmutatni, mit tudunk. A lelkesedés megvan, sokat készültünk, de ezt mind félre kell tennünk, csak az számít, mire leszünk képesek a mérkőzésen. A saját szerepem? Nem akarom dicsérgetni magamat, azt tudom nyújtani, ami én vagyok: a pályán kívül biztatom a srácokat, segítő szándék vezérel, amikor szólok valamiért, ha pedig futballozom, azzal próbálok példát mutatni, hogy fegyelmezett vagyok, koncentrált, és igyekszem megnyerni a párharcokat.”

A védő kilenc idényen át szolgálta az Atlético Madridot, egy évet lehúzott a milánói Internél, majd a Cagliarihoz csatlakozott, onnan tért vissza Dél-Amerikába, de nem haza: előbb a brazil Atlético Mineiro szerződtette, ám ott kiszorult a kezdőből, így kérdésessé vált a kerettagsága, ezért az argentin Vélez Sarsfieldbe igazolt.

„Óscar Tabárez távozott a válogatott éléről, ez nyilvánvalóan jelentős hatással volt mindenkire, őt nagyon tiszteljük, nekünk, idősebb játékosoknak lett nagyobb a felelősségünk, amióta ő nincs velünk – magyarázta a védő, aki − ez is elképesztő adat − 160. alkalommal játszhat a válogatottban. – A selejtezőben sok kritikát kaptunk, de itt vagyunk, készen állunk. Ugyanakkor nagyon tiszteljük a dél-koreai válogatottat, dinamikus, gyors csapat, nehéz lesz ellene futballozni.”

Legfrissebb hírek

Az ökölvívók is megirigyelnék, úgy kiütötte ellenfelét az uruguayi labdarúgó – videó

Minden más foci
2025.02.27. 15:03

Luis Suárez feleségével hőssé vált, megmentették egy öngyilkosjelölt életét

Minden más foci
2025.01.08. 17:04

Messi visszaemlékezett pályafutása legszebb hónapjára – képek

Minden más foci
2024.12.18. 15:13

Varga Sándor szerint Szaúd-Arábiában minden adva van egy tökéletes vb-hez

Minden más foci
2024.12.11. 17:41

Bővítési stop – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2024.12.05. 23:55

Messi passzából fantasztikus, félfordulatos Martínez-gól és argentin győzelem; brazil iksz

Minden más foci
2024.11.20. 08:03

Vb 2026: Uruguay a 101. percben szerzett góllal nyert Kolumbia ellen, és már második

Minden más foci
2024.11.16. 09:37

A 2026-os és a 2030-as labdarúgó-vb-t is kizárólag az M4 Sport adja Magyarországon

Minden más foci
2024.10.28. 12:03
Ezek is érdekelhetik