Vb 2022: Vertonghen durván visszaszólt az öregező De Bruynének

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2022.11.27. 19:34
null
De Bruyne és Vertonghen a médián keresztül üzengetnek egymásnak, ez nem sok jóval kecsegtet a belgáknak (Fotó: Getty Images)
Reagált Kevin De Bruyne nemrég tett nyilatkozatára a belga labdarúgó-válogatott védője, Jan Vertonghen. Mint ismert, a Manchester City klasszisa a napokban elmondta, esélyt sem lát a világbajnoki címre, mivel Belgium kerete túl öreg. Úgy tűnik, Vertonghen magára vette a kijelentést, visszaszólt a társának a Marokkó elleni vereséget követően...

Vertonghen szavait a belga RTL Sport közölte, méghozzá a marokkóiak elleni kudarc után:

„A támadó harmadunk semmit sem mutatott a pályán. Sok minden jár most a fejemben, de jobb, ha ezeket nem foglalom szavakba a kamerák előtt. Gyengék voltunk, ez nem elég. Elöl szinte semmi sem csináltunk. Talán azért nem sikerül helyzetbe kerülnünk, mert a támadóink túl öregek.”

Az biztos, hogy az egymásra mutogatás nem a felhőtlen csapategységre utal, ami még sokba kerülhet a horvátok elleni összecsapás során.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
2. FORDULÓ
F-CSOPORT
BELGIUM–MAROKKÓ 0–2

AZ ÁLLÁS
1. Horvátország 2 1 1 4–1 +3 4
2. Marokkó 2 1 1 2–0 +2 4
3. Belgium 2 1 1 1–2 –1 3
4. Kanada 2 2 1–5 –4 0
Legfrissebb hírek

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Hiányzik neki a válogatott, Courtois szeretne visszatérni

Minden más foci
2025.02.24. 10:43

Davis-kupa: botrány és leléptetés Belgiumban – videó

Tenisz
2025.02.03. 11:18

Kokaincsempészet gyanújával letartóztatták a volt belga válogatott labdarúgót

Minden más foci
2025.01.27. 14:06

Menesztették Domenico Tedescót a belga labdarúgó-válogatott éléről

Minden más foci
2025.01.17. 14:44

Sajtóhír: megszületett az egyezség, Szalai Attila a Standard Liege játékosa lesz

Légiósok
2025.01.10. 17:04

Jude Bellingham a legjobb játékmester az IFFHS-nél

Spanyol labdarúgás
2024.12.19. 14:59

Messi visszaemlékezett pályafutása legszebb hónapjára – képek

Minden más foci
2024.12.18. 15:13
Ezek is érdekelhetik