Kötelező feladat: Kölnben kell javítania a német válogatottnak

M. D.M. D.
2025.09.07. 08:33
null
Joshua Kimmich bízik benne, hogy a német futballisták a megfelelő hozzáállással lépnek pályára vasárnap (Fotó: AFP)
Hatalmas a különbség a német és az északír játékosok érzelmi állapota között a két együttes vasárnap esti összecsapása előtt, amelyre a vendégek csoportelsőként érkeznek.

Telt ház még lehet, de egy nappal a Németország–Észak-Írország világbajnoki selejtező előtt nem néz ki jól a kölni stadion felülnézeti rajza a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) honlapján: rengeteg ugyanis a zöld, tehát elérhető helyet jelző szék az ötvenezer férőhelyes stadionban. A 95 és 127 euró (körülbelül 37 és 50 ezer forint) között árusított egyes és kettes kategóriás jegyekért nem tolonganak a helyiek, körülbelül tízezer vár még gazdára. Egyértelmű tehát, mi a szurkolók reakciója a csapat pocsék pozsonyi teljesítményére Szlovákia ellen ­(0–2). Ahhoz képest, hogy Julian Nagelsmann szövetségi kapitány, valamint a játékosok is azt hangoztatták az elmúlt hónapokban, hogy a világbajnoki címet szeretnék megszerezni jövőre Észak-Amerikában, már a második fordulóban kulcsfontosságú mérkőzés következik az északírek ellen. A két válogatott legutóbb a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjében találkozott egymással, akkor Frankfurtban 6–1-re nyert a Nationalelf, míg előtte Észak-Írországban 2–0-s győzelmet aratott.

Most azonban némileg más a közhangulat. A német sajtó nem finomkodik a szlovákok ellen bemutatkozó Nnamdi Collinsszal kapcsolatban: bukásnak ítélik a lapok a játékát, és szerintük vasárnapra Julian Nagelsmann-nak megoldást kell találnia a jobb oldali védő posztjára. Visszatér oda Joshua Kimmich? Maximilian Mittelstädt ballábasként játszik ott? Jo­nathan Tah kihúzódik belülről? A Sport1 szerint az is elképzelhető, hogy Robin Koch kerül jobbra, és a pocsék védekezés ellenére marad középen a Tah, Rüdiger páros. A fiatal Angelo Stiller helyét Nadiem Amiri vehetné át a lap szerint. A tragikus hangulat ellenére jósolt kevés változtatás oka az lehet, hogy a német sportsajtó is osztja Joshua Kimmich véleményét: nem taktikai vagy képességbeli problémákkal kell megküzdenie a csapatnak, hanem egyszerűen elfogadható hozzáállással kell futballozniuk.

Ki hitte volna Észak-Írországban, hogy magabiztosan, a csoport első helyezettjeként utazhat majd a csapat Németországba? Luxemburg az elmúlt években sokat fejlődött, s bár az otthonában aratott 3–1-es győzelem nem mérhető Szlovákia hatalmas diadalához, a második helyért való küzdelemhez jó alapot adott. A játékoskeretek és a két válogatott szakmai háttere alapján nem kérdés, hogy továbbra is Németország az esélyese a találkozónak, ugyanakkor a csapatok érzelmi állapota alapján nem szabad lebecsülni Michael O’Neill együttesét.

VB-SELEJTEZŐ, A-CSOPORT
NÉMETORSZÁG–ÉSZAK-ÍRORSZÁG
Köln, 20.45 (Tv: Spíler1). Vezeti: Espen Eskas (norvég)

 

 

Legfrissebb hírek

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
7 perce

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
2 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
3 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
4 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
4 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik