Vb 2026: Tuchel igyekszik levenni az esélyesség terhét a játékosairól

2025.10.09. 10:18
null
Thomas Tuchel (Fotó: Getty Images)
Thomas Tuchel szövetségi kapitány szerint fontos, hogy az angol válogatott ne azzal a teherrel lépjen pályára a jövő évi világbajnokságon, hogy favoritnak tartják.

A szigetországi válogatott 59 éve győzött a világbajnokságon, azóta nem sikerült nagy tornán diadalmaskodnia. Az előző szakvezető, Gareth Southgate irányításával 2018-ban elődöntőbe jutott vb-n, 2021-ben és 2024-ben pedig döntőt játszott Eb-n, de nyerni egyik alkalommal sem tudott. Az eredményekből kiindulva a német tréner nem sorolta a legnagyobb esélyesek közé együttesét, mert mint fogalmazott, olyan csapatokkal fog találkozni, amelyek ezen időszak alatt többször is nyertek világbajnokságot.

„Ha sohasem győztél még Wimbledonban, lehet, hogy te vagy az esélyesek egyike, de nem a favorit – igyekezett alátámasztani véleményét újságíróknak a walesiek elleni, csütörtöki felkészülési mérkőzés előtt, hozzátéve, hogy a labdarúgásban ott van Brazília, Argentína, Spanyolország és Franciaország, amelyek az előző vb-ken nyertek. – Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs esélyünk. Először kiharcoljuk a részvételt, azután meglátjuk, pontosan milyen céllal megyünk a világbajnokságra. Végig akarjuk járni az utat, de a szerepünknek világosnak kell lennie.”

„Nem értem, miért kellene terhelnünk magunkat azzal, hogy mi vagyunk a nagy esélyesek. Mikor nyertünk legutóbb? Olyan csapatot építünk, amely készen áll arra, hogy lépésről lépésre haladjon előre, és amellyel remélhetőleg senki sem akar majd szívesen játszani” – tette hozzá.

Tuchel hangsúlyozta, ő nem egyszerűen a legjobb játékosokat akarja összegyűjteni, hanem csapatot szeretne építeni.

„Kizárólag csapatok képesek trófeákat nyerni – hangoztatta a német tréner. – Néha előfordul, hogy az nem elég, ha a legjobb játékosokat összegyűjtjük és csak reméljük, hogy minden jól alakul.”

Az angolok kedden Lettországban lépnek pályára. Ha nyernek és előzőleg, szombaton a szerbek nem győzik le az albánokat, akkor az élen végeznek a K-csoportban és ezzel biztossá teszik helyüket a jövő évi 48 csapatos világbajnokságon, melyet az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendeznek.

      
K-CSOPORTMGyDVL-KGkP
1. Anglia5513–0+1315
2. Albánia52215–3+28
3. Szerbia42114–5–17
4. Lettország51132–6–44
5. Andorra550–10–100

1. FORDULÓ
2025. március 21.
Andorra–Lettország 0–1
Anglia–Albánia 2–0

2. FORDULÓ
2025. március 24.
Albánia–Andorra 3–0
Anglia–Lettország 3–0

3. FORDULÓ
2025. június 7.
Andorra–Anglia 0–1
Albánia–Szerbia 0–0

4. FORDULÓ
2025. június 10.
Lettország–Albánia 1–1
Szerbia–Andorra 3–0

5. FORDULÓ
2025. szeptember 6.
Lettország–Szerbia 0–1
Anglia–Andorra 2–0

6. FORDULÓ
2025. szeptember 9.
Albánia–Lettország 1–0
Szerbia–Anglia 0–5

7. FORDULÓ
2025. október 11.
Lettország–Andorra
Szerbia–Albánia

8. FORDULÓ
2025. október 14.
Andorra–Szerbia
Lettország–Anglia

9. FORDULÓ
2025. november 13.
Andorra–Albánia
Anglia–Szerbia

10. FORDULÓ
2025. november 16.
Albánia–Anglia
Szerbia–Lettország

 

 

Legfrissebb hírek

Koeman szerint a hollandok bárkivel felvehetik a versenyt a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Antony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
12 órája

Lamine Yamal nem épül fel a világbajnokság rajtjára – sajtóhír

Foci vb 2026
13 órája

Eddig Curacaóé a legmenőbb vb-s kerethirdetés

Foci vb 2026
17 órája

Ralf Rangnick 14 játékost hívott be a német élvonalból az osztrák vb-keretbe

Foci vb 2026
20 órája

A FIFA főtitkára Isztambulban tárgyal az iráni vb-részvétel garanciáiról

Foci vb 2026
2026.05.16. 12:33

Szon Hung Min, Li Kang In és Kim Min Dzse is ott van Dél-Korea világbajnoki keretében

Foci vb 2026
2026.05.16. 10:54

Vb 2026: a ferencvárosi Lenny Joseph tagja a haiti keretnek

Foci vb 2026
2026.05.15. 19:22
Ezek is érdekelhetik