Vb 2026: Scaloni Messire vár, Ancelotti nehéz csoportra, Tuchel nehéz körülményekre számít

P. K./MTIP. K./MTI
Vágólapra másolva!
2025.12.06. 12:06
null
A címvédő Argentína a J-csoportba került a pénteki sorsoláson (Fotó: AFP)
Alapvetően óvatosan fogalmaztak a végső sikerre esélyes válogatottak szövetségi kapitányai a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban tartott pénteki sorsolását követően.

 

Carlo Ancelotti is, aki az öt aranyérmével csúcstartó brazil nemzeti együttest szeretné 2002 után ismét csúcsra juttatni.

Ez nehéz csoport” – fogalmazott tömören az olasz szakvezető azt követően, hogy a selecao a legutóbb első afrikai országként elődöntős Marokkót, továbbá Skóciát és Haitit kapta ellenfélül a csoportkörben.

A legutóbbi két Európa-bajnokságon ezüstérmes angolok szövetségi kapitánya, Thomas Tuchel elsősorban a nehéz körülmények miatt fejezte ki az aggodalmát. Szerinte nem könnyíti meg a csapatok helyzetét a várható nagy hőség, a páratartalom és az egyes helyszíneken tapasztalható magaslati körülmények vagy éppen a nagy távolságokból fakadó különböző időzónák.

Ez a helyzet, ezt el kell fogadnunk és meg kell találnunk a módját, hogy olyan ellenálló csapatot építsünk, amely képes leküzdeni ezeket az akadályokat" – mondta a német tréner, akinek tanítványai a 2018-ban ezüst-, 2022-ben pedig bronzérmes horvátok mellett Ghánával és Panamával találkoznak.

A nationalelfet irányító Julian Nagelsmann pedig azt emelte ki, hogy az európai csapatoknak mindig nehéz a dél-amerikaiakkal játszaniuk. Ezt annak kapcsán mondta, hogy az újonc Curacao után sorrendben Elefántcsontpart és Ecuador lesz Németország riválisa. A minden idők legkisebb nemzeteként kijutó karibi országot irányító holland Dick Advocaat arról számolt be, hogy az egész sziget rendkívül izgatott, hogy a négyszeres világbajnok ellen játszhatják történetük első vb-meccsét.

Ismerjük őket, de ők is ismernek minket" – jelentette ki a társrendező Egyesült Államok argentin szövetségi kapitánya, Mauricio Pochettino, miután olyan ellenfeleket kapott a csapata, amelyekkel a közelmúltban megmérkőzött. Az amerikaiak ugyanis októberben az ausztrálokat, novemberben pedig a paraguayiakat győzték le 2–1-re, harmadik meccsük az európai pótselejtező egyik győztese ellen lesz, ez lehet az a Törökország is, amelytől júniusban 2–1 kikaptak. Pochettino úgy vélte, nem lehet más a céljuk, mint a végső győzelem.

A szintén házigazda Kanada szakvezetője, Jesse Marsch viszont azon kesergett, hogy rendkívül nehézzé válhat a négyesük, ha Svájchoz és az előző vb-nek otthont adó Katarhoz az európai pótselejtezőből a négyszeres világbajnok Olaszország csatlakozik.

Csak a döntésére várunk, de alapvetően minden jól halad" – mondta Lionel Messi szerepléséről a címvédő Argentína szakvezetője, Lionel Scaloni.

Csapata sorrendben Algériával, Ausztriával és az újonc Jordániával küzd majd meg a 32 közé kerülésért. A nyolcszoros aranylabdás sztár még nem jelentette ki, hogy részt vesz a rekordot jelentő hatodik világbajnokságán, ugyanakkor nagy meglepetés lenne, ha a tengerentúli bajnokságban éppen szombaton döntőt játszó Inter Miami futballistája nem vállalná a játékot.

A június 11-én kezdődő futball-vb 12 négycsapatos csoportjából az első kettő és a nyolc legjobb harmadik jut az egyenes kieséses szakaszba, a döntőt július 19-én rendezik New Yorkban. A nemzetközi szövetség (FIFA) szombaton 18 órától hozza nyilvánosságra a helyszínbeosztást és a pontos kezdési időpontokat.

 1. kalap2. kalap3. kalap4. kalap
A-csoportMexikóDél-KoreaDél-AfrikaDánia / Észak-Macedónia / Csehország / Írország
B-csoportKanadaSvájcKatarOlaszország / Észak-Írország / Wales / Bosznia-Hercegovina
C-csoportBrazíliaMarokkóSkóciaHaiti
D-csoportEgyesült ÁllamokAusztráliaParaguayTörökország / Románia / Szlovákia / Koszovó
E-csoportNémetországEcuadorElefántcsontpartCuracao
F-csoportHollandiaJapánTunéziaUkrajna / Svédország / Lengyelország / Albánia
G-csoportBelgiumIránEgyiptomÚj-Zéland
H-csoportSpanyolországUruguaySzaúd-ArábiaZöld-foki-szigetek
I-csoportFranciaországSzenegálNorvégiaIrak / Bolívia / Suriname
J-csoportArgentínaAusztriaAlgériaJordánia
K-csoportPortugáliaKolumbiaÜzbegisztánKongói DK / Új-Kaledónia / Jamaica
L-csoportAngliaHorvátországPanamaGhána
23. LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG (EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ)
CSOPORTBEOSZTÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Donald Trump kapta meg elsőként a FIFA Békedíját

Foci vb 2026
2 órája

Thomas Müller: Levadászom Lionel Messit!

Minden más foci
10 órája

A show megkezdődött – Borbola Bence jegyzete

Foci vb 2026
21 órája

Mexikó 2010 után ismét Dél-Afrikával játssza a világbajnokság nyitó mérkőzését

Foci vb 2026
Tegnap, 20:15

Női kézi-vb: negyeddöntőben a brazilok; Románia hozta a kötelezőt

Kézilabda
Tegnap, 17:00

A FIFA több mint 10 milliárd dolláros bevételre számít a 2026-os vb-n

Foci vb 2026
Tegnap, 12:16

Messi: Argentína a győztesek csapata

Foci vb 2026
2025.12.04. 16:17

Ilyet még nem látott: nyomkövetővel a lábán lépett pályára a börtönből szabadult brazil futballista

Minden más foci
2025.12.02. 16:06
Ezek is érdekelhetik