Az első 100-szorosok, 2.rész: privát ebéd az angol királynővel, Billy Wright

„All right, Mr. Wright!” – üvöltötte boldogan a mikrofonba a legendás rádióriporter 1953. november 25-én (ami azóta már a Magyar Labdarúgás Napja), a londoni Wembley Stadionban, amikor az Évszázad mérkőzésén Puskás Ferenc legendássá váló visszahúzós cselével elfektette a híres Billy Wrightot, majd megszerezte a harmadik magyar gólt a 6:3-as mérkőzésen. Szepesi György ekkor, a földöntúli sportöröm perceiben már szójátékot (magyarul: „Minden rendben, Wright úr!”) is megengedhetett magának Billy Wright kárára.

Mai füllel talán kissé tiszteletlennek is érezzük, hiszen Billy Wright már akkor is nagy játékos volt, az addig hazai pályán a Brit-szigeteken túlról érkező riválisok ellen 90 éve veretlen angol válogatott csapatkapitánya. Már túl volt félszáz válogatottságon, ez volt az 55. mérkőzése címeres mezben. Vagy az 54., ha a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos nyilvántartását vesszük alapul. Érdekes ugyanis, hogy miként a sorozatunk első részében megidézett Bozsik József, úgy Billy Wright esetében is van egy kis variálás a számokkal. Bozsiknak ugyebár halála után írt hozzá a dicsőséglistájához egy mérkőzést az MLSZ, amikor elismerte hivatalos válogatott meccsnek az 1956-os, Libanon elleni találkozót, így ma 100-szoros helyett 101-szeres válogatottként tartjuk nyilván. Billy Wrighttól pedig utólag el akartak venni egyet, mivel a FIFA 2001 januárjában úgy döntött, nem ismeri el teljes értékű válogatott mérkőzésnek az 1953. október 21-én, tehát alig egy hónappal a 6:3 előtt Londonban játszott Anglia–Világválogatott (4:4) mérkőzést (amelyet az angol szövetség alapításának 90. évfordulója alkalmából rendeztek meg), de az angol szövetség fütyül erre és azóta is beleszámítja a nyilvántartásba.

Így aztán mi is úgy kezeljük, hogy akkor volt Wright 100. válogatott mérkőzése, amikor Angliában is megünnepelték: 1959. április 11-én, Skócia ellen, a Brit-bajnokság-sorozatban. Méltó módon a legősibb rivális ellen jött el a jubileumi alkalom, Skóciával szemben játszotta ugyanis Anglia a futballtörténelem első nemzetek közötti mérkőzését is 1872-ben, és amely ellen 1959-ben már a 76. mérkőzését vívta.

Az 1924. február 6-án született, a teljes pályafutását a Wolverhampton Wanderersben töltő labdarúgó 48 barátságos mérkőzés, tíz-tíz világbajnoki selejtező és vb-meccs, valamint 31 Brit-bajnoki találkozó után jutott el a 100-as mérföldkőhöz. Ahogy nálunk Bozsik József szimbolizálja a 100-szoros válogatottak szűkkörű klubját, úgy jelképezi Billy Wright a nagyvilágban, hiszen az IFFHS, a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet szerint ő volt a világon az első 100-szoros válogatott futballista.

A Wembley Stadionban 98 329 néző előtt játszott mérkőzésen a 35 éves Wright szokott posztján, középhátvédként lépett pályára. A mérkőzés egyetlen gólját a későbbi világbajnok és aranylabdás Bobby Charlton fejelte Bryan Douglas beadása után.

Hogy mennyire Wright képviselte a rutint a csapatban, jól mutatja, hogy a tíz társa együttesen számlált 104 válogatottságot. Húsznál többször is csak ketten játszottak a nemzeti együttesben a kezdőből, Johnny Haynes (27) és Ronnie Clayton (25). Már 1952 óta ő volt hazája legtöbbszörös válogatottja. Úgy érte el a 100-at, hogy a rangsorban őt követő Tom Finney-nek akkor 76 volt, a harmadik helyen álló Jimmy Dickinsonnak pedig 48.

A meccs után két csapattársa, Don Howe és Ronnie Clayton a vállára emelve vitte le a pályáról a jubiláló hőst, akinek tiszteletére polgári bankettet adtak a Városházán, az angol Labdarúgó-szövetség (FA) örökös tagjává választotta, és megkapta a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki fokozatát (CBE), ami az Egyesült Királyság egyik legnagyobb presztízsű polgári kitüntetése.

Önéletírásában (Billy Wright–Norman Giller: A Hero for All Seasons) így emlékezett vissza a jubileumi meccsre: „Válogatottbeli pályafutásom legnagyszerűbb napja volt. Minden tökéletesen ment, és kiváltképp különleges volt, hogy a tömegben ki tudtam venni Joyt és ikertestvéreit, Teddie-t és Babst, miközben a pályán vezettem a csapatot. Joy mindössze hat nappal korábban szülte meg első lányunkat, Victoriát, és »Anyu«-t kiengedték a kórházból, hogy megnézze a meccset. A skótok mindent megtettek, hogy elrontsák a bulimat azzal, hogy kitették a szívüket a pályára, ahogy mindig is teszik a Wembley-ben. De a csapattársaim eltökéltek voltak, hogy győzelemmel ünnepeljék meg az alkalmat. Bobby Charlton újabb fergeteges gólt szerzett, újra bizonyítva, milyen zseniális játékos. Táviratok és gratuláló üzenetek ezrei árasztottak el, és az ünneplés napokig tartott. A legendás német szövetségi kapitány, Sepp Herberger is Londonba jött, hogy a Nyugatnémet Labdarúgó-szövetség nevében átadjon nekem egy óriási ezüst gyertyatartót, és egy wolverhamptoni fogadáson a polgármestertől egy ezüst rózsatálat, a Wolves szurkolói pedig egy másik hasonlót kaptam. Az angol szövetségtől pedig egy csodálatos ezüst tálcát, amelyen az összes olyan ország zászlaja díszelgett, amely ellen játszottam, az ír labdarúgó-szövetség pedig egy gyönyörű waterfordi kristálygyűjteménnyel ajándékozott meg. A National Sporting Club vacsorát rendezett nekem, és egy hatalmas koktélkabinnal lepett meg, majd – a legnagyobb megtiszteltetésként – meghívtak a Buckingham-palotába egy privát ebédre a királynővel és Edinburgh hercegével. Ahogy körülnéztem a palota ebédlőjében, nem tudtam elhinni, hogy mindez egy ironbridge-i fiúval történik.”

Különlegesség, hogy a következő öt (!) angol válogatott meccsre – amelyre 1959 májusában került sor – a szövetségi válogató bizottság előre kijelölte a kezdőcsapatot. Ezen az öt találkozón játszott még Wright, majd 105-szörös válogatottként intett búcsút 1959. május 28-án. Százöt válogatottsága során 90-szer (!) viselte a csapatkapitányi karszalagot. Rekordot állított fel azzal is, hogy egymás utáni 70 válogatott összecsapáson volt ott a csapatban. Ez utóbbiban később Bobby Moore múlta felül, a válogatottságok számában pedig egy évtizeddel később Bobby Charlton.

(A következő részben: Franciaország – Didier Deschamps)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. január 24-i lapszámában jelent meg.)