Aranylabdás, vb- és Eb-győztesek – íme, a szövetségi kapitányokból összeállított álomtizenegy
Kapus: Julen Lopetegui (spanyol – Katar)
A kapitányok között három egykori kapus található, és közülük egyértelműen Julen Lopeteguié a legmarkánsabb pályafutás labdarúgóként.
Az 59 éves szakember még a Real Madridban mutatkozott be a spanyol élvonalban, de a Logronésben lett neves futballista. Horvátország ellen 1994 márciusában mutatkozott be a spanyol nemzeti csapatban, ez maradt az egyetlen fellépése a válogatottban.
Lopetegui a vb-re is kijutott harmadik számú kapusként, és ugyanazon a nyáron a Valenciába szerződő Andoni Zubizarreta pótlására megszerezte őt a Barcelona. Ám Katalóniában kevés lehetőséget kapott, így az akkor másodosztályú Rayo Vallecanóba szerződött, amellyel feljutott a La Ligába, és onnan vonult vissza 2002-ben.
Lopetegui első világbajnokságán vehet részt szövetségi kapitányként. Azért nem azt írjuk, hogy készülhet, mert 2018-ban már Oroszországban volt a spanyol válogatottal, de mivel közben megegyezett a Real Madriddal, a spanyol szövetség még a torna nyitánya előtt menesztette.
Jobb oldali belső védő: Fabio Cannavaro (olasz – Üzbegisztán)
A vb-n hivatalban lévő szövetségi kapitányok között rengeteg egykori középső védő található, és közülük Fabio Cannavaro érte el a legnagyobb sikereket.
A most 52 éves egykori védő a Napoliban mutatkozott be a Serie A-ban 1993 tavaszán, de a Diego Maradona-időszak utáni nápolyi csapat nem volt már olyan erős, mint a ’80-as, ’90-es évek fordulóján. Ráadásul anyagilag sem állt biztos lábakon a klub, így 1995 nyarán eladta egyik legjobb védőjét a Parmának.
Cannavaro hét évet töltött el az 1990-es évek egyik legjobb olasz csapatában, ahol két Olasz Kupát és egy UEFA-kupát nyert. A klub viszont később pénzzavarba került, így Cannavarót is értékesítette, aki utána két nem túl sikeres évet töltött el az Interben. Következett szintén két év a Juventusban, ahol egykori parmai csapattársaival, Gianluigi Buffonnal és Lilian Thurammal szerepelt együtt a hátsó alakzatban, és kétszer is az első helyen végzett a torinóiakkal. A csapatot azonban a Calciopoli-botrány miatt a másodosztályba száműzték, Cannavaro pedig továbbállt, a Real Madrid csapott le az akkor már világbajnok védőre.
Hároméves madridi időszaka alatt két bajnoki címet nyert, 2006 végén megkapta az Aranylabdát, de szerződése lejárta után 2009-ben visszatért a Juventushoz, majd a dubai Al-Ahlinál vezetett le. A válogatottban 1997 és 2010 között 136 mérkőzésen két gólt szerzett, minden idők egyik legjobb védőjének tartják, csapatkapitánya volt a 2006-ban világbajnok olasz válogatottnak, 2000-ben pedig Európa-bajnoki ezüstérmes volt.
Több, mint egy évtizede tartó edzői pályafutása még nem ilyen eredményes, a legnagyobb sikerét a kínai Kvangcsu Evergrande-dal érte el, 2019-ben bajnoki címig vezette a csapatot. 2025 októbere óta irányítja az üzbég válogatottat, korábban kínai szövetségi kapitány is volt.
Középső védő: Ronald Koeman (holland – Hollandia)
A holland válogatott jelenlegi kapitánya ugyan védőként érte el legnagyobb sikereit, ám az utókor elsősorban rendkívül gólerős játéka és hatalmas erejű szabadrúgásai miatt emlékszik labdarúgó-pályafutására.
Koeman 1980 őszén, 17 évesen mutatkozott be a holland élvonalban, és a fiatal játékos gyorsan megvetette a lábát az Eredivisiében, három évvel később lecsapott rá az Ajax, amellyel bajnokságot és Holland Kupát is nyert.
1986-ban nagy vihart kavarva az ősi rivális PSV Eindhovenhez igazolt, ahol mindhárom idényében bajnok lett, 1988-ban pedig megnyerte a BEK-et is. Johan Cruyff hívására nem tudott nemet mondani, egykori ajaxos edzője 1989-ben a Barcelonához csábította a söprögetőt.
A katalánoknál stabil ember volt, még úgy is, hogy akkoriban csupán három légiós játszhatott egyszerre, így egy-egy külföldi sztár néha csak a lelátón kapott helyet… A Barcelonában töltött hat idénye alatt négyszer is bajnok lett, BEK-et is nyert (éppen az ő gólja döntött a Sampdoria elleni döntőben), majd két évre hazatért Hollandiába, ahol a harmadik sztárklubban, a Feyenoordban zárta le pályafutását.
Koeman 1983 és 1994 között 78 mérkőzésen játszott a holland válogatottban, tagja volt az 1988-as Európa-bajnok és a négy évvel későbbi Eb-bronzérmes csapatnak is. A világbajnokságokkal kevesebb szerencséje volt, 1986-ban nem jutott ki Hollandia, a következő két kiírásban pedig egyszer sem volt ott az elődöntőben.
A világfutball leggólerősebb védője (250 gólt szerzett) a két évvel ezelőtti Eb-bronzérem után először irányíthatja világbajnokságon Hollandiát.
Bal oldali belső védő: Hong Mjung Bo (dél-koreai – Dél-Korea)
Bár Hong Mjung Bo Ronald Koemanhoz hasonlóan a söprögető poszton érte el legnagyobb sikereit, mindkét klasszisnak helyet biztosítottunk az álomcsapatban.
Az 52 éves szakember játékosként a PoSCo Atomsnál mutatkozott be a koreai élvonalban, majd 1997-ben légiósnak állt, és a következő éveket Japánban töltötte, előbb a Bellmare Hiracuka, majd a Kasiva Reysol védőjeként. A 2002-es vb előtt egy évre hazatért a már Pohang Steelers nevet viselő egykori klubjához, majd a Los Angeles Galaxynál zárta le karrierjét. Dél-Koreában és Japánban is kupagyőztes lett, hazájában 1992-ben még a bajnoki címet is elhódította.
Hongot elsősorban irányító képessége, remek labdái és jó lövései emelték ki. Három vb-n is játszott, 1994-ben Spanyolország és Németország ellen is eredményes volt, majd az 1998-as vb csalódása után 2002-ben tagja volt az elődöntőig jutó társházigazdának. Még ugyanabban az évben, 136 fellépés és 10 gól után mondott búcsút a nemzeti csapatnak. Az Ulszannal megnyert két bajnoki cím után 2024 óta irányítja (újra) a válogatottat, amellyel 2014-ben már szerepelt vb-n.
Jobb oldali szárnyvédő: Steve Clarke (skót – Skócia)
A skót szakember labdarúgóként a St. Mirrennél kezdett, majd 1987 januárjában a Chelsea-hez került, ahol pályafutása hátralévő részét töltötte.
A jobbhátvéd 421 mérkőzésen szerepelt a londoniaknál, ahol pályafutása végén érte el a legnagyobb sikereit: 1997-ben FA-kupát, egy évvel később Ligakupát és Kupagyőztesek Európa-kupáját (KEK) is nyert, a Stuttgart elleni finálé volt a búcsúmeccse a Chelsea-ben.
Míg Angliában alapember volt, a skót válogatottban kevésbé számítottak rá, 1987 és 1994 között csak hatszor volt tagja a nemzeti csapatnak, nagy tornán játékosként nem járt. Kapitányként viszont ott volt két Európa-bajnokságon is (2020, 2024), míg vb-n először irányíthatja hazáját.
Jobb oldali belső középpályás: Didier Deschamps (francia – Franciaország)
Didier Deschamps 1985 szeptemberében, még a 17. születésnapja előtt mutatkozott be a francia élvonalban a Nantes-tal, amely abban az idényben második helyen végzett, utána viszont visszacsúszott a középmezőnybe. 1989 telén az akkori francia sztárcsapat, az Olympique Marseille csapott le rá, de fél évvel később kölcsönadta Bordeaux-ba.
Visszatérése után alapember lett a kikötővárosiaknál, két bajnoki címet nyert a csapattal, valamint 1993-ban ő lett a legfiatalabb csapatkapitány, aki magasba emelhette a Bajnokok Ligája-serleget.
1994-től öt sikeres idényt töltött a Juventusnál, három bajnoki címet szerezve, és újra megnyerve a BL-t. Egy-egy idény következett a Chelsea-nél és a Valenciánál (a BL-döntőben nem játszott), majd 32 évesen bejelentette visszavonulását.
Deschamps válogatott karrierjét eleinte nem üldözték a sikerek: 1989-es bemutatkozását követően az 1990-es és az 1994-es vb-ről is lemaradt a gall csapat, 1995-ben komoly átalakításon esett át a francia válogatott, Jean-Pierre Papin, Éric Cantona vagy éppen David Ginola is a háttérbe szorult, a régiek közül viszont megmaradt Deschamps, aki 1996-ban Eb-elődöntőig, majd két évvel később világbajnoki győzelemig menetelt Franciaországgal, majd búcsúként megnyerte a 2000-es Európa-bajnokságot is. A válogatottban 103 meccsen négyszer volt eredményes.
Deschamps sokoldalú labdarúgó volt, aki elsősorban védekező középpályásként nyújtotta a legtöbbet, de remekül szervezte is a játékot taktikai képzettségének is köszönhetően. A francia válogatottal a negyedik vb-re készül, 2018-ban vb-győzelemig, míg Katarban vb-döntőig menetelt a csapattal.
Középső középpályás: Javier Aguirre (mexikói – Mexikó)
A baszk származású mexikói szakember labdarúgóként az európai porodon ugyan nem ért el kiemelkedő eredményeket, ám hazájában komoly pályafutást tudhat maga mögött.
Aguirre 1979-ben mutatkozott be a mexikói élvonalban az América csapatában, ám nem sokkal később átlépte észak felé a határt, hogy az akkor már a fénykorán picit túljáró NASL-ben játszhasson. A Los Angeles Aztecsből visszatért az Américához, majd 1984-ben az Atlante szerződtette.
Egyszeres bajnokként, a mexikói világbajnokság után szerződött Európába, ám egy súlyos sérülés miatt csak kevés lehetőséget kapott a spanyol Osasunában, egy idény után haza is tért, a következő hat évben a Chivas Guadalajarát erősítette, majd 1993-ban visszavonult a nagy munkabírású és taktikailag képzett középpályás.
1983 és 1992 között 59 mérkőzésen 14 gólt szerzett a mexikói válogatottban, ott volt a hazai rendezésű 1986-os vb-n is, ahol a negyeddöntő jelentette a végállomást.
Kapitányként a harmadik vb-jén irányíthatja Mexikót, korábban 2002-ben és 2010-ben vezette a mostani társházigazdát a legrangosabb futballtornán.
Carlo Ancelotti (olasz – Brazília)
Carlo Ancelotti a Parmában kezdte el játékos-pályafutását, de 1979 nyarán lecsapott rá a kor egyik sztárcsapata, az AS Roma. 1987-ig tartó fővárosi karrierje során négyszer nyerte el az Olasz Kupát, 1983-ban pedig a bajnoki címet. A sztárok között Ancelotti hamar bejátszotta magát a kezdőbe, és csak térdsérülései miatt szorult ki egy időre a csapatból.
A szűrőként vagy szélsőként foglalkoztatott Ancelotti Róma után Milánóban folytatta, a Milannal újabb két bajnoki címet nyert, valamint kétszer a BEK-et is elhódította. 1990 után azonban kiújuló térdsérülései miatt elveszítette stabil helyét a csapatban, és 1992-ben visszavonult.
Már 1981-ben bemutatkozott az olasz válogatottban, de a térdsérülése miatt nem volt ottaz egy évvel későbbi vb-keretben. 1986-ban nem játszó kerettag volt Mexikóban, majd Eb-elődöntőhöz segítette csapatát 1988-ban, újabb két évvel később pedig a hazai rendezésű vb-n bronzérmes lett Olaszország, igaz, Ancelotti megint kevesebbet játszhatott sérülés miatt. Tíz év alatt 26 válogatott meccsen egyszer volt eredményes.
Ancelotti először dolgozik szövetségi kapitányt, így a kispadon ez az első vb-je.
Luis de la Fuente (spanyol – Spanyolország)
Míg középső védőkből túlkínálat van a szövetségi kapitányok között, addig a bal oldali védők tekintetében szegényebben állunk.
Álomcsapatunkba így Luis de la Fuente került, aki több mint 250 élvonalbeli mérkőzésen játszott a spanyol élvonalban, de a válogatottnál nem került szóba a neve. 1981 márciusában debütált a La Ligában.
Csapata, az Athletic Bilbao akkoriban bajnokesélyes volt, a szélsőként és védőként is foglalkoztatott De la Fuente kétszer is első lett a baszkokkal. 1987-ben átigazolt a Sevillához, ahol eleinte szintén alapember volt, de később elveszítette a helyét. Két évre visszatért Bilbaóba, majd az akkor harmadik ligás Alavésbe igazolt, ahonnan egy év múlva visszavonult.
A 64 éves De la Fuente először vezetheti vb-n a spanyol válogatottat.
Hosszam Hasszán (egyiptomi – Egyiptom)
Hosszam Hasszán 18 évesen debütált az Al Ahliban, amelynél végül pályafutása jelentős részét töltötte, és a csapattal végül 25 trófeát nyert, közte 11 bajnoki címet.
Az 1990-es világbajnokságon feltűnve Európába szerződhetett, ahol előbb a görög PAOK, majd a svájci Neuchatel Xamax játékosa volt, de egyik helyen sem váltotta meg a világot, így 1992-ben visszatért Egyiptomba. Később már csak egyszer próbálta ki magát külföldön, az egyesült arab emirátusokbeli Al-Ainban töltött el egy félszezont.
2000-ben hatalmas meglepetésre az Al Ahli ősi riválisánál, a Zamaleknél tért vissza az egyiptomi futballba, újabb három bajnoki címet hozzátéve addig is jelentős gyűjteményéhez. 2008-ban történt visszavonulásáig szerepelt még az El Maszriban, a Terszanában és az Al Ittihad Alekszandriában is, 42 évesen fejezte be játékos-pályafutását.
21 éven át tartó válogatott pályafutása során 177 alkalommal ölthette magára az egyiptomi válogatott mezét, ezeken 69-szer volt eredményes.
Hasszán 2008-ban kezdte edzői karrierjét, és elsősorban egyiptomi csapatoknál dolgozott. Korábban Jordánia kapitánya volt, 2024 óta pedig hazája válogatottját irányítja, így első vb-jére készülhet.
Vincenzo Montella (olasz – Törökország)
A korábban az Empolinál és a Genoánál futballozó Vincenzo Montella 1996-ban robbant be az olasz futballba, amikor első Serie A-idényében 22 gólt szerzett a Sampdoriában. 1999-ben azonban csapata búcsúzott az élvonaltól, így az AS Romában folytatta.
Labdarúgó-pályafutása további részét az AS Roma kötelekében töltötte, fontos láncszeme volt a 2001-ben bajnoki címet nyerő fővárosiaknak. 2003-tól viszont sérülések gyötörték, és a 2004–2005-ös idényt leszámítva többé nem sikerült a legjobbját nyújtania.
A rómaiak kétszer is kölcsönadták, előbb a Fulhamnek, majd a Sampdoriának, visszatérése után pedig már csak csereként számoltak vele. 2009 nyarán jelentette be visszavonulását.
Montella 1999-ben mutatkozott be az olasz válogatottban, 2005-ös búcsújáig 20 mérkőzésen háromszor volt eredményes, tagja volt a 2000-ben Eb-ezüstig jutó válogatottnak. Játékosként ott volt a 2002-es vb-n, kapitányként az első világbajnokságára készülhet.
