„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

H. L.H. L.
2026.06.08. 15:34
null
Leclerc rendkívül csalódott volt a kiesése után, de a balesetért nem vállalta a felelősséget (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari monacói versenyzője, Charles Leclerc dühösen, csalódottan és keserűen nyilatkozott, miután falhoz csapta az autóját hazai közönség előtt, a Monacói Nagydíjon. A pilóta kijelentette, nem vállalja magára a felelősséget, és hosszasan beszélt az őt hátráltató fékproblémáról, miközben hozzátette, csapattársa, Lewis Hamilton tőle eltérő megoldást használ, ami már a következő versenyen megoldhatja a „veszélyes" helyzetet.

A múlt hétvégi Monacói Nagydíj előtt minden jel arra utalt, hogy Charles Leclerc ismét kiemelkedő teljesítményt nyújthat hazai közönsége előtt, és akár esélye is nyílhat megtörni Mercedes idei győzelmi sorozatát. Noha a pilóta az első szabadedzést az élen zárta, és a másodikon is csak csapattársa, Lewis Hamilton volt gyorsabb nála, már akkor arról beszélt, hogy jelentősen megnehezíti a dolgát a Kanadában is jelentkező fékprobléma.

Bár szombatra sem született megoldás, Leclerc többször is megvillant az időmérőn, és egészen az utolsó pillanatig úgy tűnt, akár a rajtelsőséget is megszerezheti. Az utolsó gyors köre azonban a falban ért véget, mint ahogyan a versenye is.

F1
Tegnap, 12:54

Pole pozíció helyett negyedik hely – Leclerc elvesztette az önbizalmát hazai pályán

„Csak abban bízom, hogy lesz egy normális hétvégénk, és visszajön az az érzés, amit korábban már éreztem ebben az autóban.”

 

A monacói előtt ugyanakkor adott volt a lehetőség, hogy a negyedik rajtkockát akár a második helyre váltsa vasárnap, hiszen az első biztonsági autós szakaszig öt másodpercen belül autózott az időbüntetést kapó Hamiltonhoz képest. A Ferrari azonban váratlanul kihívta Leclerc-t is kerékcserére, aki így időt vesztett a büntetését letöltő márkatársa mögött. A versenyző azonnal jelezte a frusztrációját a döntés miatt, majd az újraindításnál falhoz csapta az autót. 

Ugyan a pilóta épp azon a részen dobta el, ahol feltöredezett az aszfalt, nem akarta annak a számlájára írni a történeteket. „A fékek okozták a baleset. Nem segített az sem, hogy az aszfalt elkezdett feljönni, de az adatok önmagukért beszélnek. Rendkívül csalódott, szomorú és mérges vagyok. Kavarognak bennem az érzelmek. Nem tudom, mennyire mehetek bele a részletekbe, de ez egyszerűen elfogadhatatlan. A jelenlegi fékprobléma… nem nehéz vele dolgozni, hanem ebben a pillanatban lehetetlen.”

F1
7 órája

A Red Bull motorja a legerősebb, még a Mercedes is fejlesztési lehetőséget kap – sajtóhír

Egybehangzó értesülések szerint a német motorgyártó egy-egy, míg a Ferrari két-két fejlesztési „tokenből" gazdálkodhat.

 

„Mindig nagyon őszinte vagyok, és bármennyi hibát is követek el, nem tudnék tükörbe nézni, ha kifogásokat keresnék. Ezért vagyok mindig ilyen egyenes a kamerák előtt, de a mostani balesetért nem vállalom a felelősséget. Tehetetlen vagyok. Ez már nem is fékezés. A fékre teszem a lábam, és történik valami… az első fékek sokkal jobban tönkrementek, mint amire számítottam, a hátsóknál pedig egyáltalán nem volt lassulás. Olyan volt, mintha egyáltalán nem is lennének hátsó fékek.”

A biztonsági autós szakasz alatt négyből három fékem nem működött, és nem tudtam újra életre kelteni őket. Semmi sem működött. Több dologgal is próbálkoztam, de semmi sem segített. Az egyetlen lehetőségem az lenne, hogy nem fékezek az utolsó kanyarban, de akkor amúgy is a falban kötök ki az egyesben. A lehető legkevésbé használtam a féket, szinte nem is nyomtam, csak rátettem a lábam a pedálra. A négy fékből három nem is működött. Ez a Formula–1-ben sosem jó hír. A bal első rendben volt, a jobb első csak félig, míg a két hátsó egyáltalán nem. Amikor azt mondom, hogy egyáltalán nem működött, az azt jelenti, hogy az adatok szerint nem volt lassulás, mintha nem is lettek volna féknyergek az autón.

„Ezzel küzdök már két versenyhétvége óta. Az egyetlen, amit mondhatok, hogy házon belül megvan a megoldás, és a következő futamtól át fogok állni a Lewis-féle konfigurációra, ami remélhetőleg előrelépést jelent majd – mutatott rá Leclerc, aki később valamival több részletet is elárult a házon belüli különbségről. – Volt némi különbség az autók fékjei között, de nem hiszem, hogy ez nekem hátrány lett volna. Azonban itt és Kanadában, ahol hideg a gumihőmérséklet, kiszámíthatatlan és az abroncsok érzékenyek a határon való autózás miatt, egyszerűen rémálommá vált.”

Nagyon megválogatom a szavaimat, de most nem igazán találom őket. Idiótának tűnök. Amikor az embert a saját hibája miatt nézik hülyének, az oké, de ez szinte már veszélyes. Megvan a megoldás, és a következő versenytől Lewis irányába fogok mozdulni, ami meg fogja oldani azokat a problémákat, amikkel küzdök. Lehet, hogy Lewis konfigurációjának is megvannak az árnyoldalai, de nekem most csak a stabilitás kell. Ennyi.

Ugyan Leclerc nem részletezte, milyen különbségek vannak a két autó között, egyes sajtóértesülések szerint Hamilton már a Japán Nagydíjon átváltott a Mercedes által is használt, így a versenyző számára is ismerős Carbon Industrie féktárcsáira, amelyeket továbbra is Brembo féknyergekkel és más alkatrészekkel használ. Ezt természetesen nem verte nagy dobra a Ferrari, hiszen együttműködése már 50 éve tart a Brembóval, amelyik Leclerc nyilatkozata után hivatalos közleményt is kiadott. 

A cég közölte, hogy meglepte Leclerc monacói verseny utáni kijelentése, és kiemelte: egyelőre nem tudja, mi okozta a versenyző által tapasztalt problémákat. Éppen ezért különösen fontos, hogy a mérnökökkel együttműködve most részletesen áttanulmányozzák a telemetriaadatokat, hogy beazonosítsák a hibát. A Brembo emellett hangsúlyozta, hogy az F1-ben mércét jelent, és számára az innováció, a teljesítmény és a megbízhatóság az elsődleges. 

MONACÓI NAGYDÍJ, A VERSENY ELŐZETES VÉGEREDMÉNYE

  1.Kimi AntonelliolaszMercedes- 
  2.Lewis HamiltonbritFerrari6.271 mp h. 
  3.Isack HadjarfranciaRed Bull-Ford23.394 mp h. 
  4.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes24.261 mp h. 
  5.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Ford26.553 mp h. 
  6.Arvid LindbladbritRacing Bulls-Ford29.010 mp h. 
  7.Pierre GaslyfranciaAlpine-Mercedes30.369 mp h. 
  8.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes33.413 mp h. 
  9.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari37.140 mp h. 
10.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Honda41.899 mp h. 
11.Gabriel BortoletobrazilAudi42.748 mp h. 
12.George RussellbritMercedes43.353 mp h. 
13.Nico HülkenbergnémetAudi44.102 mp h. 
14.Franco ColapintoargentinAlpine-Mercedes48.964 mp h. 
15.Sergio Pérez*mexikóiCadillac-Ferrari49.153 mp h. 
 FELADTÁK  megtett körökkiesés oka
 Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes70feladta
 Charles LeclercmonacóiFerrari64feladta
 Lance StrollkanadaiAston Martin-Honda56feladta
 Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes43feladta
 Oliver BearmanbritHaas-Ferrari27feladta
 Valtteri BottasfinnCadillac-Ferrari15feladta
 Max VerstappenhollandRed Bull-Ford0feladta
*: utólag 10 másodperces időbüntetést kapott. 

 

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

PILÓTÁK

GYŐZELEM

DOBOGÓ

PONTSZERZÉS

PONT

  1. Kimi Antonelli

5

6

9

156

  2. Lewis Hamilton

3

9

  90

  3. George Russell

1

2

7

  88

  4. Charles Leclerc

2

8

  75

  5. Oscar Piastri

2

6

  60

  6. Lando Norris

1

6

  58

  7. Max Verstappen

1

6

  43

  8. Isack Hadjar

1

3

  29

  9. Liam Lawson

5

  26

10. Pierre Gasly

6

  26

11. Oliver Bearman

4

  18

12. Franco Colapinto

3

  15

13. Arvid Lindblad

3

  13

14. Carlos Sainz

3

    6

15. Alexander Albon

2

    5

16. Esteban Ocon

2

    3

17. Gabriel Bortoleto

1

    2

18. Fernando Alonso

1

    1

 

KONSTRUKTŐRÖK 
  1. Mercedes244
  2. Ferrari165
  3. McLaren-Mercedes118
  4. Red Bull-Ford  72
  5. Alpine-Mercedes  41
  6. Racing Bulls-Ford  39
  7. Haas-Ferrari  21
  8. Williams-Mercedes  11
  9. Audi    2
10. Aston Martin-Honda    1
11. Cadillac-Ferrari    0


 

72. MONACÓI NAGYDÍJ
JÚNIUS 5., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Leclerc 1:13.978
2. szabadedzés1. Hamilton 1:13.026
JÚNIUS 6., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Antonelli 1:12.720
Időmérő1. Antonelli 1:12.051
JÚNIUS 7., VASÁRNAP
A verseny1. Antonelli, 2. Hamilton, 3. Hadjar
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Katalán Nagydíj, Barcelonajúnius 14., 15.00
Osztrák Nagydíj, Spielbergjúnius 28., 15.00
Brit Nagydíj, Silverstonejúlius 5., 16.00

 

Legfrissebb hírek

„Bárcsak magamat okolhatnám!” – Russell nem érti, mi történik körülötte

F1
5 órája

A Red Bull motorja a legerősebb, még a Mercedes is fejlesztési lehetőséget kap – sajtóhír

F1
7 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Antonelli történelmet írt Monacóban

F1
7 órája

„Nem akarom, hogy összeroppantson a nyomás” – Antonelli már 66 ponttal vezeti a bajnokságot

F1
20 órája

Hadjar megtarthatja a dobogót; a Cadillac elveszítette az első pontját az F1-ben – hivatalos

F1
22 órája

Az Alpine visszaszerezné Gasly dobogóját – felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az FIA-hoz

F1
22 órája

A Red Bull engedély nélkül nyúlt hozzá Hadjar autójához – vizsgálat folyik a monacói harmadik helyezett ellen

F1
23 órája

Monacói rulett: Antonelli sorozatban ötödször nyert, és a hercegség legfiatalabb bajnoka lett

F1
Tegnap, 17:40
Ezek is érdekelhetik