Ligue 1: a Chelsea-től távozó Ross Barkley Nizzába igazolt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.09.05. 12:29
null
Ross Barkley Chelsea-mezben egy tavaly őszi angol bajnokin (Fotó: AFP)
Nem sok örömük telt a Monaco elleni presztízsmeccsben a Nice szurkolóinak vasárnap, legfeljebb annyi, hogy csapatuk az 1–0-ra elveszített mérkőzés estéjén bejelentette: szerződtette a 33-szoros angol válogatott labdarúgót, Ross Barkleyt.

 

Ross Barkley augusztus végén szerződést bontott a Chelsea-vel, szabadon igazolható játékosként igazolt a dél-franciaországi klubhoz – hogy mennyi időre, azt egyelőre nem árulták el.

A 28 éves középpályás nyolc idényt húzott le az Evertonban (közben kétszer rövid időre kölcsönadták), majd 2018-tól a Chelsea-ben futballozott. Nem vált nélkülözhetetlen alapemberré, a 2020–21-es idényben kikölcsönözték az Aston Villához, az elmúlt évadot aztán megint a londoniaknál töltötte.

A Nice a közelmúltban szerződtette Kasper Schmeichelt, Aaron Ramseyt és (kölcsönben) Nicolas Pépét – mindannyian jelentős Premier League-beli tapasztalattal rendelkeznek.

Szükség lesz a gyors beilleszkedésükre, hiszen a csapat az első hat fordulóban csupán egyszer győzött, és öt ponttal csak a 16. helyen áll a 20 csapatos mezőnyben.


 

Legfrissebb hírek

Kiütéssel nyert a PSG, már csak a matematika babrálhat ki a párizsiakkal

Francia labdarúgás
16 órája

Négy gól a Lyon ellen, száguld a Bajnokok Ligája felé a Strasbourg

Francia labdarúgás
2025.03.28. 22:50

Visszavonult a 13-szoros francia válogatott támadó

Francia labdarúgás
2025.03.18. 08:03

Dembélé a francia klasszikuson is gólt rúgott, a PSG legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
2025.03.16. 22:49

A hajrában harcolta ki a győzelmet a Monaco

Francia labdarúgás
2025.03.15. 20:54

Az utolsó pillanatokban hullajtott el két pontot a dobogós Nice

Francia labdarúgás
2025.03.14. 23:18

A hajrában döntötte el a Lyon a Nice elleni meccset

Francia labdarúgás
2025.03.09. 22:40

Jól sikerült a főpróba, a PSG győzelemmel hangolt a Liverpool elleni BL-visszavágóra

Francia labdarúgás
2025.03.08. 23:01
Ezek is érdekelhetik