PSG: kissé félreünnepelték az OM legyőzését, eltilthatják Hakimiéket

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.09.25. 14:10
null
Kezdődik az ünneplés, itt talán még rendben volt minden (Fotó: Getty Images)
Francia sajtóhírek szerint a PSG négy labdarúgója, Randal Kolo Muani, Asraf Hakimi, Ousmane Dembélé és Layvin Kurzawa eltiltást kaphat, amiért a Marseille elleni vasárnapi 4–0-s bajnoki győzelem után az ellenfelet sértő kifejezéseket skandáltak.

 

A Le Parisien híre szerint az incidens akkor történt, amikor a mérkőzést követően a PSG-játékosok az ultrák szektora elé vonultak, és közösen dalolva ünnepelték a győzelmet.

Csakhogy miközben a kórust vezénylő párizsi labdarúgó, Warren Zaïre-Emery a „Ki nem ugrál, nem párizsi” rigmussal rokonítható dalt kiabált a kezében tartott megafonba, legalább négy játékos – a bevezetőben nevesítettek – egészen mást, a marseille-ieket sértő trágárságokat kántált.

A Le Parisien információja szerint a liga fegyelmi vizsgálatot indít, és az esetről készült felvételek tanulmányozása után eltiltást szabhat ki a négy labdarúgóra.

A két rivális csapat botrányoktól sem mentes közös múltjában akadt már példa hasonlóra: 2011-ben a marseille-i Taye Taiwót egy meccsre eltiltották a párizsiakat sértő szavai miatt. A nigériai légiós néhány nappal később bocsánatot kért, és a pillanat hevével magyarázta a trágárkodást.

Az alábbi tweet posztszövege még elismerően szólt a labdaszedőkkel és a közönséggel közös ünneplésről, ám azóta kiderült: ez lehet a fegyelmi eljárás során felhasználandó bizonyíték.


 

Legfrissebb hírek

„Donnarummának elképesztő védései voltak” – a harmadik angol gólt szerző Ezri Konsa a PSG remeklő kapusáról

Bajnokok Ligája
58 perce

Nagyot küzdött az Aston Villa, ám nem tudta megfordítani a PSG elleni BL-párharcot

Bajnokok Ligája
2 órája

Rém kellemetlen – rossz sorozat himnuszát játszották Birminghamben

Bajnokok Ligája
3 órája

Luis Enrique száz meccs alatt félelmetes csapatot épített a PSG-ből

Bajnokok Ligája
16 órája

Sima vereséget szenvedtek Negóék, akiket továbbra is a kiesés réme fenyeget

Francia labdarúgás
2025.04.13. 16:59

A Monaco simán megverte a Marseille-t, és le is tolta a második helyről

Francia labdarúgás
2025.04.12. 22:58

Szenzációs kapusteljesítménnyel és „japán” duplával ért el bravúros győzelmet a Reims

Francia labdarúgás
2025.04.11. 22:57

A PSG világbajnoka kérte, hogy játszhasson az utánpótláscsapatban

Francia labdarúgás
2025.04.11. 14:30
Ezek is érdekelhetik