A Liverpool tulajdonosai kihátráltak a Bordeaux megvásárlásából

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.16. 14:39
A lehetséges befektető kihátrált, nehéz helyzetbe került a Bordeaux (Fotó: Getty Images)
Akár ki is zárhatják a francia másodosztályból a súlyos pénzügyi helyzetben lévő patinás klubot, Zinédine Zidane korábbi csapatát, a Girondins Bordeaux-t, miután az angol élvonalbeli Liverpoolt is tulajdonló Fenway Sports Group úgy döntött, mégsem vásárol tulajdonrészt.

A francia sajtó a napokban arról írt, a másodosztályból való kizárással fenyegetik az oda a 2021–2022-es idény után kieső Girondins Bordeaux-t, melynek tulajdonosa, Gérard Lopez a napokban a többek között az angol élvonalbeli Liverpoolt is birtokló Fenway Sports Group (FSG) vezetőivel tárgyalt többségi tulajdonrészének eladásáról.

Erre azért volt szüksége Lopeznek, mert a francia futballklubok gazdálkodását vizsgáló DNCG nyári ellenőrzése során nem találta megfelelőnek a klub pénzügyi helyzetét ahhoz, hogy az indulási engedélyt adjon, ám később a DNCG honlapján megjelent szűkszavú közlemény azt írta, hogy visszasorolja a csapatot a harmadosztályba, a klub pedig közölte, hogy fellebbez az ítélet ellen.

A DNCG keddi, második körös ellenőrzésén Lopez és az FSG képviselői is részt vettek, hogy megmutassák, folyamatban van a klub gazdaságának konszolidációja.

A 2009-ben még Ligue 1-aranyérmes, néhány éve a nemzetközi porondon is szereplő (2017-ben az Európa-liga selejtezőjében a Fehérvárral is összecsapó) Bordeaux részben az anyagi helyzete miatt esett ki az első osztályból, s már 2022-ben felmerült, hogy nem a másod-, hanem csak a harmadosztályban indulhat.

Úgy tűnt, hogy a Liverpool mellett az amerikai Boston Red Sox baseballcsapatát és a Pittsburgh Penguins jégkorongcsapatát is tulajdonló FSG megveszi a Bordeaux többségi tulajdonrészét, ám most a klub hivatalos közleményben tudatta, hogy a Fenway Sports Group nem kívánja folytatni az elmúlt hetekben kezdeményezett megbeszéléseket a klub megvásárlásáról. 

A beszámoló szerint a befektetőjelölt kihátrálását a stadionnal kapcsolatos jelentős költségekkel és a francia futball általános gazdasági helyzetével indokolta. Megjegyezték, hogy a klub és részvényesei most minden energiájukat arra fordítják, hogy véglegesítsék a 2024–2025-ös idény finanszírozási tervét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik