Az FTC-től kikapó Nice legyőzte a Monacót

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.27. 19:10
A csereként beálló Gaetan Laborde (jobbra) döntötte el a Monaco elleni meccset (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 9. fordulójában a Lyon négygólos döntetlent játszott az Auxerre ellen, a Nice 2–1-re felümúlta a Monacót, nyert a Toulouse és a Strasbourg is.

A Lyon kétszer is vezetést szerzett Zsorzs Mikautadze révén az Auxerre ellen, azonban előbb Sinaly Diomande, majd Hamed Junior Traore egyenlített, így 2–2-vel zárult a találkozó.

A Toulouse hamar lerendezte a Montpellier elleni mérkőzést, Zakaria Aboukhlal az ötödik és a nyolcadik percben is betalált, majd még az első félidőben egy gólpasszt is kiosztott Joshua Kingnek. A Montpellier ráadásul Teji Savanier piros lapja miatt emberhátrányba került a második félidő elején, a Toulouse 3–0-ra nyert és véget vetett négymeccses nyeretlen sorozatának.

A hétközben a Ferencvárostól az El-ben vereséget szenvedő Nice-re a veretlen Monaco elleni rangadó várt. Az első félidő mindössze hét kapuralövést hozott, ebből viszont két gól született. A korábban lesgólt szerző Breel Embolo a 39. percben szabályosan is betalált, ezzel vezetést szerezve a Monacónak. A vendégek nem sokáig örülhettek, ugyanis Ali Abdi szabadrúgásából Evann Guessand még a félidő vége előtt egyenlített, sőt nem sokkal később Vanderson megkapta a második sárga lapját, így egy félidőt emberelőnyben játszhatott a Nice.

A hazaiak sokáig így sem tudták feltörni a Monaco védelmét, végül a 71. percben a csereként beálló Gaetan Laborde talált be egy csúnyán eladott labdát követően. Ez a találat három pontot ért a Nice-nek, a Monaco elszenvedte első idénybeli vereségét a bajnokságban.

 

FRANCIA LIGUE 1
9. FORDULÓ
Vasárnap
Lyon–Auxerre 2–2 (Mikautadze 45+5. 62. – az elsőt 11-esből, ill. Diomande 47., H. J. Traore 72.)
Montpellier–Toulouse 0–3 (Aboukhlal 5., 8., King 27.)
Kiállítva: Savanier (51. – Montpellier)
Nice–Monaco 2–1 (Guessand 45+1., Laborge 71., ill. Embolo 39.)
Kiállítva: Vanderson (45+3. – Monaco)
Strasbourg–Nantes 3–1 (Andrey Santos 17., 57., Bakwa 73., ill. Guirassy 83.)
Később
20.45: Marseille–PSG

Pénteken játszották
Rennes–Le Havre 1–0 (A. Gómez 54.)
Kiállítva: Opéri (90+6. – Le Havre)
Szombaton játszották
Angers–Saint-Étienne 4–2 (Abdelli 7., Aholou 39., Niane 69. – 11-esből, B. Dieng 90+3., ill. Davitasvili 15., 57. – az elsőt 11-esből)
Reims–Brest 1–2 (Okumu 29., ill. Faivre 4. – 11-esből, M. Baldé 18.)
Lens–Lille 0–2 (J. David 90+8. – 11-esből, Bayo 90+11.)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Paris SG

8

6

2

25–8

+17

20

2. Monaco

9

6

2

1

15–6

+9

20

3. Marseille

8

5

2

1

21–8

+13

17

4. Lille

9

5

2

2

15–8

+7

17

5. Lens

9

3

5

1

9–6

+3

14

6. Reims

9

4

2

3

16–14

+2

14

7. Lyon

9

4

2

3

16–14

+2

14

8. Nice

9

3

4

2

18–9

+9

13

9. Strasbourg

9

3

4

2

19–17

+2

13

10. Brest

9

4

1

4

13–15

–2

13

11. Rennes

9

3

2

4

13–12

+1

11

12. Nantes

9

2

4

3

11–12

–1

10

13. Auxerre

9

3

1

5

13–18

–5

10

14. Toulouse

9

2

3

4

10–11

–1

9

15. Angers

9

1

4

4

10–16

–6

7

16. Saint-Etienne

9

2

1

6

8–24

–16

7

17. Le Havre

9

2

7

7–20

–13

6

18. Montpellier

9

1

1

7

8–29

–21

4

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik