Kinevezte De Zerbi utódját a Marseille – hivatalos

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.02.19. 09:15
null
Habib Beye (balra) Mehdi Benatia sportigazgatóval (Fotó: Olympique Marseille)
A francia élvonalban szereplő Olympique Marseille labdarúgócsapata hivatalosan bejelentette, hogy Habib Beye az új vezetőedző, miután a klub korábbi trénere, Roberto De Zerbi a hónap elején távozott.

Habib Beye 18 hónapos szerződést írt alá az Olympique Marseille-jel, mindössze kilenc nappal azután, hogy menesztették a szintén Ligue 1-ben szereplő Rennes kispadjáról.

A 48 éves szakember előtt nem ismeretlen a marseille-i közeg, hiszen játékosként is erősítette a klubot. A 2003–2004-es idényben érkezett a Strasbourgtól, és összesen 128 alkalommal lépett pályára a Marseille színeiben. Részese volt a 2005-ös Intertotó-kupa-győzelemnek, valamint a 2003–2004-es UEFA-kupában elért ezüstéremnek is.


A klub sportigazgatója, Mehdi Benatia a hivatalos közleményben hangsúlyozta: olyan vezetőt neveztek ki, aki képes új lendületet adni a nehéz időszakon átesett csapatnak. Benatia szerint Beye már az első egyeztetések során rendkívül elkötelezettnek és céltudatosnak bizonyult. A klub céljai világosak: mielőbb visszatérni a győztes útra, dobogós helyen zárni a Ligue 1-ben, valamint megcélozni a Francia Kupa megnyerését, hogy trófeával örvendeztethessék meg a szurkolókat.

A Marseille legközelebb a Brest ellen lép pályára pénteken a bajnokságban. A csapat jelenleg a negyedik helyen áll a tabellán.

Legfrissebb hírek

Csak ikszelt hazai pályán a BL-elődöntő visszavágójára több kulcsjátékosát is pihentető PSG

Francia labdarúgás
14 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
2026.04.26. 22:43

Simán nyert a PSG, hatpontosra nőtt az előnye a tabella élén

Francia labdarúgás
2026.04.25. 23:00

A Lens háromgólos hátrányból ikszelt az „xG-gyilkos” Brest otthonában

Francia labdarúgás
2026.04.24. 22:50

Marca: Endrick szörnyeteg üzemmódba kapcsolt

Francia labdarúgás
2026.04.24. 13:44

Kvarachelia duplázott, a PSG simán legyőzte a Nantes-ot a francia bajnokságban

Francia labdarúgás
2026.04.22. 21:00

Hazai pályán kapott ki a PSG a Lyontól; reménytelen helyzetben a Metz

Francia labdarúgás
2026.04.19. 23:30

Ligue 1: Negóék ezúttal sem tudtak nyerni, de legalább pontot szereztek idegenben

Francia labdarúgás
2026.04.18. 21:11
Ezek is érdekelhetik