Irapuatótól Bukarestig. A történelem ismétli önmagát

„Irapuato
Néhány perc alatt semmivé lett az egész. A 6. percben már 2:0-ra vezettek a szovjetek, az enerváltan, bénultan kóválygó magyarok ellen. Nem tudom, mi volt az oka. Soha nem voltam hajlandó találgatni, hogy a tészta, az alpesi edzőtábor, vagy/és a formaidőzítés volt az oka a katasztrófának, amely a máig tartó enyészetbe taszította a magyar futballt. Persze! Ki lehetett volna onnan jönni. De azóta nem volt semmi és senki, aki ezt a csapatot akárcsak megközelíthette volna.”

nst.blog.hu

Nem én vagyok az első aki azt a történelmileg sokszor bizonyított tényt leszögezi:” A történekem ismétli önmagát”. Ezt a megállapítást még fogják sokszor fogják idézni mindenféle témában, de az talán ránk magyarokra a jellemző igazán , hogy nem tanulunk a történelmi hibákból, sem a politikában sem a sportban sem az élet más területein elkövetettekből. Ami meg aztán fő ismérvünk , hogy ugyanazokat a hibákat általában ugyanazok követik el csak majd egy emberöltő elteltével, de érdekes módon mindig a köz érdekében, és nem saját hibáikból.

Ezeket a hibákat mindig azok követik el akik felhatalmazást és bizalmat kaptak egy adott közegtől, hogy a legjobb tudásuk szerint végezzék a munkájukat a Nemzet érdekeit képviselve. Igen nemzetet mondtam és nem országot mert az irapuátoi és a bukaresti szégyent sok közös dolog köti össze de leginkább az, hogy mindkétszer olyan valakik ellen sikerült veszíteni megalázó körülmények között, akikkel történelmi számadásunk van. Nem, nem fogok etnikai és politikai síkra szállni egy sport témájú cikkben, de azt hiszem azt kijelenthetem az akkori Szovjetúnió és Románia két olyan ország akik nem méltatlanul foglaltak foglalnak helyet a top 5 ben azok országok sorában akik a lehető legtöbbet ártottak a Magyar Nemzet egészének minden tekintetben.

Irapuato és Bukarest előtt is mindenki győzelmet várt és ambiciózus nyilatkozatok láttak napvilágot. Mindenki – persze csak a belterjes szakma – a fejlődésről beszélt az eddig elért eredményekről. A játékosok nyilatkozatai önbizalomról árulkodtak, és szentségtörőnek számított az, aki a hibákra felhívta a figyelmet és megtörte a hurráoptimista hangulatot. Aztán jött az igazság pillanata, amikor már nem lehetett semmire hivatkozni, mert az eredmény önmagáért beszélt mindkét esetben. Az arcpirító szégyent a szurkolók valódi tragédiaként élték élik meg – én is. Természetesen most is avval van tele a manipulált sajtó, hogy mi szurkolók vagyunk a baj okozói, hiszen a mi hozzáállásunk miatt volt üres a Puskás és nem tudtuk megadni a támogatást a „Szerethetőeknek”. Közvetve azért is mi vagyunk a hibásak mert még a román focistákat is feltüzelték azok a szurkerek akik nem átallottak majd egy napig vonatozni és vállalni és megtapasztalni a románok méltán híres vendégszeretetét.

Visszakanyarodva a sporthoz, Irapuato és Bukarest két olyan stációja a Magyar Labdarúgásnak amit megmagyarázni nem lehet habár az okaival csak az nincs tisztában aki vagy vak, vagy az akar lenni . Mezey és Egervári csak a jéghegy csúcsai, végtermékei annak a mismásolásnak , ál szakmaiságnak ami kb. 1970 óta a Magyar Labdarúgásban van. Ők a zászlóshajói annak a nihilnek ami elburjánzott annak a majd 70 éves sikertörténetnek sírján amit Magyar Labdarúgó Kultúrának hívtak. És miért ? Mert ezt a sírt ők ásták meg. Ők voltak azok akik személyes ambícióikat minden szakmaiság felé helyezték, és közben az újítás álcájában sírba fektették a sok évtizedes sikeres tradíciókat. Félreállították azokat akiket még ez a tradíció nevelt igazi sportembernek. Szinte személyi kultusz alakult ki dr Mezey és holdudvara körül. A multinacionálissá alakított MLSZ pedig, nagyszerűen megtanulta a leckét, hogyan kell teljesítmény nélkül pénzt csinálni, még a szegényes hazai körülmények között. Eközben pedig abba a hamis illúzióba ringatták növendékeiket - akik majd egy millió forintért elvégezhettek egy olyan tanfolyamot amiről mindent el lehet mondani csak azt nem hogy szakmai – hogy értenek a szakmájukhoz. Az eredmények elmaradását pedig mindig „más „ okozta. Hol a rossz infrastruktúra, hideg , meleg eső, napsütés, újabban pedig a szurkolói rasszizmus a fő hibaforrás.

A nevetséges követelményrendszerről mindent elmond a felvételi, hogy pl.: Ki végzett tavaly az élen a BL ben? Ki volt itthon a gólkirály? stb. Ezekre a kérdésekre szinte mindenki tudta a választ és ha még volt egy NB1 es meccse akkor egyszerűen nem tudott kiesni a rostán, a pénz befizetése után pedig borítékolható volt a diploma. Ontottuk a pro licences olyan edzőket akik sehova nem kellettek. Vajon miért? Az itthoni edzőképzés elsilányította a szakmát sajnos, kis túlzással minden sarkon pro licences edzőket lehet találni. Sok vitám van olyan szakemberekkel akikkel ez az edzőképzés elhitette, hogy szakemberek. Komoly szakmai érve egyiküknek sincs, mindig az a válasz hogy én nem látom át a dolgokat. Nem én nem látom át valóban de azt tudom, hogy ha én ilyen „felkészültséggel” vágtam volna neki a TF -nek mint a nagy többség akkor repültem volna mint a győzelmi zászló. Főleg úgy hogy az edzőképzésben voltak olyanok akik egy nyelvet sem beszéltek a magyaron kívül így nem tudtak segítség nélkül külföldi továbbképzésekre járni….minek is hiszen itt volt a labdarúgás pápája dr. Mezey és hű fegyverhordozói, Egervári, Both és a többiek.

A személyeskedésen túllépve viszont azt kell mondanom most elérkezett a helyzet egy olyan pontra ami, már visszafordíthatatlan folyamatok eredője lehet. Amennyiben most nem történik meg a rendszerváltás akkor végképp lemegy a függöny. Irapuato és Bukarest között eltűntek a nézők a stadionokból, és ha minden így megy tovább nem kell csak egy két év és egy néző sem marad a csodaszép stadionokban itthon. A tradíciót a futball iránti alázatot így is azok testesítik meg akik még ennek a harmatgyenge válogatottnak is adnak némi erőt, és nem azok a sikerrel jóllakott játékosok akik motiválatlanul taktika nélkül rohangásztak céltalanul Mexikóban és Romániában.

Valódi rendszerváltásra van szükség mert nincs időnk kivárni, hogy amíg ez a sikertelen edzőgeneráció kikopik, Egerváristól , Bognárostól, Csankostól. Meg lehet nézni mi lett avval a futballgenerációból akiket ők edzettek. Egervári Sándor! Kérem önt ha maradt valami önben abból amit önkrtitkának, önbecsülésnek vagy csak egyszerűen BECSÜLETNEK hívnak, végiggondolja eddigi ténykedését eredményeit és arra a következtetésre jut, hogy akkor használ a legtöbbet a Magyar Labdarúgásnak ha most azonnal veszi a kalapját és elmegy és elviszi magával azokat is akik az elmúlt 30 évben az ásót önnel együtt forgatták a labdarúgásunk elhantolásakor.

Csak remélni tudom, hogy a Magyar Labdarúgás már a kereszten van stációját végigjárta, a lándzsát már beledöfték, nem várnak sem rá sem ránk szurkolókra újabb szenvedések, megalázások mert mint tudjuk:

„Az nem lehet, hogy ész, erő És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt.”