A futballpályák hiénái

Írta: baryÍrta: bary

Azok, akik veszik a fáradtságot és időt és energiát szánnak arra, hogy nyomon kövessék az elmélkedéseimet, már találkoztak a „Gondolkodásmód” című írásommal.

Miért is hozakodom elő ezzel?

Ami miatt, tollat ragadtam, az egy tipikusan magyar történet, és nem kis köze van a magyar edzői gondolkodásmódhoz, vagy a közgondolkodáshoz. Van egy tehetségesnek mondott, (tartott) magyar fiatal labdarúgó, aki még csak ízlelgeti az élvonal „futballgasztronómia” ízeit, aki még alig jutott szóhoz NB-I - es bajnoki mérkőzéseken, de már külföld felé kacsingat. Nevezetesen a cseh bajnokságot nézték ki neki. Tudni kell róla, hogy edzője szerint magyar viszonylatban sokat futó, nagy munkabírású, párharcot kereső játékosról van szó. Ez már szép és nagyon figyelemre méltó egy magyar játékos (bocs, de délvidéki srácról van szó) esetében. Szóval ez a tizennyolc éves Kitl gyerek már kinőtte a magyar bajnokság színvonalát, és egy magasabban jegyzett futballkultúrában szeretne (szeretne?) tovább pallérozódni. Hogy magasabb a cseh színvonal, mint a magyar, afelől nincs kétségem. A cseh és a szlovák foci mindig az erőnlétre, a jó fizikai képzésre helyezte a fő hangsúlyt. Személy szerint semmi problémám nincs azzal, hogy valaki külföldön próbál szerencsét, de ezt akkor tegye, ha már lehúzott legalább egy bajnoki szezont. Az ő esetében ezt kipipálhatjuk. A fiatal először is mutassa meg azt, hogy mit tud, és ne azt, hogy mire lenne képes. A „tizen-huszonévesknek” azért nem rossz a magyar bajnokság. Talán az ő szintjüknek a legmegfelelőbb. Először az első lépcsőfokra kell fellépni, és amikor már stabilan áll azon, aztán kellene csak tovább lépegetni. Ha valaki kihagy, (kihagyatnak) vele egy vagy két lépcsőfokot, az könnyen orra eshet. Számos példát lehetne előhozni, hogyan kullogtak haza a kertek alatt a magyar tehetségek, mert külföldön kiderült: csak ők gondolják, hogy tehetségesek, és nem mellékesen a menedzserük.

Ifjabb Laczkó Mihály nyilatkozta: „Kitl Miklós már hazautazott Prágából: a Kecskemét 18 éves játékosa csak egy napot töltött el a Sparta Prahánál, a cseh élklub nem szerződteti. A magyar tehetség technikailag megfelelt volna, de fizikailag nem tudta felvenni a versenyt a prágaiak első csapatánál”.

Gálffy György: „Hat éve járt Magyarországon a pro licences tanfolyamokon is oktató cseh edző, Verner Licka, ő már akkor megállapította, a magyar játékosok nincsenek megfelelően felkészítve fizikailag, jó, ha a cseh harmadosztály szintjét megütik”. – idézte a korábbi ostravai mestert.

Ezzel a történettel kapcsolatban megszólaltak többen is. Többek között az egyik „házon belüli”. Nevezetesen Török László, aki kifejezte sajnálkozását a történtekkel kapcsolatban, majd egy merész huszárvágással a magyar edzőkről beszélt: „Fel lett fújva a történet. Mondjuk arra jó volt, hogy ismét nagyot rúgjanak a magyar edzőkbe”.

Ez a nyilatkozat borzolta fel leginkább a szőrt a hátamon.

Tipikusan magyar reakció, gondolkodásmód, csípőből visszalőni. Töröknek eszébe sem jutott elgondolkodni azon, hogy ennek a kritikának lehetnek valós alapjai. Egyből arra hivatkozik, hogy a magyar edzőkbe rúgtak bele. Én ezt kikérem magamnak, engem ne vegyen egy kalap alá senki. Belém nem rúgott senki.

Azt szokták mondani, csak az sértődik meg, akinek vaj van a füle mögött. Kinek nincs ma Magyarországon vaj a füle mögött?

Mindenki söpörjön a saját háza táján.

Ma nem lehet kritikai észrevételt tenni magyar játékosra, csapatra anélkül, hogy, valaki meg ne sértődne. Kihasználva a helyzet adta lehetőséget, Török László egyenesen az edzők „Teréz anyjának” képzeli magát.

Ugyanis nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egy magasabban jegyzett futballkultúrában eredményesen dolgozó edző (edzők) kritikai észrevételeit ne fogadjuk el. Súlyos kritika, de tanuljunk belőle, és köszönjük meg azt, hogy véleményt mondanak a futballunkról. Ne dugjuk folyton a homokba a fejünket, mert az nem vezet sehová!

Ebben a történetben a másik kulcsszó a fizikum.

Mit is értünk fizikum alatt?

Talán azt, hogy:

- a játékos erős, mint a bivaly, és elhúz egy megrakott szekeret?

- atlétikus, mint Usain Bolt?

- gyors, mint Carl Lewis?

- annyit fut, mint a „vasi vasember”?

- vagy olyan messzire dobja a malomkövet, mint Toldi Miklós?

Ugyan, már? Hagyjuk ezt a fizikumot!

Hogyha a Barcelona edzője a fizikum szerint állítaná össze a csapatát, mérkőzésenként csak öt-hat játékos szerepelne a kezdőben.

Túl van ez a „fizikum” misztifikálva!

Tessék utána járni, hogy a statisztikai adatok szerint a magyar játékosok semmivel sem futnak kevesebbet, mint a topcsapatok játékosai. Szóval nem a fizikummal van a legnagyobb probléma, hanem hogy:

- lassan gondolkodik,

- rossz helyre fut,

- nem jó ütemben fut,

- nincs harmónia, tervszerűség a játékában,

- nem tud egy-egy elleni helyzetet megoldani,

- párharcokban alulmarad,

- nem tud játékhelyzetben gondolkodni,

- gyenge a rúgótechnikája,

- nem ismer rúgásfajtákat,

- nem tud fejelni,

- stb.

Ezek az igazi problémák! Ezekért a hiányosságokért az edzőtársadalom viszont, nyugodtan odatarthatná a fenekét.

És ha mindezek már jól mennek, még akkor sem kell megsértődni azért, hogyha a meghiúsult szerződéskor a magyar játékosok esetében a rossz fizikumra hivatkoznak.

A Double Pass nem tud mindent megreformálni, legfőképpen a gondolkodást nem. Magunknak kell keményen dolgozni, hogy ez megváltozzon.

A történetnek van egy másik üzenete, és szerintem ez a lényeg. Nem a megszégyenített labdarúgóról szól, nem a fenékbe billentett edzőtársadalomról szól, hanem a futballpályák hiénáiról, a menedzserekről.

A magyar fiatalok ki vannak téve a menedzserirodák csábításainak. Még meg sem vette a szülő a gyerekének az első borotvakészletét, de már szerződésben áll menedzserekkel, álmenedzserekkel. Van e tudomásunk arról, hogy hány meg hány fiatal labdarúgót közvetítenek ki külföldre?

Ugye nincs! Jobb, ha nem is tudjuk!!!

Miért nincs olyan törvény, hogy hagyják békén tizennyolc éves korukig a fiatalokat. Nincsenek még felkészülve sem fizikálisan, sem mentálisan arra, hogy a szülőtől távol idegen kultúrában kőkemény megfelelési kényszer alatt teljesítsenek.

A menedzserek közötti versenyhelyzet viszont egyre lejjebb tolja azt a kort, amikor még szabad a „préda” számukra. Ezt a folyamatot kellene megállítani, és nem megsértődni azon, hogyha kritikával illetik a magyar fiatalokat, az edzőket.