Inter: Diego Milito ebben a szezonban már nem játszhat

Vágólapra másolva!
2013.02.15. 00:46
Nemcsak súlyosnak látszott, de valójában az is volt Diego Milito sérülése a csütörtöki, CFR Cluj elleni Európa-liga-mérkőzésen. A 2–0-s Inter-győzelemmel végződött összecsapáson a 10. percben kellett lecserélni az argentin támadót, és az első vizsgálatok alapján biztosan kijelenthető, hogy elszakadt a keresztszalagja.

A 33 éves csatárt miután hordágyon levitték, azonnal megvizsgálták, és kiderült a szalagszakadás mellett a porckorongja is sérült, műteni kell, és legalább hat hónap kihagyásra számíthat.

Milito sérülése nagy csapás az Inter számára, hiszen a nerazzurri egyetlen igazi középcsatárát veszíti el az idény hátralévő részére.



Milito sérülése nagy csapás az Inter számára, hiszen a nerazzurri egyetlen igazi középcsatárát veszíti el az idény hátralévő részére.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
2 órája

BL: Dimarco nem játszhat a Feyenoord ellen

Bajnokok Ligája
19 órája

Nem tudott a tabella élére ugrani a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 20:05

Labdarúgás: folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Utánpótlássport
2025.02.28. 09:03

Labdarúgás: legyőzte az U18-as válogatott az olaszokat idegenben

Utánpótlássport
2025.02.27. 10:56

Olasz Kupa: Arnautovic káprázatos bombája után elődöntős az Inter

Olasz labdarúgás
2025.02.25. 23:18

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 21. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.25. 09:01

Saját magát verte meg a Milan Torinóban; kínkeservesen harcolta ki a győzelmet az Inter

Olasz labdarúgás
2025.02.22. 22:44
Ezek is érdekelhetik