A menedzser, aki játékosa életéért aggódott az Eb-n

Ez az Európa-bajnokság a magyar válogatott számára nem marad meg szép emlékként. A szurkolók és a szakmai is okkal reménykedett abban, hogy a veretlenül megvívott selejtezősorozat után az Eb-n meglehet a továbbjutás, még úgy is, hogy a német és a svájci válogatott egyértelműen nagyobb játékerőt képvisel a magyar válogatottnál. Érdekes ezt az Európa-bajnokságot szakmailag összegezni, hiszen egy ponttal többet szereztünk, mint a legutóbbi Eb-n, de akkor a franciák és a németek elleni két pontnak valahogy jobban tudtunk örülni, mint most a skótok elleni háromnak. Talán azért, mert akkor nem voltak elvárásaink a csapattal szemben a két világbajnokot és egy Európa-bajnokot felvonultató bivaly erős csoportban és tényleg minden gólnak, pontnak tudtunk örülni. Most pedig már azt vártuk, hogy ugyanazt a nagyon fegyelmezett védekezést és azt a rendkívül hatékony, szinte minden nagy helyzetet gólra váltó futballt tudja majd produkálni a csapat, mint a Nemzetek Ligájában az angolok és a németek vagy az Eb-selejtezők során a szerbek ellen.

Ez azonban az első két mérkőzésen nem sikerült, ugyanis jóval több volt az egyéni hiba a játékunkban, mint korábban és nem működtek azok a kisegítések, egymás hibáinak a javításai, ami korábban az egyik legnagyobb erősségünket jelentették. Persze az éremnek két oldala van, mert két olyan csapattól szenvedett vereséget válogatottunk, amelyek bejutottak a negyeddöntőbe, de nemcsak emiatt, hanem az elmúlt évek eredményei okán is joggal mondhatjuk, hogy két, valóban a legjobb nyolc európai válogatott közé tartozó csapattól szenvedtünk vereséget. A mi válogatottunk pedig egy kicsit szerencsésebb sorsolással és sokkal jobb játékkal talán be tudott volna jutni a 16 közé, de reálisan nézve mindenképp a 24-es Eb mezőny második felébe tartozik.

Persze, a labdarúgás éppen attól szép, hogy nem mindig a papíron erősebb, jobb csapat nyer, ahogy a grúzok is meg tudták verni a portugálokat, a románok nagyon simán az ukránokat, a szlovákok a belgákat, a szlovénok pedig az angolok és a dánok ellen is pontot szereztek. De az is igaz, hogy míg a mi csoportunk két erős csapata már a negyeddöntőre készülhet, addig például az E-csoportból továbbjutó román, belga, szlovák trió kivétel nélkül búcsúzott a 16 között. 

Viszont azért ennek az Eb-nek is vannak árnyoldalai, főképp a pályán kívül. A Németországon belül vonattal közlekedők a német vasúttársaság, vagyis a Deutsche Bahn gyakran teljesen kiszámíthatatlan menetrendjére, állandó késéseire, járattörléseire panaszkodtak, az autóval közlekedők pedig a mostoha parkolási körülményekre. Volt olyan stadion, amelynek több kilométeres körzetében sem lehetett sehol megállni, máshol pedig 24 euróért biztosítottak megállást egy mező közepén, a stadiontól távol. 

Aztán az sem járja, hogy egy labdarúgónak, aki az Európa-bajnokságon pályára lép, hogy szórakoztassa a közönséget vagy adott esetben a testi épségét is kockáztatja csapata sikere érdekében, nem kap automatikusan ingyen jegyeket a családtagjai számára. Nem arról van szó, hogy a játékosok nem tudnák kifizetni a belépőjegyek árát, hanem arról, hogy ennyi minimális gesztus talán járna az európai futballshow legfontosabb szereplőinek, hogy ne kelljen fizetniük, ha mondjuk a gyerekeik vagy feleségük látni szeretni őket élőben. De a szurkolóktól és egyéb szereplőktől is azt hallottam vissza, hogy a korábbi tornákhoz képest sokkal szerényebb volt a kiszolgálás, jóval magasabb áron, miközben a torna rekord nézettséget és rekord bevételt (2.4 milliárd euró) hozhat az európai szövetség (UEFA) számára. 

De amit legalább ennyire példátlannak tartok az az, hogy a francia válogatott játékosai, így például Kylian Mbappé és Marcus Thuram az Európa-bajnokság sajtóeseményein nyíltan politizálhattak és elmondatták véleményüket a franciaországi előrehozott választásokkal kapcsolatban, mindenféle UEFA-szankció nélkül. Vajon, ha nem a világ futballjának egyik legnagyobb csillaga, Franciaország büszkesége, hanem egy magyar játékos szólítja fel az embereket arra, melyik pártra adják le (vagy éppen melyikre ne) a voksukat, akkor is csöndben maradnak a szövetség illetékesei? És miközben Mbappé és Thuram a nyilatkozataiban politizálhat, addig az osztrákok ellen két gólt szerző török Merih Demiralt a gólöröménél mutatott kézjel miatt eltilthatják a negyeddöntőről, mert az a jelkép a „szürke farkasok” extrémista török szervezethez köthető, amelyet az Európai Unió terrorcsoportnak minősít, Ausztriában pedig be van tiltva. 

A végére hagytam a számomra legszomorúbb történetet. Igen, Varga Barnabásról van szó, aki Eb-újoncként még az első meccsen betalált a svájci csapatnak, sőt a németek ellen is megtette a magáét – csak érzékeltetésként: a Rüdigerrel megvívott légi párbajainak több mint hatvan százalékát megnyerte. Aztán jött a skótok elleni mérkőzés és annak is a 74.perce...

Hozzátartozik a történethez, hogy az első két mérkőzésen természetesen személyesen is jelen voltam, de az utolsó csoportmérkőzésünket lányaim iskolai ballagása miatt kihagytam, ügynökségünk részéről Lázár Tamás kollégám vett részt a mérkőzésen. A sajnálatos ütközést sokakkal együtt én sem láttam teljesen tisztán, de nem biztatott sok jóval ahogy Barni az ütközést követően földet ért és mozdulatlanul feküdt a füvön. Rutinos mérkőzésre járóként én ilyenkor a játékosok reakcióit szoktam figyelni – ez sajnos még inkább elkeserített.

Döbbentem meredtem a képernyőre és bizony azok a futó másodpercek szinte hosszú óráknak tűntek számomra. Igazából alig voltam képes felfogni, amit a televízió képernyőjén láttam – a játékosom élettelenül fekszik az ellenfél tizenhatosán belül, a játékosok élő sorfallal majd paravánnal takarják el, az időközben csigalassúsággal megérkező helyi egészségügyi stáb, kiegészülve a magyar csapat orvosi stábjával pedig az első jelek szerint Barni életéért küzd. 

Ilyet utoljára három évvel ezelőtt láttam a Dánia–Finnország mérkőzésen, amelyen a dánok játékosa, Christian Eriksen volt a szenvedő alany. Igyekeztem a riadalmon túl megőrizni a lélekjelenlétem és végiggondolni, hogy mi az, amit a távolból ezekben a pillanatokban tehetek mi lehet a leghasznosabb Barninak illetve a barátnőjének, Laurának. Gyorsan felvettem a kapcsolatot a helyszínen lévő kollégámmal és Stuttgartban élő ismerősömmel is, hogy mindenben segíteni tudjuk őket. Amikor Laurával beszélni tudtam, már a pálya szélén volt Barni mellett, így elsőként értesülhettem arról, hogy magához tért és indulnak a mentővel a kórházba. A következő nagyobb kő akkor gördült le a szívemről, amikor a kórházban elvégezték a szükséges vizsgálatokat és a körülményekhez képest jó eredmények jöttek. 

Az éjszaka is mozgalmasan telt. Egyeztettem a Ferencváros vezetőivel is a kialakult helyzetről, és folyamatosan jöttek az aggódó telefonok, üzenetek, még a New York Times tudósítója is keresett Barni miatt a hajnali órákban. Másnap vártuk az elkerülhetetlen műtétet, ami után már a délutáni órákban ismét kedvező hírek érkeztek – a műtét jól sikerült, aminek következtében Barni szerdán elhagyhatta a kórházat és másnap már Budapestre érkezett kedvesével aki rendkívül talpraesett volt a legkritikusabb szituációkban is! Most elkezdődik egy körülbelül három hetes teljes pihenő, majd utána lépésről lépésre haladva a rehabilitáció, de a legfontosabb az, hogy Barni ismét egészséges legyen, amihez sokat segít az a rengeteg aggódó üzenet, bátorító szó, amiket kapott mind Magyarországról, mind az egész világról – mert mindenki visszavárja őt!