A magyar szurkolótábortól volt hangos a Tivoli a kezdésnél, Ted Sator pirosban játszó csapata a buzdításra most sem panaszkodhatott. Az első (fél) helyzet Kóger előtt adódott, majd Peterdi próbálkozott lövéssel, Vanja Belicre nem jött rá a gyomorideg… Az első ziccer aztán meghozta az első magyar gólt a 4. percben: Vas Márton indult egy kettő az egy elleni szituációban a bal oldalon, majd fölküldte a korongot Belic fejéhez (1–0).

Belic fél perc múlva újra hallgathatott a „Piszkáld ki!"-rigmusra, mert a magyar együttes villámgyorsan megduplázta előnyét: a kapu mögül visszakanyarodó Fekete Dániel fonákkal talált be (2–0).

Egyértelmű dinamizmusbeli különbség volt a magyarok javára, ráadásul a horvátok harci kedvét láthatóan nem növelte az, hogy a szlovénok elleni mélyütés (1–10) után most is kaptak gyorsan kettőt. A horvát együttesnek majd' tíz perc kellett az első helyzetféleséghez, Petar Trstenjak próbálkozása nem volt túlzottan veszélyes.

A 10. percet a játékvezetők egy kiállítással ünnepelték meg, a Sator-csapat került emberfórba. Felállni nem jelentett gondot, viszont igazán jó lövés több mint egy percig nem érkezett, az ekkor a tömegbe belőtt korongot pedig Belic védte – ráadásul a „piszkálódó" Horváth András is kiszállt, négy a négy ellen folytatták a csapatok. A horvátok kiegészültek, és Miro Smerdelj révén meg is mozgatták Hetényi Zoltánt, aki már épp kezdett volna berozsdásodni.

A rövidke horvát előnyből sem lett gól, majd már öt az öt ellen Vas Márton lépett meg egyedül, de Marko Ljubic akasztotta – kiállítás ez is. Az előnyben a befelé húzó Ladányi lövése blokkról vágódott fölé, majd Tokaji Viktor bombájába is beleálltak. Néhány másodperccel később, egy hatalmas kavarodás után már nem volt menekvés. Horváth és Peterdi Imre is megpróbálta begyötörni a korongot, ez végül a magyar 28-asnak sikerült (3–0).

A harmad hajrájában Vas János fonákkal próbált meg gólt szerezni, a kipattanó után meg csak azért nem ünnepelhetett a magyar szurkolótábor, mert elmozdult a kapu (Belic nem igazán tudta, merre van a korong). Több nagy helyzet már nem akadt, nyugtázni lehetett, hogy valóban edzőmérkőzéshez hasonlít a találkozó – egyszerűen sokkal jobb volt a magyar válogatott.

A második játékrész Tokaji kiállításával kezdődött, az emberelőnyt egy gyenge Novak-lövés vezette be. A fór első másfél percében egy jó lövést (Hetényi védett) jegyeztek fel a fehér mezesek, viszont egy kontra után Ivan Glavota „bántalmazta" Vas Mártont, így kiegyenlítődött a létszám.

A dolgok rendje szerint ez hamarosan magyar előnybe fordult át, ráadásul szép magyar gólra is: a kapu mögül induló figura során Nagy Gergő passzolt okosan Peterdihez, aki higgadtan be is lőtte a ziccert (4–0).

Nem sokkal később a két Vas „firkálta meg" a horvát védelmet, az akció vége horvát kiállítás lett. A kiállítást pedig ismét gól követte, a magyar emberelőnyös sor üres kapura játszotta ki a támadást, Ladányi Balázsnak meg már nagyon egyszerű dolga volt – ez sem volt épp csúnya találat! (5–0)

Hetényi tevékenysége arra korlátozódott, hogy lekorcsolyázott a sorozatos horvát kiállításoknál – megint előnybe került a Sator-csapat. A hatodikra sem kellett sokat várni, igaz, ez már egyenlő létszámban született: Svasznek Bence távoli, megpattanó lövése után Belic kapus elgondolkodhatott azon, hogy tényleg kell-e ez neki… (6–0). Aki akarta, rövidesen dobhatta befelé a sapkáját, Peterdi Imre ugyanis egy gyors akció után egyedül érkezett középen, majd közelről belőtte a ziccert (7–0). Mesterhármas és még egy remek magyar gól! Belic ekkor már nagyon le akart menni, de nem engedték, így a nem kicsit ideges horvát kapuvédő fejrázással és flakonzúzással igyekezett kifejezni: inkább a kispadon lenne.

A teljesen összeomló horvátok képtelenek voltak ellenállásra, így elmondhattuk, hogy nekünk nyolc: Magosi Bálint ünnepelhetett (8–0). Majd' tíz másodperc is eltelt az újabb ziccerig, de ezt Ladányi kihagyta – sem kedvük, sem erejük nem volt a délszlávoknak ekkor már a játékhoz.

A csarnokot hazai pályára változtató magyar tábor önfeledt dalolással múlatta a perceket, a horvátok sokkal rosszabb hangulatban mentek pihenőre – nagyon könnyen elérhetőnek látszott a két számjegyű különbség.

A hátralevő nettó húsz játékpercben elsősorban annak kellett drukkolni, hogy senki se sérüljön meg – no azért néhány gólt sem vetettünk volna meg…

Na nem horvát gólt, pedig erre adódott először lehetőség, Nagy Gergő kiállítása után, de a Hetényit váltó Rajna és a magyar védelem állta a sarat. A meccs békésen csordogált, bár a horvátok egyre merészebb próbálkozásokkal igyekeztek megszerezni a becsületgólt.

A magyar tábor újabb gólt követelt, de nem teljesült a közakarat – takaréklángon égtek már ekkor az együttesek. A kilencedikre így is adódott néhány lehetőség, míg a magyar kapu előtt Tokaji mentett (egy a három ellen voltunk pedig!).

A hálók már nem zördültek meg, a vége tükörsima 8–0 – jönnek a nagyobb feladatok Nagy-Britannia és (főleg) Szlovénia ellen. A mezőny legjobbjának Peterdi Imrét választották meg – a Himnusz egy végtelenül könnyed győzelmet arató magyar együttesnek szólt.