Jégkorong MK: a Vasas simán, a Miskolc a vártnál nehezebben győzött

Vágólapra másolva!
2011.01.16. 20:22
Címkék
A jégkorongozók Tippmix Magyar Kupájának selejtezőjében a négyes döntőbe jutásért lejátszott vasárnapi mérkőzésein a Vasas hazai pályán 7–3-ra legyőzte az FTC-Orangewayst, a Miskolc a vártnál szorosabb meccsen győzött a Sapa Fehérvár AV 19 farmcsapata ellen.



Risto Kurkinen együttese már az első harmadban négy gólt szerzett, míg a Ferencváros csak kétszer talált be Kiss Tamás kapujába. A második harmadban pár percig plexitörés miatt állt a játék, az utolsó játékrész 6–3-as hazai vezetésről kezdődhetett. Ebben Marko Mäkinen emberhátrányból szerezte meg első gólját a meccsen, ezzel 7–3-ra győzött a Vasas.

A másik mérkőzésen a jóval esélyesebb Miskolcot sikerült meglepnie a Fehérvár farmcsapatának, Hajós Rolandék az első harmadban kétszer is vezettek, Joshua Bonar mentette 2–2-re az első harmadot.

A 29. percben vezetett először a Miskolc, ismét Bonar volt eredményes, a harmadik harmadban Dubek Vladimir is betalált, Bonar pedig harmadik gólját is megszerezte, ezzel 5–2-re győzött a Miskolc.

 

 JÉGKORONG MAGYAR KUPA
SELEJTEZŐ A NÉGYES DÖNTŐBE JUTÁSÉRT
VASAS–FTC-ORANGEWAYS 7–3 (4–2, 2–1, 1–0)
Káposztásmegyer. V: Beganovic, Zibret (mindkettő horvát), Soós D.
Gólok: Sabol, Fodor Sz., Gröschl, Pavlis, Gergely Cs., Kangyal, Mäkinen, ill. Galló, Borsos, Dancsfalvi  
Kiállítások: 16+10 perc fegyelmi (Sille), ill. 14 perc
MISKOLCI JJSE–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 FARM 5–2 (2–2, 1–0, 2–0)
Miskolc. V: Marek, Juhász G., Székely
Gólok: Bonar 3, Szilágyi L., Dubek, ill. Farkas T., Meretei M.
Kiállítások: 18, ill. 20+10 perc fegyelmi (Pilcsik) 
 AZ ÁLLÁS
1. Miskolc 2 2 16–7 6
2. Vasas 1 1 7–3 3
3. Fehérvár farm 2 1 1 11–9 3
4. FTC 2 1 1 7–10 3
5. Újpest 3 3 12–24 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik