Jégkorong: Nem is volt olyan nehéz meghozni a döntést – Vas Márton

„...kettő az egy ellen, vajon elmegyünk-e? Ladányi, jó passz, ott a ziccer… BENT VAN! VAS MÁRTON BELÖVI, A MAGYAR VÁLOGATOTT FELJUT A LEGJOBBAK KÖZÉ!"

Ki ne emlékezne Máté Pál azóta már legendássá lett szavaira – mit szavaira, eksztázistól átfűtött üvöltésére! – 2008-ból, a szapporói divízió 1-es világbajnokság utolsó, ukránok elleni mérkőzéséről, annak is a legvégéről, midőn az utolsó harmad utolsó percében, 3–2-es magyar vezetésnél, de emberhátrányban Ladányi és Vas egy kimaradt helyzet után lekontrázta az egy szem hátramaradt ukrán védőt, és előbbi passzából utóbbi a világelitbe lőtte a mieinket – csodát téve és beteljesítve ezzel minden magyar jégkorongszurkoló legnagyobb álmát.

Nos, most a szapporói „csodacsapat” és a magyar jégkorong elmúlt majd' húsz évének egy újabb meghatározó alakja is szögre akasztja a korcsolyát: Vas Márton úgy döntött, befejezi remekbe szabott pályafutását.

Az egyik legsokoldalúbb magyar játékosról van szó, kivételes játékintelligenciája és „szeme” van, úgy látott a pályán, ahogy kevesen – nem véletlen, hogy bár csatárként játszotta le pályafutása nagy részét, amikor úgy hozta a szükség, védőt „csináltak belőle”, és ezen a poszton is oly kiemelkedően állta meg a helyét, hogy utána már maradt is hátul.

Gólérzékenysége azonban természetesen megmaradt, így ritka gólerős bekk vált belőle: hogy mást ne mondjunk, a legutóbbi idényben a német másodosztályban (DEL2) 59 meccsen 48 pontig jutott el a Freiburgban – hangsúlyozzuk, bekként… A Freiburg szerződéshosszabbítási ajánlatát mégsem fogadta el, és bár volt megkeresése máshonnan is, úgy döntött: nincs tovább. Lapunknak pedig el is mondta, miért.

„A család miatt – vágta rá kerek perec Vas Márton. Ő és családja már a korábbi légiós éveiben is megszenvedte a távolságot, így bár Vas mehetett volna másik DEL2-es csapathoz is, ez már nem jöhetett szóba. – A feleségemmel leültünk, átbeszéltünk mindent, és úgy döntöttünk: ez így nem élet. Ők Freiburgtól hetven kilométerre laknak, mindennap ingáztam, s a csapat nem tudott elém olyan szerződést lerakni, amiért még egy évet bevállaltam volna így. Költözni semmiképpen sem akartunk megint. Amikor az ember végignéz a családján, átfut az agyán, hogy hiába értük is csinálom ezt az egészet, annak nincs értelme, hogy őket és magamat is tönkretegyem. Ezt végiggondolva nem is volt olyan nehéz meghozni ezt a döntést – noha korábban azt hittem, nagyon nehéz lesz…”

A középső Vas fivér – bátyja, Mátyás már játékvezetőként dolgozik, öccse, János az idei vb-n is ott volt, néhány héttel ezelőtt igazolt a Mol Liga-címvédő DVTK-Jegesmedvékhez – a válogatottságot már a tavalyi elit-világbajnokság után lemondta, ott hagyta abba, ahol kell, azaz a csúcson: szebb lezárást aligha lehet elképzelni, mint hogy valaki csapatkapitányként vezesse ki a jégre a magyar nemzeti együttest a világ legjobbjai ellen. „Ez a vébé feltette a karrieremben a pontot az i-re, és tényleg olyan érzésekkel köszönhetek el a válogatottól, hogy büszke lehetek a csapatra” – nyilatkozta akkor Szentpéterváron.

„Nem nagyon szoktam a múlton rágódni. Ami megtörtént, megtörtént, szép volt, jó volt – most már az van, hogy a jégkorong többé nincs és kész. Hogy elengedem-e? Igen, mert muszáj. Annak nem lenne értelme, hogy elkezdjek siránkozni – mondta kendőzetlenül őszintén szombat délután. S hogy mihez kezd ezután? – Még kiderül, egyelőre képlékeny. Lehet, hogy civil foglalkozás után nézek, de azért beizzítottam a hokis szálakat is – ha kapok valami olyan ajánlatot, ami érdekes, jó kihívásnak ígérkezik, akkor belevágok. A terv most az, hogy Németországban maradunk – nem akarom kiszakítani a gyerekeket az óvodából, iskolából –, de ha Magyarországról befutna valami visszautasíthatatlan ajánlat, azon is biztosan elgondolkodnék.”