A debreceniek annak ellenére nem indulnak, hogy a hároméves felnőttcsapatuk a legutóbbi két idényben az elődöntőbe jutott, és idén nyáron szerződtették a kapus Duschek Dávidot és az amerikai csatár, Jon Boorast.
A klub a bizonytalan anyagi helyzettel indokolta a visszalépését.
„A jelenlegi bizonytalan anyagi helyzet, illetve szponzorok hiányában a vezetés nem kockáztatja meg, hogy az idény alatt kerüljön a csapat visszafordíthatatlan helyzetbe” – olvasható az elmúlt szezonban elődöntős együttes honlapján megjelent közleményben, amely leszögezi, a biztos szponzori háttér megteremtését követően az egyesület ismét részt kíván venni a magyar első osztályú bajnokságban.
A magyar szövetség (MJSZ) honlapján úgy reagált a helyzetre, hogy „tanulmányozza a problémát és minden lehetőséget megvizsgál annak érdekében, hogy a 2017–2018-as első osztályú férfi felnőtt ligában szereplő magyar csapatok száma ne csökkenjen.”