EBEL: izgalmas végjáték után a Bozen a bajnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.20. 23:03
Az olasz HC Bozen nyerte meg az osztrák jégkorongbajnokságot (EBEL), miután a döntő 7. mérkőzésén 3–2-re nyert idegenben a Red Bull Salzburg ellen. A találkozó vége rendkívül izgalmasra sikerült, de végül a dél-tiroli alakulat megszerezte a második EBEL-bajnoki címét.

Az olaszok az első harmad közepén egy percen belül ütöttek két gólt, majd a második felvonás elején még egyet, így már-már nyugodtan várhatták az utolsó harmadot. A Salzburg azonban megtáltosodott és másfél perccel a vége előtt minimálisra csökkentette a hátrányát. A hátralévő 87. másodpercben azonban már nem sikerült az egyenlítés, így a Bozen 2014 után másodszor is megnyerte az EBEL-t.

A sorozat magyar indulója, a Fehérvár AV19 nem jutott be a rájátszásba, a 9. helyen zárt.

EBEL
D
öntő, 7. mérkőzés
Red Bull Salzburg–HC Bozen 2–3
(0–2, 0–1, 2–0)

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye 3–4, így az EBEL 2017–2018-as kiírásának bajnoka a HC Bozen.

 

Legfrissebb hírek

ICEHL: végig hátrányban volt, s szorosan, de kikapott a Fehérvár a Salzburgtól

Jégkorong
2025.03.02. 18:44

Hazai jégen bukott, playoffselejtezőre kényszerül a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.02.21. 21:45

ICEHL: négy gólt kapott Salzburgban a Fehérvár

Jégkorong
2025.01.08. 21:36

Elkészült a 2025-ös klubvilágbajnokság kalapbeosztása

Minden más foci
2024.12.03. 18:41

A Red Bull megint vett egy klubot és már logót is cserélt – melyik lesz a következő?

Minden más foci
2024.11.07. 13:38

Az utolsó pillanatban szerzett góllal győzött Párizsban az Atlético Madrid

Bajnokok Ligája
2024.11.06. 23:00

Jürgen Klopp lesz a Red Bull futballvezetője – hivatalos

Német labdarúgás
2024.10.09. 08:45

A Liverpool középpályást adott kölcsön a Salzburgnak

Angol labdarúgás
2024.08.30. 18:53
Ezek is érdekelhetik