Jégkorong: Figyelek hátrafelé is, hátha valaki kiugrik egy habtortával – Papp Kristóf

Vágólapra másolva!
2020.02.07. 11:18
Élményként éli meg Papp Kristóf azt, hogy debütálhatott a magyar jégkorong-válogatottban az észtek ellen 4–1-re megnyert olimpiai előselejtezőn. Nem volt még beavatási szertartása, de fel van készülve annak minden lehetséges módjára. Az észtek ellen védő Rajna Miklós is beszélt a mérkőzésről az NSO Tv-nek. 

„Nagy élmény volt az első mérkőzésem a felnőttek között, hála istennek, nyertünk is – mondta a 18 éves, a tengerentúlon a USHL-ben edződő csatár. – Egyre jobban kezdek összebarátkozni a többiekkel, eddig még nem volt beavatási szertartásom, de mindig figyelek, nehogy valaki a hátam mögül előugorjon egy habtortával…”

Az észtek ellen Rajna Miklós védett, sok dolga nem akadt.

Az első meccs mindig nehéz, a csapatnak és a kapusnak is. Mi, kapusok, jobban szeretjük, ha több helyzete van az ellenfélnek, és belelendülhetünk, ám fontos volt, hogy domináljunk végig, ami sikerült is. Nyertünk, megvan a három pont, ez a legfontosabb.

JÉGKORONG

FÉRFI OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA, NOTTINGHAM
1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ÉSZTORSZÁG 4–1 (1–0, 2–1, 1–0)
Nottingham.Vezette:DiPietro (svájci), Smetana (osztrák) Beresford (brit), Szuszlov (kazah)
MAGYARORSZÁG:
RAJNA – STIPSICZ(1),Pozsgai – Szirányi B., Macaulay – Szabó B., Garát – Kiss D.(1) –ERDÉLY CS., HÁRI J.3,TERBÓCS – Galanisz, Nagy G., Sofron I. – Kóger D., Sarauer, Papp K. – CSÁNYI1,Benk, Szita – Tóth Richárd.Szövetségi kapitány:Jarmo Tolvanen
ÉSZTORSZÁG:Koitmää – Slessarevski, Lahesalu – Novikov, Ossipov – Jansson, Saskin – Sibirtsev, Arrak, Makrov – Usov, Andrejev, Aleksandrov – Kiik, Lodeikin1,Hast – Puzarkov, Svartbro, Linde – Kuznetsov, Koll.Szövetségi kapitány:Jussi Tupamaki
Gólok. 9:21:Hári J. (Galanisz, Terbócs, 1–0).26:20:Hári J. (Nagy G., Terbócs, 2–0 – emberelőny).29:29:Lodeikin (2–1).31:11:Hári J. (Stipsicz, Szabó B., 3–1).56:10:Csányi (Kiss D., 4–1)

A FOLYTATÁSBAN
2. FORDULÓ (szombat)
15.00: MAGYARORSZÁG–Románia– élőben az NSO-n!
19.00:Észtország–Nagy-Britannia

3. FORDULÓ (vasárnap)
15.00:Románia–Észtország
19.00:Nagy-Britannia–MAGYARORSZÁG – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Szerződést kapott egy amerikai profi ligában a magyar válogatott hokis

Jégkorong
2025.02.28. 10:43

Jégkorong Négy Nemzet Torna: két helyen változott a magyar válogatott kerete

Jégkorong
2025.02.02. 18:01

Jégkorong: döcögősen indult az év, de nem sok hiányérzetünk lehet

Jégkorong
2025.01.06. 09:20

NL: Gyökeres mesternégyest lőtt, a svédek hatot vágtak Azerbajdzsánnak

Minden más foci
2024.11.19. 22:39

Jégkorong: a második helyen zárt a magyar válogatott a Sárközy-emléktornán

Jégkorong
2024.11.09. 19:45

Győzelemmel kezdte jégkorong-válogatottunk a Sárközy-emléktornát

Jégkorong
2024.11.07. 21:06

Remek hangulatban készülnek hokisaink a Sárközy Tamás Emléktornára

Jégkorong
2024.11.05. 17:41

Újra hazai pályán az A-csoportos jégkorong-válogatott

Jégkorong
2024.11.04. 06:39
Ezek is érdekelhetik