Jégkorong-vb: A feljutás karrierem megkoronázása – Nagy Gergő

– Már szombaton, játék nélkül biztossá vált a feljutás.
– A körülmények nem számítanak, sőt, a magam részéről örülök is, hogy így alakult – emlékezett vissza a magyar válogatott csapatkapitánya, a friss divízió 1/A-világbajnoki ezüstérmes, ezáltal az elitvébé-szereplés jogát kiharcoló Nagy Gergő. – Elsőre úgy tűnhet, ajándékba kaptuk, de megdolgoztunk azért, hogy ilyen helyzetbe kerüljünk. Láthattuk, milyen erőt képviselt Litvánia is, csak a csoportelsőként feljutó szlovénoktól és tőlünk kaptak ki, nem is sokkal, kiélezett összecsapás volt mindkettő. A torna előtt szerintem „mezei” szurkoló és a szakértő egyaránt aláírta volna, ha ilyen kényelmes helyzetből vághatunk neki a végjátéknak. A házigazdák ellen alulteljesítettünk, nem úgy alakult, ahogy terveztük, de szerencsére addigra már jó pozícióba hoztuk magunkat, így belefért. Sőt, mivel jövőre az elitben szerepelünk, van egy olyan érzésem, senki sem arra a mérkőzésre fog emlékezni.

– Hogyan lehetett a biztos feljutás, illetve Románia esetében a biztos kiesés tudatában úgy kimenni a jégre, mintha a meccsnek még lenne tétje?
– Világbajnokságról beszélünk, így nekem értelmezhetetlen a kérdés. Főleg, hogy a romániai válogatott zömét jól ismerjük, ezért is, illetve egyébként sem hiszem, hogy taglalni kell: a presztízs mindig tétet ad a szomszédaink ellen.

– Többen a Hala Tivoli lelátójáról követték figyelemmel a sorsdöntőnek bizonyuló Litvánia–Románia összecsapást.
– Jólesett kicsit kiszakadni a buborékból, amiben az egész hetet töltöttük. Végig tartottuk magunkat a vezetők kéréséhez, persze annyi engedményünk volt, hogy a sarki boltba lemehettünk, de a nagy tömeget elkerültük, nem kísértettük a sorsot. Az elmúlt években már hozzászokhattunk ehhez vagy a még szigorúbb rendszerhez, így nem okozott meglepetést, kis túlzással az hatott volna az újdonság erejével, ha teljesen szabadon járhatunk-kelhetünk.

– Visszakanyarodva a feljutáshoz: 2015-ben a krakkói sikerből nem vehette ki a részét...
– Akkor úgy döntöttem, hogy maradok az Egyesült Államokban a Kalamazoo Wingsnél az ottani harmadosztály rájátszása miatt, de néztem a mieink mérkőzését a laptopomon. Felemelő volt látni, ahogy a gyerekkori barátaim beteljesítik régi álmukat, jó néhány könnycseppet elmorzsoltam, egyrészt a büszkeség miatt, másrészt viszont elszomorított, hogy nem élhettem át velük azt az euforikus örömöt, amit a feljutás jelentett. Így még nagyobb boldogság, hogy Ljubljanában nekem is megadatott, nyilván időtlen idők óta vágytam rá. Annyiszor voltunk a küszöbén, de valahogy mindig lemaradtunk, nem éltünk a lehetőségeinkkel. Előfordult, hogy tíz másodperccel a vége előtt buktunk el, máskor cmeg a hosszabbításban. Most szerencsére nem ez a sors volt nekünk megírva.

– Az idők folyamán beágyazódott a szapporói csoda és a krakkói bravúr a hokis köztudatba. Milyen szókapcsolat illik a szlovéniai tornára?
– Ljubljanai bravúr. Ugyanúgy bravúros, hiszen bonyolult ilyen rövid idő alatt ilyen jól működő gépezetet összerakni. Nem véletlen, hogy Szapporo és Krakkó között is eltelt hét év, és már Krakkó óta is eltelt újabb hét esztendő. Ha nem lenne bravúr, ennél rendszeresebben sikerülne.

– Az utolsó meccs után kétezren énekelték együtt a Himnuszt, de az ön hangja kiemelkedett mind közül.
– Ha bárki bármilyen sportban eljut arra a szintre, hogy a hazáját képviselheti, arra végtelenül büszkének kell lennie És ha egy közös Himnusz-éneklésre kerül sor, akkor igenis torkaszakadtából kell énekelnie. Talán erre még az ellenfeleink is felfigyelnek. Úgy gondolom, minden jóérzésű magyar embernek ez a normális. Aki szereti az országát, büszke rá, hogy onnan származik, odatartozik, annak ez nem kérdés. Számomra a válogatott jelenti a nagybetűs mindent. Mindig úgy tekintettem rá, mint a legmagasabb csúcsra, amire egy játékos feljuthat – ez egy szent dolog. Remélem, még sokáig megadatik, hogy a részese lehetek.

– Nemcsak részese, hanem csapatkapitánya is. Az elhangzottak fényében milyen érzés ilyen sikerre vezetni Magyarországot?
– Ez megint egy újabb lépcsőfok. Nyilván óriási megtiszteltetés, hogy a saját sportágamban az ország legjobbjainak kapitánya lehetek. Ez karrierem megkoronázása, mérhetetlenül büszke vagyok rá.

– Az idénye így magyar bajnoki címmel és feljutással zárult. Elégedett az elért eredményekkel?
– Mondjuk, jó lett volna megnyerni a Magyar Kupát vagy az Erste Ligát. De egy percig sem bánom, hogy így alakult, minden jó, ha jó a vége. Jövőre A-csoportosok leszünk, és győztesként hagytuk el a jeget Ljubljanában. Boldog jégkorongozó vagyok.

A HOKI-VB NAGY NS-OSZTÁLYZÓKÖNYVE + ÁLOMCSAPAT