Jégkorong: kezdődik a BL – a Fehérvár részvételével

KAPOLCSI-SZABÓ BENCE, POZSONYI SZILÁRDKAPOLCSI-SZABÓ BENCE, POZSONYI SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2022.09.01. 09:42
null
Az előző idényben ICEHL-ezüstérmes Volán első magyar klubként jutott a CHL elnevezésű sorozatba (Fotó: Árvai Károly)
Terbócs István szerint nincs teher a Volánon a CHL-szereplés előtt, és hasonló gyors tempójú hokit ígért, mint amit Kevin Constantine vezetőedző első évében is láthattunk.

 

A klubtörténeti pillanat, amire április óta vár (kis túlzással) mindenki Székesfehérváron, végre eljön: a Hydro Fehérvár AV19 jégre lép a jégkorong Bajnokok Ligájában (CHL).

Még huszonöt éve, az 1996–1997-es idényben a Dunaferr szerepelt az akkori legrangosabb európai sorozatban, a BEK-ben, azóta nem sikerült ugyanez a bravúr más magyar együttesnek. Eddig.

„Nem kerítünk túl nagy feneket ennek a ténynek – jelentette ki lapunknak a Volán csatára, Terbócs István. – Sőt, így nincs kihez mérnünk magunkat, nincs rajtunk teher.”

A nagy pillanathoz a csodaedző, Kevin Constantine érkezését kellett megvárni, aki rögtön első idényében minden korábbi rekordot megjavított a Fehérvárral, amikor az osztrák bázisú bajnokság ezüstérmeseként zárta az idényt.

„Nagy változás nincs az előző évadhoz képest – folytatta Terbócs. – Az edző ugyanúgy mindenkitől a maximumot várja, sok időt szentelt annak, hogy az új érkezők is megismerjék és elsajátítsák az ő szakmai elképzeléseit, stílusát, taktikáját.”

Az új arcok jellemzően a légiósok táborában tűntek fel, a fehérváriak 26 éves csatára kiemelte: a védelembe érkező Ben Betker és Andrew O'Brien erős fizikumát, valamint a támadószekciót erősítő Patrick Newell és Brett Findlay kreativitását – azt ígérte, ismét gyors tempójú hokit várhatunk tőlük.

NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek

Nagy hiányérzettel zárta az idényt Hári János

Jégkorong
2025.03.10. 18:51

Osztrák hokiliga: salzburgi söpréssel vége a Fehérvár idényének

Jégkorong
2025.03.09. 18:25

Osztrák hokiliga: kikapott a Fehérvár Bécsben, pénteken dől el a továbbjutás

Jégkorong
2025.02.25. 22:02

Jégkorong: hátrányból győzött a Fehérvár a helyosztó első meccsén

Jégkorong
2025.02.23. 18:17

A Salzburg elleni győzelem nagy lökést adna a fehérvári hokisoknak a rájátszásra

Jégkorong
2025.02.20. 08:49

Itt a teljes exkluzív interjú Peter Schmeichellel: „Elismerem, manapság nehéz MU-szurkolónak lenni, de...” – VIDEÓ

Angol labdarúgás
2025.02.07. 09:49

Vereségével elveszítette első helyét a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.28. 21:42

A Fehérvár remek harmadik harmaddal győzte le a Vorarlberget az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.17. 21:23
Ezek is érdekelhetik