Erste Liga: magyar alapemberével hosszabbított a Debrecen

Vágólapra másolva!
2024.05.07. 16:28
Mihalik András (balra) hosszabbított a DEAC-cal (Fotó: Koncz Márton, archív)
Mihalik Andrással szerződést hosszabbított a jégkorong Erste Ligában érdekelt DEAC.

 

A debreceni klub kedden jelentette be, hogy a 21 éves csatár aláírta megállapodását a 2024/25-ös idényre.

„Nagyon örülök, hogy a következő szezonban is szülővárosom csapatában játszhatok. Néhány ígéretes lehetőség ellenére nem láttam nyomós okát a váltásnak, imádom a debreceni hokis közeget, rengeteg támogatást kapok a meccsekre kilátogató családtagjaimtól, barátaimtól, a fiatal hokis palántáktól. Ez a környezet inspirál, hogy minél meghatározóbb szerepet töltsek be a csapatban” – fogalmazott Mihalik, aki az előző évadban 49 mérkőzésen 25 pontot (11 gól, 14 gólpassz) gyűjtött.

Hozzátette: az edzőkkel és a keret magjával tavaly elkezdett munka idén már nem az alapoktól indul, ismerik egymást, a szakmai stáb elvárásait, és ez minden bizonnyal érzékelhető lesz már a szezon kezdetén.

„Természetesen a legutóbbi bajnokságban elért eredményeinket szeretnénk túlszárnyalni, ennek szellemében május végén meg is kezdjük a közös munkát. Egyénileg mindent meg fogok tenni, hogy előrelépjek a tavalyi évhez képest, és szeretnék a felnőtt válogatottban is szerepelni. Utóbbihoz a nemzeti csapat sikeres vb-szereplése plusz inspirációt adott. Az egész nyarat jégen fogom tölteni, azaz motivációban nincs hiány” – fogalmazott.

A DEAC az előző idényben az alapszakasz nyolcadik helyén zárt, így éppen bejutott a negyeddöntőbe, ahol 4–1-es összesítéssel maradt alul a későbbi döntős, magyar bajnok Ferencvárossal szemben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik