Galló a nyilvánosság előtt bocsánatot kért a szövetségi kapitánytól

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.02. 08:37
Galló Vilmos bocsánatot kért (Fotó: facebook.com/thehungarianhurricane)
Mint beszámoltunk róla, a magyar férfi jégkorong-válogatott az olaszországi divízió 1/A-világbajnokságon Romániától vereséget szenvedett, utána pedig Galló Vilmos az értékelésekor a bohóc jelzővel illette Don MacAdam szövetségi kapitányt. A 27 éves játékos most a közösségi oldalán bocsánatot kért.

 

„Ezúton szeretnék bocsánatot kérni a nyilvánosság előtt tett interjúm miatt a szövetségi kapitánytól – írta Galló Vilmos. A problémákat mindenképp az öltözőben, négy fal között kellett volna rendbe tennünk. Ahogy mondtam korábban is – mint minden játékos –, én is szerettem volna többet tenni a csapatért és ez így lesz a jövőben is. Tisztában vagyunk vele, hogy nem ezt az eredményt várta tőlünk a több száz helyszíni és több tízezer tévé előtti szurkoló. Már ezen a világbajnokságon is megmutattuk ugyanakkor, hogy ennél sokkal többre vagyunk képesek, és ígérem, a hátralévő két mérkőzésen is mindent megteszünk a csapat sikeréért.”

Az MTI úgy értesült, hogy a szövetség, a csapat és a játékos ezzel lezártnak is tekinti az ügyet.

Jégkorong
2024.05.01. 14:40

Jeges zuhany! Kikaptunk Romániától a jégkorong-vb-n

Hiába játszott fölényben a magyar csapat, kicsi volt a tempó, a helyzetek kimaradtak, és a végén Románia örülhetett.

 

JÉGKORONG
DIVÍZIÓ I/A-VB (Bolzano)
3. FORDULÓ
Magyarország–Románia 1–2 (0–0, 0–0, 1–2)

 

Legfrissebb hírek

A Gyergyó és a Csíkszereda került előnybe a jégkorong Erste Liga elődöntőjében

Jégkorong
13 órája

Sofron István: Bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk bajnokságot nyerni

Jégkorong
Tegnap, 9:12

Galló Vilmos gólt szerzett a KooKoo búcsúmeccsén

Jégkorong
2025.03.23. 09:11

Magosi Bálint: Nem játszottunk úgy, ahogyan kellett volna

Jégkorong
2025.03.19. 07:53

Egyetlen anyaországi csapat jutott be az Erste Liga elődöntőjébe

Jégkorong
2025.03.16. 19:11

Hasznos vagy káros? – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
2025.03.11. 23:12

Erste Liga: meglepetésre a DVTK és a Brassó is egyenlített a negyeddöntőben

Jégkorong
2025.03.10. 21:20

A jövőben is a magyar játékosok fejlesztése a cél a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
2025.03.07. 12:48
Ezek is érdekelhetik