Erste Liga: Nagy Gergő vezérletével győzött a BJA Újpesten

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.01.05. 18:31
Nagy Gergő (fehérben) a mezőny legjobbja volt
A hazai központú nemzetközi jégkorongbajnokság, az Erste Liga első vasárnapi mérkőzésén a BJA HC 4–2-re győzött az Újpest otthonában, míg a Ferencváros a Brassó vendégeként aratott kiütéses győzelmet

A vendéglátóknál bemutatkozott a tengerentúlról igazolt Vértes Nátán, aki elsősorban gyorsaságával okozott zavart a vendégek védelmében, ám az első gólt mégis a BJA szerezte, egy buli után Curtis Roach bombázott a felső sarokba a bulikör tetejétől. A szünetig az eredmény már nem változott, bár mindkét kapu előtt adódotak helyzetek, így izgalmas játékot láthatott a publikum. A középső felvonásban aztán a jó iramú játék mellé újabb gólok is érkeztek, igaz, ennek a hazaiak nem biztos, hogy örültek, mert a harmad feléhez közeledve Ethan Somoza kotorta be a pakkot – Nagy Gergő  második gólpasszát jegyezte. Néhány perc múlva aztán a nyáron a Ferencvárostól érkezett rutinos csatár maga is betalált, pontos lövése után már 0–3-at mutatott az eredményjelző, ráadásul a második két góljukat emberelőnyből szerezték a vendégek.

A harmad hajrájára fordulva aztán Ian McNulty kozmetikázta az eredményt, de a záró 20 perc elején Luke Santero ügyesen nyúlt bele Roach lövésébe, a korong pedig Rajna Miklós kapujába vágódott, amivel visszaállt a három gól különbség. Ugyan az Újpest mindent megpróbált a zárkózásért, de csak a végén, már későn sikerült újabb gólt szerezni, Szalma Zsolt állította be a 4–2-es vendégsikert jelentő végeredményt nyolc másodperccel a vége előtt. A vendégek és a mérkőzés legjobbja Nagy Gergő volt, aki egy góllal és két gólpasszal járult hozzá a sikerhez.


Brassóban is vendéggyőzelem született, mégpedig a Ferencváros középső harmadban mutatott játékának köszönhetően meglehetősen nagy különbségű. Az első harmadban ugyan a zöld-fehérek szereztek vezetést, ám a vendéglátók fordítottak a harmad közepére – a három gól alig több mint három percen belül született. Végül mégis egállal mentek pihenni a csapatok, Ring egy perccel a szünet előtt talált be. A második 20 perc is négy gólt hozott, ahogy az első, más kérdés, hogy a brassói hazai ennek nem örültek, mind a négyet a Ferencváros szerezte, s nagyobb legyen a brassói bosszúság, hármat emberelőnyből ütött Fodor Szabolcs alakulata. Ezzel nagyjából el is dőlt a mérkőzés, a maradék kétségeket aztán Valentin Razumnyak végleg eloszlatta a harmadik felvonás elején, s a végeredményt aztán Albert Zagidullin állította be az utolsó percben egy emberelőnyt kihasználva.


A Ferencvároshoz hasonlóan győzött a DVTK is a Dunaújváros vendégeként, hiszen a Jegesmedvék is hátrányba kerültek az első harmadban – Kyle Just találata néhány másodperccel az első szünet vége előtt esett. A maradék két harmadban viszont nem sok babér termett az Acélbikáknak, a miskolciak akaratukat érvényesítve öt gólt rámoltak be a vendéglátók kapujába (5–1). A Csíkszereda 2–1-re múlta felül a FEHA19-et, míg a DEAC 3–2-es győzelmet ünnepelhetett Gyergyószentmiklóson.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
UTE–BJA HC 2–4 (0–1, 1–2, 1–1)
Újpest, 365 néző. V: Soós, Tóth R., Kovács P., Gebei B.
UTE: Rajna – Tornyai, Sol (1) / Pokornyi, Kiss Dániel / Franyó, Kovács S. – Walker, Pelech, Stevenson / Kiss P. (1), Páterka, Dansereau (1) / Szalma 1, MCNULTY 1, KOVÁCS A. (1) / Vértes, Szabó R., Laskawy. Edző: Jason Morgan
BJAHC: FARKAS R. – SZABÓ B. (2), Szabó Dániel / Varga A., Roach 1 (1) / Pozsgai, Horváth M. (1) / Dóczi, Boros – Blackwater (2), NAGY G. 1 (2), Schlekmann / Somoza 1, Keresztes, Santerno 1 / Orgoványi, Nagy Krisztián, Ravasz / Weidemann, Tóth R. Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések: 33–35
Emberelőny-kihasználás: 3/2, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Kovács Viktor (másodedző): – Nagyon fegyelmezetlenek voltunk, az emberhátrányos védekezésünk egyáltalán nem működött. A háromból kettő, kiállítás alatt bekapott gólnál is hibát követtünk el, a harmadik előnyt, el kell ismerni, gyönyörűen kijátszották a vendégek. Ha ezek nem lettek volna, nyilván máris szorosabb az eredmény, de nem érdemeltünk győzelmet.
Kangyal Balázs: – Kiegyenlített meccs volt, az első harmadban kicsivel jobbak voltunk, a második játékrész az Újpesté volt, rengeteg helyzetet alakított ki, de a kapusunk kiválóan helytállt. Ami felénk billentette a mérleg nyelvét, az az emberelőnyös játékunk volt, kicsit hadilábon álltunk ezzel, de ezúttal háromszor is betaláltunk fórban.

CORONA BRASOV (romániai)–FTC-TELEKOM 3–7 (2–2, 0–4, 1–1)
Brassó, 1288 néző. V: Radu (román), Sikó (romániai), Chinde (román), Gheorghies (román)
BRASSÓ: Dubeau – Bors , Piché / BORISZENKO 1, Racine-Clarke / Farkas T., Willets / Bolocan – Levin (1), Welsh, Kóger D. / VALCHAR (1), Cornet, Van Wormer 1 / Szkacskov, Kovács M. (1), Zagidullin 1 / R. Vasile, Gajdó B., Rokaly-Boldizsár. Edző: Dave MacQueen
FTC: Arany – Tyni, Kärmeniemi / Seregély Máté (1), CRESPI (2) / Helgesen, Haranghy – Turbucz (1), Brady 1, Mattyasovszky / Molnár D. 1, Kestilä (1), Keränen 1 (1) / V. RAZUMNJAK 1 (1), RING 2 (1), Tóth G. / Banga 1, Bán, Kárpáti. Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 35–39
Emberelőny-kihasználás: 2/0, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Dave MacQueen: – Nagyon csalódást keltő, ahogy a saját magunk játékát döntöttük romba. Az első harmadban egy perctől eltekintve irányítottuk a játékot, mégis döntetlenre végződött. Mindenkinek tükörbe kell néznie a meccs után, és elgondolkodni, mit lehet máshogy csinálni. Kemény időszakon megyünk keresztül, nem is vitás, de ragaszkodnunk kell a játékrendszerünkhöz, mert egy folyamat közepén vagyunk.
Fodor Szabolcs: – Pénteken a Csíkszereda ellen is jól játszottunk, meg akartuk tartani az ottani formánkat a Brassóban is. Az első harmadban megfelelő volt a csapat játéka, de tudtuk, hogy képesek vagyunk annál is többre. Keményebben dolgoztunk a középső játékrészben, mint az ellenfél, megérdemelten győztünk.

DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK–DVTK JEGESMEDVÉK 1–5 (1–0, 0–2, 0–3)
Dunaújváros, 201 néző. V: Mach, Varjú, Kocsány, Szabó D.
DAB: Tóth K. – Jurkovics, Leiter / Sziszak, Kluuskeri / Bánki, Faith – Sági (1), Just 1, Watkins (1) / Jensen, Ritter, Hári N. / Zohovs, Mazzag, Green / Cseh, Zorin. Edző: Somogyi Balázs
DVTK: PRATÁK – Vokla, Szathmáry / MASELLA 1 (1), Szalay / Szirányi (1), Vojtkó / Skrabov, Farkas (1) – Hunt (2), PINEO 1, DOYLE 1 / Kulesov (1), Rétfalvi 1 (1), Berdnyikov (2) / Miskolczi, Lövei, Luciani / Trozsák, Csiki, Blasko 1. Edző: Láda Balázs
Kapura lövések: 30–58
Emberelőny-kihasználás: 3/0, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Somogyi Balázs: – Nem érdemeltünk győzelmet. Az elmúlt meccseken jól dolgoztunk, ezúttal azonban nem. Ki lehet kapni, benne van a játékban, de sokkal jobban meg kellett volna harcolnunk. Kevés meccs van hátra, nagyon kellenek a pontok, remélem, ez a pofon most jókor jött. Dolgozunk tovább és kijavítjuk a hibáinkat.
Galanisz Nikandrosz (másodedző): – Tudtuk, hogy jó formában lévő Dunaújvároshoz látogatunk, ezért sokat beszéltünk a srácokkal a héten arról, hogy rendet tegyünk a fejekben, mert a közelmúlt meccsei nem alakultak túl jól. Ez sikerült, jó volt a hátrányos védekezésünk, előnyben gólt szereztünk, talán elfáradt a Dunaújváros, mi jó erőben vagyunk az egész idényben.

SC CSÍKSZEREDA (romániai)–FEHA19 2–1 (0–0, 1–0, 1–1)
Csíkszereda, 1950 néző. V: Csomortáni, Galusnyák, Bandi (mindhárman romániaiak)
CSÍKSZEREDA: ADORJÁN – Davis, PIVCAKIN (2) / Salló, Láday / Gecse, Ferencz-Csibi / Silló, Kristó – Forsberg, Részegh T., Péter B. / Rokaly Sz., Honejsek (1), Becze T. 1 / Rokaly N., Reisz, Fodor Cs. / Lorraine, Márton B., Taraszov 1. Edző: Kevin Constantine
FEHA19: Melnyicsuk – Csollák, Falus / Bogesics, Horváth Donát / Szabó P., Salamon (1) – Zezelj, Dobos, Keceli-Mészáros / Németh Z., Hakanen, SZITA 1 / Blasits, Keresztes (1), Alapi / Balázsi, Erdőhelyi. Edző: Tokaji Viktor
Kapura lövések: 28–22
Emberelőny-kihasználás: 5/1, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Kevin Constantine: – Mindkét csapat fáradt volt, a fehérváriak betegség miatt foghíjasan álltak fel, nekünk pedig a meccsterhelés átlagon felüli. Mindkét gólunkat jókor lőttük, a siker kulcsa az volt, hogy mi szereztünk vezetést, és a második találatunk is nagyon fontos volt, mert tisztában vagyunk vele, nem játszunk tökéletes hokit, benne volt a pakliban, hogy az ellenfél is betalál, és így is lett.
Tokaji Viktor: – Sokat tettünk azért, hogy pontot szerezzünk, még a kapuvasat is eltaláltuk, mégis kikaptunk. Ennek ellenére büszke vagyok arra, amit a csapattól láttam. Jó úton járunk a rengeteg hiányzónk ellenére is, Csíkszeredában teljes kerettel sem egyszerű nyerni. Többen betegen játszottak, sajnálom, hogy nem lett jutalma az áldozatuknak.

GYERGYÓI HK (romániai)–DEBRECENI EAC 2–3 (1–0, 0–1, 1–2)
Gyergyószentmiklós, 1170 néző. V: Kicsa (ukrán), André, Borsos, Simon (mindhárman romániaiak)
GYERGYÓ: Rinne – Haaranen, Wardley / Mesikämmen, Fejes / Imre, Györfy – Vincze P., Sylvestre, Vayrynen / Orban, Sárpátki (1), BODÓ 2 / Ádám, Császár, Szigeti / Vincze G., Csiszer, Simon L. Edző: Markus Juurikkala
DEAC: HETÉNYI – Usztyinyenko, Stensson / Eliszejev, Bukor / Kloz, Szmirnov / Jakabfy S., Jakabfy Cs. – Mozer, Galoha (1), Culigin 1 / Bucskin 1, Kreisz B., Senfeld (1) / Mihalik G., Novotny 1, MIHALIK A. (1) / Kozma. Edző: Vaszjunyin Artyom
Kapura lövések: 36–29
Emberelőny-kihasználás: 3/0, ill. 3/0
MESTERMÉRLEG
Markus Juurikkala: – Két fáradt csapat küzdelméből megérdemelten került ki győztesen a jobbik. Örülök, hogy végig küzdöttünk, ennek ellenére nem vagyok elégedett a játékunkkal. Egy meccsen vagy nyersz, vagy tanulsz belőle, mi most utóbbit tesszük. Gyorsan kell tanulnunk, mert pénteken szeretnénk visszavágni a DEAC-nak.
Vaszjunyin Artyom: – Nem kezdtünk túl jól, beszorított minket az ellenfél, de átvészeltük az első tíz percet. A Gyergyó nagyon gyors hokit játszik, nekünk fegyelmezettnek kellett lennünk. Türelmesek voltunk a harmadik harmadban, ezért sikerült két gólt lőnünk. Az utolsó percekre elfogytunk, ez bosszantó, de örülök a győzelemnek.

 MGYHGYHVVL–KGk 
1. Gyergyói Hoki Klub2920225127–72+5566 
2. Budapest Jégkorong Akadémia2917426110–75+3561 
3. DEAC29143111114–94+2049 
4. Corona Brasov2713311086–82+446 
5. FTC-Telekom2810531091–83+843 
6. DVTK Jegesmedvék289251268–79–1136 
7. Sport Club Csíkszereda289321460–79–1935 
8. FEHA19298431466–94–2835 
9. UTE298251470–91–2133 
10. Dunaújvárosi Acélbikák28641876–119–4322 
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik