ICEHL: odahaza is kikapott a Volán a Salzburgtól, és már kétmeccses hátrányban

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.04. 21:31
Fotó: Dömötör Csaba
Minimális különbségű vereséget szenvedett a Hydro Fehérvár AV19 a Salzburg elleni hazai meccsen az osztrák bázisú jégkorongliga (ICEHL) negyeddöntőjének második mérkőzésén, kedden.

A párharc végkimenetele szempontjából fontos mérkőzés következett, hiszen nem mindegy, hogy a négy győzelemig tartó szériában az esélyesebb csapat, esetünkben a Salzburg ellép 2–0-ra, vagy esetleg a Fehérvár bebizonyítja az ellenfélnek, és legfőképpen saját magának, hogy igenis verhetőek a bikák, és egyenlít.

Az első találkozóhoz hasonlóan agresszív, magas letámadással nyitott az osztrák együttes, ezt kőkemény ütközésekkel fűszerezték, de pár perc eltelte után egyre jobban megtalálta erre az ellenszert a Volán. Akadt is veszélyes hazai helyzet, több mint salzburgi, Chase Berger és Marton Stajnoch is közel járt a vezetés megszerzéséhez, de Atta Tolvanen állta a sarat. A túloldalon a fehérvári védők kissé felelőtlenül passzoltak középre, de Lucas Thaler kísérletét védte Rasmus Reijola.

Hasonló mederben folyt sokáig a középső játékrész is, helyzetek mindkét oldalon adódtak, a kék-fehérek kivédekeztek egy emberhátrányt. Nyolc perc elteltével aztán megszerezte a vezetést a Salzburg, Scott Kosmachuk lódult meg a szélen, kissé oldalról leadott éles lövése a kapuvas segítségével a hosszú alsó sarokban kötött ki. Elvesztette a fonalat a Fehérvár, Reijola nagy védéseire volt szükség, hogy ne legyen nagyobb a hátrány. Úgy tűnt, meglesz újra az a bizonyos fonál, de a bikák produkáltak egy nagyon offenzív 2-3 percet, beszorultak a hazaiak, mintha emberhátrányban játszottak volna Hári Jánosék.

Időnként szerencsével, de átvészelte ezt az időszakot a Volán, így az utolsó harmadra „csak” egygólos hátrányban jött ki a magyar együttes. Belenyúlt Kiss Dávid a sorokba, de ez sem sokat változtatott a játék képén, fölényben hokizott az Red Bull, Kosmachuk és Peter Schneider volt nagyon elemében. Aztán a játékrész derekén villant a Fehérvár, egy akción belül Chris Brown és Erdély Csanád is veszélyeztetett közelről, Tolvanen azonban hárított. Négy perccel a vége előtt emberelőnybe került a Volán, Kiss Dávid időt kért, ő is érezte, talán ez az utolsó sansz az egyenlítéshez. Nem sikerült kihasználni a fórt, aztán a kapus lehozatala után hat az öt ellen rohamozott a magyar csapat, Tolvanen azonban lehúzta a rolót, a Salzburg megnyerte a második mérkőzést is, pénteken Ausztriában csapnak össze ismét a felek.

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Hydro Fehérvár AV19–EC Red Bull Salzburg (osztrák) 0–1 (0–0, 0–1, 0–0)
MET Aréna Székesfehérvár, 3118 néző. V: Fichtner, Ofner (osztrákok), Durmis (szlovák), Muzsik
FEHÉRVÁR: REIJOLA – Atkinson, Campbell / Gaunce, Messner / Stipsicz, Stajnoch / Kiss R. – Varga B., Hári, KURALT / Erdély, Sebők, Terbócs / Kulmala, BERGER, Brown / Magosi, Németh, Mihály / Ambrus G. Edző: Kiss Dávid
SALZBURG: TOLVANEN – Robertson, Murphy / Genoway, Lewington / Sinn, Nienhuis / Stapelfeldt, Auer – Raffl, Nissner, SCHNEIDER / Kraus (1), Rowe, KOSMACHUK 1 / Thaler, Baltram, Bourke / Hochkofler, Wukovits, M. Huber. Edző: Oliver David
Kapura lövések: 19–32. Emberelőny-kihasználás: 2/0, ill. 2/0
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Salzburg javára
MESTERMÉRLEG
Kiss Dávid: – Jól kezdtünk, a második harmadban a Salzburg elkezdett keményebben játszani, pedig ebben a játékrészben általában nekünk szokott menni jól a játék, most ez nem nagyon sikerült. Sok energiát fektettünk abba, hogy védekezzünk, a kapusunk remekül védett ezúttal is. A srácok megtettek mindent, megyünk tovább, megpróbáljuk elhozni Salzburgból a mérkőzést.
Oliver David: – Az első harmadban számítottunk rá, hogy erős lesz a Fehérvár, de jól kezeltük a szituációt. A középső harmad volt ezúttal a kulcs, vissza tudtuk őket szorítani, egyértelműen mi voltunk a jobb csapat ebben a húsz percben. Megszereztük a vezetést egy remek lövéssel, az utolsó harmad végén ezúttal nem kaptunk gólt.

 

Legfrissebb hírek

ICEHL: odahaza is kikapott a Volán a Salzburgtól, és már kétmeccses hátrányban

Jégkorong
2 órája

ICEHL: végig hátrányban volt, s szorosan, de kikapott a Fehérvár a Salzburgtól

Jégkorong
2025.03.02. 18:44

Kiss Dávid: Szinte biztos voltam benne, hogy a Salzburg választ ki minket

Jégkorong
2025.03.02. 09:01

Megnyerte a harmadik találkozót, s bejutott az osztrák hokiliga rájátszásába a Volán

Jégkorong
2025.02.28. 21:52

Jégkorong: a fehérvári védekezés már rendben, a támadásnak kell javulnia

Jégkorong
2025.02.27. 11:00

Jégkorong: hátrányból győzött a Fehérvár a helyosztó első meccsén

Jégkorong
2025.02.23. 18:17

Hári János: Megpróbáltuk visszahozni a menthetetlent, nem sikerült

Jégkorong
2025.02.23. 10:38

Hazai jégen bukott, playoffselejtezőre kényszerül a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.02.21. 21:45
Ezek is érdekelhetik