Farkas Roland: Mindenki hitt magában és a társaiban a BJA-nál

K-SZ. B.K-SZ. B.
2026.02.26. 15:33
null
Farkas nagyszerűen védett az Újpest ellen mindhárom meccsen (Fotó: Czinege Melinda)
Kétmeccses hátrányból állt fel a BJA HC az ob I elődöntőjében, ami nagyban köszönhető Farkas Roland nagyszerű teljesítményének. A kapus védési hatékonysága csak egyszer volt rosszabb 92 százaléknál az öt mérkőzésig tartó párharcban.

Valami megváltozott két mérkőzés után az UTE és a BJA HC elődöntős párharcában. Addig ellenfele fölé nőtt az alapszakaszban a BJA előtt végző Újpest, és nem sokan gondolták, hogy 2–0-s hátrányból képes fordítani Kangyal Balázs együttese. Nem sokan, de a csapat játékosai és edzői biztosan így gondolták, és kevesebb mint egy hét alatt bizonyították is, nekik volt igazuk, nem a kétkedőknek.

„Végig az volt a fejünkben, hogy továbbjutunk, hiszen alaposan felkészültünk, keményen edzettünk. Az első két mérkőzésen nem jött ki a lépés, de bíztunk benne, hogy ha ragaszkodunk a játékunkhoz, fordítunk az Újpest ellen. Tisztában voltunk vele, hogy elvégeztük a szükséges munkát, mindenki hitt magában és a csapattársaiban is” – mondta az elődöntő egyik legjobbja, Farkas Roland. 

Bár a BJA HC kapusának nem feladata a mezőnyjáték taktikájának elsajátítása, az, hogy csapattársai mit valósítanak meg ebből, nagy hatással van az ő helyzetére és teljesítményére is. Kérdés, min változtattak a káposztásmegyeriek két meccset követően, amivel meglepték az Újpestet, egyáltalán ez hogy volt lehetséges, hiszen addigra már hatszor megmérkőztek egymással az idényben. 

„Az elődöntő második meccse után változtattunk a stílusunkon, a hozzáállásunkon. Agresszívabb, kellemetlenebb hokit kezdtünk játszani. Rengeteget ütköztünk, blokkoltunk, tisztáztunk a gólvonalról, önfeláldozóak voltunk emberhátrányban, ami azért is fontos, mert ilyenkor nekem is könnyebb a feladatom. Ezt érzékelem a kapuból is, illetve fontos volt, hogy az első két összecsapás után megbeszéltük, a leghátul védekező hátvédjeinknek sokkal távolabb kell tartaniuk az Újpest támadóit a kapunktól, hogy minél kevesebb gólt kapjunk” – magyarázta Farkas Roland.

A BJA HC a DEAC-cal csap össze a fináléban. A pénteken kezdődő párharc azért is ígérkezik különlegesnek, mert egy évvel korábban is ez a két együttes küzdött meg a bajnoki címért. 

„Meccsről meccsre készülünk fel a döntőre, igyekszünk hűek maradni a saját játékunkhoz, és mindent megteszünk a győzelemért” – tekintett előre Farkas Roland. 

 

 

Legfrissebb hírek

NHL: 50 góllal folytatódott a bajnokság az olimpia után

Amerikai sportok
7 órája

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
Tegnap, 12:30

A Budapest Jégkorong Akadémia lesz a DEAC ellenfele az ob I döntőjében

Jégkorong
2026.02.24. 20:17

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46

Nem játszhat az elődöntő ötödik meccsén a BJA cseh légiósa

Jégkorong
2026.02.23. 14:18

Újpesten, az ötödik meccsen dől el az UTE–BJA HC párharc az ob I-ben

Jégkorong
2026.02.22. 20:49

Hosszabbítás döntött, fantasztikus fináléban az Egyesült Államok nyerte meg a férfi hokitornát

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 17:05

A visszavonulás szélén áll a csehek legendás hokisa

Jégkorong
2026.02.21. 14:58
Ezek is érdekelhetik