Kajak-kenu: Kitűztem magam elé a triplázást – Csipes Tamara

– A korábbiakhoz képest nagyon más most a dél-afrikai edzőtábor?
– A körülmények ugyanolyanok és a felkészülésünk sem változott. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos egészségügyi és biztonsági intézkedések persze szigorúak, és úgy tapasztaljuk, a helyiek nagyon odafigyelnek a szabályok betartására. Bizonyos létszámkorláttal, de be lehet ülni étterembe, az üzletek is nyitva vannak, viszont nem az emberekre bízzák például, hogy belépéskor fertőtlenítik-e a kezüket, hanem kötelezően meg kell tenniük. Az edzőtábor egy rezervátumban található, amelynek egy részén lakópark van, de kellő odafigyeléssel szabadon mozoghatunk a területén.

– Az olimpia egyéves halasztása mennyivel növelte meg a felkészülés költségeit?
– Versenyekkel kapcsolatos kiadásaink nem voltak tavaly, igaz, a viadalok eredményeivel szerezhető pénzdíjak is elmaradtak. A költségek megduplázódtak azáltal, hogy két évet készülünk ugyanarra a versenyre. Akkor tudtuk volna minimalizálni, ha egész évben otthon ülünk, de ezt értelemszerűen nem tehettük meg. A szerződéseim is az olimpia eredeti időpontjához voltak igazítva, klubommal, a Budapesti Honvéddal újabb egy évvel hosszabbítottunk, de nyilván más a tárgyalási helyzet egy jól sikerült olimpia után, mint előtte. Volt olyan szponzori szerződésem is, ami időközben lejárt, de nem kötöttük újra.

– Az utazási tilalmak hogyan befolyásolták a terveket?
– Fölöslegesen nem járkálunk edzőtáborokba, hiszen ha az időjárás megfelelő, otthon is el lehet végezni ugyanazt a munkát. Viszont ehhez Pestről mindenképp ki kell mozdulnunk – mi általában Szolnokon készülünk –, és amint rosszabbra fordul az idő, már muszáj külföldre utazni. Ősszel, a járvány második hullámának kezdetén elmaradt a külföldi edzőtáborozás, amit utólag bánok, ez hiányzik az eredeti tervből.

– A kvótaszerzés szabályai nem változtak a sportágban, de a pótkvalifikációs versenyek egy évet csúsznak. Hogyan látja: igazságtalanabb lett ezáltal az olimpiai kvalifikáció?
– A kérdés nemigen érint, sosem versenyeztem pótkvalifikációs versenyen, minden olimpia előtt azok közé tartoztam, akik az első lehetőséget kvótára váltották – elég sok indulói jogosultságot szereztem Magyarországnak, igaz, nem mindig én versenyeztem vele. Ha meg tudják tartani a viadalokat, nem szenved csorbát az igazságosság elve. A témáról szólva: egy alapjában igazságtalan rendszerben szocializálódtunk azzal, hogy nem névre szólnak a kvóták, annak is válogatóznia kell az olimpiai indulásért, aki kivívta. A női kajakosok hazai válogatóversenye ráadásul hagyományosan olimpiai erősségű viadal.

– Megcélozza mindhárom 500 méteres versenyszámot?
– Kitűztem magam elé a triplázást, meglátjuk, mennyi jön össze belőle. Korábban annyi minden nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, hogy most már mindig a minimummal tervezek; amit a fölött elérek, ajándék. Az első cél, hogy jussak ki az olimpiára. Legyek benne mindenekelőtt a négyesben – igaz, ehhez egyesben kell nagyon jól menni a válogatón, tehát a K–1 500 métert is célba lehet venni. És a párost sem engedem el.

– Női kajakban hajlamosak vagyunk úgy kalkulálni: három versenyszám, három aranyesély.
– Ahogy említettem, sokszor nem úgy jöttek össze a dolgaim, ahogy elterveztem. Maradjunk itt is az első lépésnél: a négyest illene megnyerni.

– Zavarná-e, ha erős ellenfelek maradnának távol, így gyengülne a mezőny vagy inkább örülne neki?
– Négy évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy zavarna, mert akkor igazán jó érzés ránézni egy aranyéremre, ha azt teljes mezőnyben nyerted. Már nem így gondolom. Ha mindenki távol maradna a koronavírus miatt, én akkor is elindulnék, és egy könnycseppet sem morzsolnék el amiatt, egy percig nem agyalnék azon, hogy gyenge vagy erős a mezőny. Harmincegy évesen már nem azért versenyzek, mert nincs elég aranyérmem. Anyukaként egy másik életért is felelős vagyok; a megélhetésünket, a lányom jövőjének biztosítását kell elsősorban szem előtt tartanom. Emellett valljuk be: ki ne akarna könnyedén nyerni? Ha csonka mezőnyben nyerem, attól még nem fog kevesebbet érni egy érem, hiszen az elmúlt öt évben vagy a huszonegy éves pályafutásom alatt beletett munkám eredménye lesz.

– Mentálisan hogyan lehet kezelni, hogy a vírus és a halasztás miatt borulhat a papírforma, felbukkanhatnak új riválisok?
– A vírustól és a halasztástól függetlenül minden évben számítani kell arra, hogy jöhet valaki. Sosem becsültem le egyetlen ellenfelemet sem, akkor sem, ha korábban valamennyi alkalommal legyőztem. Úgy állok be a rajtba minden döntőben, hogy nem azt nézem, hogy ment valaki korábban, mindenkire egyenrangú ellenfélként tekintek, valamennyiüket le kell győznöm, ha nyerni akarok. És mindig az adott évet kell nézni. Ha idén jön valaki, aki az elmúlt évet fel tudta használni arra, hogy felérjen a csúcsra a legjobbak közé, gratulálni fogok neki, jól csinálta.

– Szükséges-e sportpszichológus segítségét kérni amiatt, hogy a mostani felkészülés másmilyen?
– Nem járok sportpszichológushoz, nem éreztem szükségét. Hozzászoktam, hogy folyton újra kell tervezni az életemben. Az egyéves halasztás nekem nem azért volt nehéz, mert még egy év munkát bele kellett tenni, hanem azért, mert már készülök a sport utáni életemre. Azt éltem meg teherként, hogy egy évet csúszik sok minden abból, amit elterveztem. Gondolatban már arra készültem, hogy amellett, hogy folytatom a kajakozást, a súlypont kicsit átkerülhet az élet egyéb területeire, és elkezdhetem kialakítani a civil életemet. Vissza-visszatérően foglalkoztatott, hogy mi minden mást is csinálhatnék már, ha tavaly megrendezik az olimpiát – ezért coachcsal kezdtem dolgozni.

– Ha mégsem tudják megrendezni az olimpiát, a jövőtervezésben mekkora csapás volna az elmaradó potenciális jutalom?
– Anyagilag nagyon nagy érvágás lenne. Aki évtizedeket sportolt végig – hiába tanult közben és szerzett diplomát – nem ugyanúgy kezdi a civil életet, mint aki az iskolapadból rögtön a munka világába kerül. Nem lehet örökké sportolni és onnan nyugdíjba menni, ahogyan nem lehet a kajak-kenuból megkeresett pénzből az életem végéig megélni. Dolgoznom kell, ugyanakkor harminc fölött nem könnyű elhelyezkedni. A sporttal megkeresett pénzből a visszavonulásom után sem lesz habzsi-dőzsi, hiszen azt tőkeként be kell forgatnom abba, hogy elindítsak egy másik életszakaszt, egy másik karriert. Azért edzek nap mint nap, hogy ehhez a lehető legnagyobb bevételem legyen. Ha az olimpia elmaradna, nagyon sok minden borulna az életemben, és ismét újra kellene terveznem.