Kvóták bűvöletében – Deák Zsigmond jegyzete

Egy nemzetközi kimutatás szerint a sportágak közül egységnyi eredményességért a ritmikus gimnasztikában kell a legtöbb időt áldozni, a legtöbbet edzeni, egyebek mellett a hosszú órákig tartó lazítás, nyújtás miatt. Ezt egyébként részben tanúsíthatom, mert kisebbik lányom évekig űzte ezt a szép, de igen monoton és kemény felkészülést igénylő sportágat. Ebből az aspektusból illik kalapot emelni és lengetni Pigniczki Fanni bravúros, magyarként fél évszázados szünet után szerzett világbajnoki bronza, no és 2024-es olimpiai kvótája előtt. Halkan jegyzem meg, annak is örülök, hogy a nagy és időnként visszafelé elsülő egyenjogúság (lásd például műúszás) közepette az rg-ben egyelőre csak hölgyek szerepelhetnek...

Szintén tanúsíthatom (két nagyobb gyermekem példáján), hogy a kajak-kenu az egyik legjobb szabadidős sportág, fiatalon lehet elkezdeni, s gyakorlatilag sosem kell befejezni. A természet lágy ölén, kellemes környezetben, vízen végezzük az aktivitást (hogy egy oly divatos kifejezést használjak), nem különösebben sérülésveszélyes, ha az egyedül evezés mellé hiányzik az adrenalin, a mastersviadalokon saját korunkbeliekkel csatázunk, s a harmadik félidő, a sörözés is fontos „versenyszám”.

Nem úgy, amikor a dolog komolyra fordul, hiszen aki Magyarországon élkajakos, -kenus lesz, el kell viselnie a kiemelkedően eredményes sportág mindig elvárt, épp ezért talán kevésbé ünnepelt sikereinek „keresztjét”. A konkurenciaharc is ádázabb talán a csúcs táján, mint máshol, hiszen aki, mondjuk, beverekszi magát egy nívós egységbe, könnyen (pontosabban az elvégzett munka alapján borzasztó nehezen, más sportágakhoz képest mégis nagyobb eséllyel) az ötkarikás dobogón találhatja magát, ami már hosszú távú erkölcsi és anyagi elismeréssel jár.

A Duisburgban zajló világbajnokságon a női és a férfi kajak négyesünk cipelte magán azt a terhet, hogy kvótaszerzésével maximalizálhatja szakágában párizsi résztvevőink számát. A hölgyek már a magabiztos döntőbe jutással megtették, amit kellett, hozzáteszem, itt van a legmagasabban a léc, hiszen a szám történetében egy kivételével mindig olimpiai érmes volt a magyar kvartett, ha ott lehetett (1984-ben Los Angelesben sajnos nem), s az utóbbi három alkalommal diadalmaskodott. Ennek fényében a mostani vb-7. hely még javításra vár. A férfiaknak a duisburgi fináléban legalább egy európai riválist meg kellett előzniük, erre ők egy kivételével mindenkit megelőztek, az ezüst örömteli bravúrnak számít.

A korrektség jegyében mindenképpen említsük meg a nem olimpiai számokat is, hiszen Kopasz Bálint pénteki világbajnoki címe, Kiss Blanka és Lucz Anna bronza az ötkarikás szemüveget levéve, kiegészülve Kiss Péter Pál sorozatban negyedik parakajakos vb-diadalával, önmagában is nagy értéke a magyar sportnak. Reményeink szerint a hétvégi folytatás is az lesz.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!