Kajak-kenu: Nádas és Tótka nyerte meg az első szétlövést

P. SZ.P. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.06.07. 11:52
Tótka Sándor és Nádas Bence nyerte a szétlövést (Fotó: Árvai Károly)
Az első válogatóversenyen még Kurucz Levente és Opavszky Márk bizonyult jobbnak, ám a hajójukat a régire váltó Nádas Bence és Tótka Sándor győzött a másodikon, majd a szétlövésen is, és készülhet az Európa-bajnokságra.

 

Hiába rukkolt ki szinte emberfeletti teljesítménnyel Kurucz Levente és Opavszky Márk az év első versenyein – a szolnoki válogatón, majd a szegedi világkupa-versenyen is megverték Nádas Bencét és Tótka Sándort –, úgy néz ki, Nádas Bence és Tótka Sándor rájött, miért nem sikerült a terveik szerint az idénykezdés. A Hüvös Viktor mesteredző által felkészített duó az év elején egy új modellre cserélte le a hajóját, és a mérési eredmények alapján hiába adtak le minden eddiginél több erőt a futamaikon, egyszerűen az elért időkön ez nem látszott. Aztán a szegedi válogató előtt visszaültek a tavalyi hajóba.

És láss csodát.

A Nádas, Tótka kettős a rendes döntőben még épp, hogy csak (54 ezredmásodperccel) gyorsabb volt Kuruczéknál, a pénteki szétlövésben pedig még magabiztosabban haladtak, ezúttal majdnem egy beülőnyit vert a fiatal, feltörekvő tehetségekre, és készülhet a jövő heti Európa-bajnokságra.

„Nehéz volt mentálisan felkészülni, a korai versenyek osztották nekünk a pofonokat, az önbizalmunk a béka feneke alá került – fogalmazott Nádas a célba érést követően. – Aztán a szerdai döntő elhitette velünk, hogy képesek vagyunk akkor is jól teljesíteni, ha a szembeszél miatt akár tíz másodperccel lassabb pályát kell kibírnunk. Így felszabadultan szállhattunk vízre, élveztük a szétlövést.”

Kajak-kenu
2024.06.07. 11:26

Kajak-kenu: végleg elúszhatott Kozák Danuta olimpiája

Csipes Tamara Gazsó Alidával állt rajthoz K-2 500 méteren, lapunk információi szerint Kozák Danuta az egyes döntő után elhagyta a verseny helyszínét.

 

Legfrissebb hírek

Hadvina Dóra: Így már le tudom zárni a karrieremet

Kajak-kenu
2025.03.20. 11:29

Idén is a 200 méter egyesre helyezi a hangsúlyt a kenus Takács Kincső

Kajak-kenu
2025.03.19. 11:04

Bejelentette visszavonulását a magyar olimpiai bajnok kajakos

Kajak-kenu
2025.03.14. 09:45

Kucsera Gábor: Most értem meg arra, hogy visszatérjek a kajak-kenuhoz

Kajak-kenu
2025.03.11. 14:32

A montenegrói hadsereg mentette meg a kajakozás közben eltűnt horvát síklasszist – videó

Téli sportok
2025.03.11. 11:52

Struktúraváltás, új válogatási és kvalifikációs rendszer – sajtóreggelit tartott az MKKSZ

Kajak-kenu
2025.03.05. 13:57

Magyarország rendezheti 2028-ban a SUP-világbajnokságot

Kajak-kenu
2025.03.05. 11:54

Kajak-kenu: bejelentette visszavonulását Czéllai-Vörös Zsófia

Kajak-kenu
2025.03.04. 10:32
Ezek is érdekelhetik