Párizs 2024: Kozák nincs az utazó kajak-kenu csapatban, a női négyes összeállítása még kérdéses

Vágólapra másolva!
2024.06.20. 18:57
Kozák Danuta (Fotó: Árvai Károly)
Nincs benne a párizsi olimpiára utazó magyar kajak-kenu csapatban a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta.

A hazai szövetség (MKKSZ) elnöksége csütörtökön elfogadta Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitánynak az MKKSZ versenysport bizottsága által is támogatott előterjesztését, e szerint egy kérdés maradt: a női négyes tekintetében még nem dőlt el, hogy Csipes Tamara, Fojt Sára és Gazsó Alida Dóra mellett Pupp Noémi vagy Lucz Anna lesz-e az egység negyedik tagja.

Csipes és Gazsó három számban állhat rajthoz Párizsban, a férfi kajak négyes pedig a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállításban versenyez majd – számolt be a döntésekről a szövetség honlapja.

Férfi kenuban már a válogatóversenyeket követően biztossá vált, hogy 1000 egyesben Tokió után, Párizsban is Adolf Balázs és Fejes Dániel képviselheti a magyar színeket. Adolf 500 párosban Hajdu Jonatánnal is rajthoz áll, egységük megnyerte mindkét hazai válogatót, bronzérmes lett a szegedi világkupán, valamint negyedikként zárt a szintén Szegeden rendezett Európa-bajnokságon.

Női kenu páros 500 méteren a friss Európa-bajnok Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó versenyez majd. A 19 éves Kiss Ágnes emellett 200 egyesben ott lehet majd, csakúgy, mint az ebben számban májusban kvótát szerző és az Eb-n negyedik helyen végző Takács Kincső.

Férfi kajak egyes 1000 méteren a szám címvédője Kopasz Bálint, valamint a Tokióban ezüstérmes Varga Ádám indul. K–2 500 méteren egy magyar egység szerepel majd, méghozzá a második válogatót, az azt követő szétlövést, valamint az Európa-bajnokságot is megnyerő Nádas Bence, Tótka Sándor kettes. Ami a négyest illeti, a világbajnoki ezüstérmes, a szolnoki négyesválogatót megnyerő, valamint az Eb-n negyedik helyen végző Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor kvartett került be az olimpiai keretbe.

„Ez egy két éve együtt készülő négyes, csupán szakmai szempont volt az, hogy itt az olimpia előtt néhány héttel nehéz lenne egy új négyest építeni és behozni egy olyan fiatal párost, amely mind a világkupán, mind a válogatókon jól teljesített. Ez rizikó lenne, látva az olimpia időrendjét is, ahol a páros és a négyes előfutam és a reményfutam is egy napon van. Ennek fényében Csizmadia Kolos és Kuli István csak és kizárólag a négyesre fog koncentrálni, hogy minél jobb eredményt tudjunk elérni ebben a csapathajóban” – indokolta döntését Hüttner Csaba.

Női kajak szakágban Csipes Tamara, valamint Gazsó Alida Dóra is mindhárom 500 méteres számban rajthoz áll. A kétszeres olimpiai bajnok Csipes nagyszerű formát mutatott az elmúlt hetekben, a szegedi válogatót egyesben nem hivatalos világcsúccsal nyerte, majd az Európa-bajnokságon is fölényes győzelmet aratott – emlékeztet rá a kajakkenusport.hu oldal.

A négyesben Fojt Sára, Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra helye biztos, azonban a szövetségi kapitány javaslatára egy későbbi időpontban sorra kerülő négyespróba függvényében születik majd döntés arról, hogy a múlt heti Eb-győztes egységben is szereplő Pupp Noémi, avagy a szegedi kontinensviadalon a 200 egyest és párost megnyerő Lucz Anna legyen a kvartett vezérevezőse. Párosban az Eb-harmadik Csipes, Gazsó duó indulása biztos, míg Fojt Sára a már említett négyespróba kimenetelétől függően Pupp Noémivel, vagy Lucz Annával állhat majd rajthoz.

„Egy kérdés maradt, hogy Lucz Anna, vagy Pupp Noémi fog-e ülni majd a négyesben. Ugye ezt fogadta el az elnökség, és ennek közeljövőben pontot kell tenni a végére. A két edzővel egyeztetve meg kell rendezni ezt a szétlövést és utána fog véglegessé válni a csapat” – fogalmazott a szövetségi kapitány.

Az elnökség az utazó csapat mellett a szintén Hüttner Csaba által javasolt technikai tartalékok névsorát is elfogadta. Ez alapján Kurucz Levente, Opavszky Márk, Szántói-Szabó Tamás, Bragato Giada, Balla Virág, Benkucs Kíra és Kollár Kristóf is folytatja a felkészülést, hogy egy esetleges betegség, vagy sérülés következtében a szövetségi kapitány cserélni tudjon.

Az induló csapat névsorát az elnökség elfogadta.

Schmidt Gábor, a szövetség elnöke az MTI-nek korábban azt mondta, a hivatalos célkitűzés négy érem, közte egy arany megszerzése.

Az előző, tokiói játékokhoz képest 12 helyett 10 számot rendeznek Párizsban.

PÁRIZSI INDULÓK
Férfi kajak:
K–1 1000 méter: Kopasz Bálint; Varga Ádám
K–2 500 méter: Nádas Bence, Tótka Sándor
K–4 500 méter: Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor

Női kajak:
K–1 500 méter: Csipes Tamara; Gazsó Alida Dóra
K–2 500 méter: Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara; Lucz Anna/Pupp Noémi, Fojt Sára
K–4 500 méter: Lucz Anna/Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra

Férfi kenu:
C–1 1000 méter: Adolf Balázs; Fejes Dániel
C–2 500 méter: Adolf Balázs, Hajdu Jonatán

Női kenu:
C–1 200 méter: Takács Kincső; Kiss Ágnes
C–2 500 méter: Kiss Ágnes, Nagy Bianka

Technikai tartalékok: Kurucz Levente, Opavszky Márk, Szántói-Szabó Tamás, Bragato Giada, Balla Virág, Benkucs Kíra, Kollár Kristóf, Lucz Anna/Pupp Noémi

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik