Két nem jegyzett világcsúcs a magyaroktól a kajak-kenu Eb nyitó napján

Jót tett a hátszél Montemorban az időeredményeknek, a kajak-kenu Európa-bajnokság nyitó napján megmutathatták a mieink, mire képesek, rögtön a délelőtti előfutamprogramban két nem hivatalos – és nem is jegyzett – világcsúcsot is elértek; tudni kell, hogy a sportágban a versenyről versenyre változó időjárási körülmények miatt nincs hivatalos nyilvántartás a világrekordokról, ezekre a „world best time”, tehát a világ legjobb ideje szókapcsolatot használják.
S hogy miért nem jegyzett? Érthetetlen, de mint az a versenynap során kiderült, csak akkor kerül be a sportági nyilvántartásba az eredmény, ha ezt a döntőben érik el, tehát az elő- és középfutamok teljesítményét ebben a tekintetben sehol nem rögzítik. Nem javasoljuk, hogy bárki nagy erőt fektessen a szabály mögötti logikai szál feltárására…
Ez persze nem vesz el semmit a mieink érdemeiből, Balogh Gergely a K–1 200 méter előfutamát bitangerős mezőnyben nyerte meg, 33.378 másodperces eredménye két ezreddel bizonyult jobbnak az olimpiai, kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok brit Liam Heath 2017-ben elért idejénél.
„Így, hogy tudom, ennyire jó időt mentem, azt mondom, tökéletesnek kellett lennie a pályámnak, de érzésre nem volt az, mert előtte, a lányok előfutamainál probléma adódott a rajtgéppel, emiatt csúszott a program, én meg ez idő alatt újra melegítettem, kihűltem, és ezt még egyszer. Továbbra sem a kedvencem a kétszáz méter, még mindig nagyon fáj, de ez most kezd átértékelődni bennem” – fogalmazott Balogh Gergely a hazai szövetségnek.

Hamarosan következett a négyes csapathajók előfutama, a mieink – a szegedi világkupaversenyen arany-, majd Brandenburgban ezüstérmes Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente és Tótka Sándor – elképesztően nagyot repesztve megelőzték a címvédő és világbajnok hazai egységet, fantasztikus, 1:17.253 perces eredményük majdnem fél másodperccel bizonyult jobbnak a világ valaha volt eddigi legjobbjánál (1:17.734 perc), amely Németországhoz fűződött, még 2017-ből.
„Már a bemelegítésnél éreztük, hogy a puha víz hátszélben nagyon fekszik nekünk. Kíváncsi vagyok: az aduász itt van a kezünkben, jó formában vagyunk és egységesek, úgyhogy nagyon várjuk már a szombati döntőt” – értékelt Nádas Bence.
A többi szám miatt sem lehet bennünk sok hiányérzet a csütörtöki nyitó napon. A gyorsasági szakágban az előfutamból közvetlenül az A-döntőbe jutott az olimpiai, ötszörös világ- és hatszoros Európa-bajnok Kopasz Bálint (K–1 1000 m), címvédőink közül Csikós Zsóka (K–1 500) és Lucz Anna (K–1 200), a tavaly Eb-ezüstérmes Opavszky Réka (C–1 500), olimpiai negyedik Kiss Ágnes, Nagy Bianka egységünk (C–2 500), Paragi Petra (C–1 200), Hodován Dávid (C–1 200), a Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Decsi Dorina és Mészáros Anna alkotta női kajak négyes, illetve Fejes Dániel és Hajdu Jonatán kenu kettese. Juhász István kenu egyes 500 méteren döntőbe, 1000 méteren középfutamba jutott, szintén a középfutamban szoríthatunk a kétszeres olimpiai ezüstérmes Varga Ádámért K–1 500 méteren, amelyben sorozatban harmadik alkalommal szeretné megvédeni az Eb-címét, Kőhalmi Emeséért (K–1 1000), Ujfalvi Lauráért és Csikós Zsókáért (K–2 500), valamint Kurucz Leventéért és Fodor Bencéért (K–2 500).
A paraszakágban Varga Katalin (KL2) és Kiss Tibor (KL2) döntőbe, Dancs Gergő (KL3), Kiss Erik (KL3), Molnár Nikoletta (KL3) és Suba Róbert (VL2) középfutamba jutott.

Kajak-kenu Eb: Balogh Gergely és Hodován Dávid is indulhat







