Szeretünk, Papp Laci! – klasszikus portrékönyv a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívóról

Irigylésre méltó együttállása volt a csillagoknak, amikor még voltak valódi hősök – és voltak újságírók is, akik a konkrét életutakon túlmutatva rajzolták meg a portréjukat.

Kő András például már a rendszerváltozás után írt Kárpáti Györgyről, Grosics Gyuláról, Schmitt Pálról, Bozsik Józsefről vagy Kulcsár Győzőről is, azt csak ő tudja, mi végre volt a három évtizedes szünet az 1973-ban megjelent Papp Laci után (nem mintha a szerző ne lett volna termékeny, de a műfajt hosszú időre elsüllyesztette az íróasztalfiókba), az immár 51 éves sorok azonban messze kiállják az idő próbáját.

Már a felütés („Papp László elbeszélése alapján írta és összeállította Kő András”) jelzi a tiszteletet az alany iránt, az előszót pedig az az ember írta, aki a sportújságírói szakmából egyedüliként szemtanúja lehetett a bajnok mindhárom (1948, London; 1952, Helsinki; 1956, Melbourne) olimpiai diadalának, még ha az utolsóról a történelem viharában nem is tudósíthatott: Szepesi György.

Megtudjuk, hogy Papp 18 évesen a világháború európai végóráiban találta magát katonaként, és csak a gondviselés mentette meg ifjú életét; hogy édesanyja (a „Mutter”) sokáig tiltotta a boksztól; hogy nem volt verekedős gyerek, de ha kellett, odasózott; és persze a legendás, Bicsák elleni meccs, amikor a nagy bajnok megbetegedő ellenfele helyett 1945-ben beugróként nagy győzelmet aratott, és egy csapásra befutott.

Nagyjából 1964-ig diadalmenet volt minden ringben töltött perc, olimpiai és Európa-bajnoki címek, ígéretesen rajtoló profi karrier (aminek az engedélyezésében nyilván benne volt az is, hogy Papp László sokakkal ellentétben 1956-ban hazajött és itthon maradt), ebben a műfajban is Eb-címmel.

A labdarúgó Aranycsapat és a pólósok mellett vitán felül ő volt a kor legnagyobb sportikonja, és Kő András könyvében is olyan szeretettel beszél róla mindenki, hogy nem lehetnek kétségeink: Papp Laci nemcsak nagy bajnok, hanem rendkívül jó ember is volt. Mindeközben Madaras József színész, akivel Az oroszlán ugrani készül című film forgatásán haverkodtak össze, azt elevenítette fel, hogy Pappban ott bujkált a keserűség, hiszen éppen akkor „szedte volna meg magát”, amikor nem bokszolhatott tovább profiként…

Kő András könyvének felülmúlhatatlan értéke, hogy felidézi az idehaza láthatatlan és szinte követhetetlen hivatásos karrier legfontosabb kilométerköveit. Még az is benne van, hogy a Luis Folledo elleni madridi meccsen Puskás Öcsi fogadta a pályaudvaron, és elment Czibor Zoltán barcelonai éttermébe is. Mindezt dicséretes és merész módon 1973-ban!

A kor számos híressége, a színész Kálmán György, a humorista Hofi Géza, az Élet és Irodalom-főszerkesztő Nemes György vagy éppen az utószót jegyző Abody Béla is – Laci népszerűségét meglovagolva – elmondja hősünkről a gondolatait, ugyanakkor a világbajnoki címmeccs küszöbén leállított pályaív végéről gyakorlatilag nem esik érdemi szó, csak a Muttert idézi a könyv: „Disznóság, hogy így bántak el veled!”

Nagy kár, aminél már csak az szomorúbb, hogy a 2003-ban elhunyt Papp Lászlótól már nincs mód érdeklődnünk.

(Kő András: Papp Laci, Sport, 1973)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. február 10-i lapszámában jelent meg.)