Népsport: életre kelt a Magyar-vándor

A Népsport december 23-án, hétfőn megjelent, ám szenteste napján nem, mert 24-e keddre esett, s az akkori szokás szerint a hét e napján nem került az olvasók kezébe a lap.

Az év vége, az ünnep a számadás ideje volt. Magyarországon ekkor választották meg a sportágak legjobbjait, tájékozódási futásban Monspart Sarolta (Vasas) hetedszer, úszásban Hargitay András (KSI) hatodszor bizonyult a legjobbnak, „Mosza” sífutásban is az élen végzett. „Hares” nem mellesleg december 21-én Európa-csúcsot úszott 800 méter gyorson. Ugyanakkor vízilabdázóink hiába nyerték meg Bécsben az Európa-bajnokságot, a szövetség nem talált olyan pólóst, akit érdemesnek tartott volna a jelölésre… A lapban amúgy minden csordogált a maga medrében, a december 21-i számban a futballban őszi első Újpesti Dózsa szereplését elemezték, a lap beszámolt a Téli Kupa mérkőzéseiről is. Az év végi számvetés részeként az NS közölte a varsói testvérlap, a Przeglad Sportowy minden idők legjobb európai amatőr ökölvívóira vonatkozó rangsorát, amelyben az olimpiák, az első világbajnokság és az Európa-bajnokságok eredményeit vették figyelembe. Az örökranglista a következő: 1. Papp László, 2. Pietrzykowski (lengyel), 3. Lagutyin (szovjet).

A december 23-i szám utalt a közelgő ünnepre. A címlapon a 25-i szám tartalmáról értesülhettek az olvasók, a hetedik oldalon pedig a Nincs karácsony barlang nélkül című cikkből megtudhattuk, a KPVDSZ Vörös Meteor barlangászai az ünnepet – hol másutt? – barlangban töltik, 1974-ben az Aggteleki-hegységben lévő Meteor-barlangot választották…

A karácsonyi szám tartalmas, benne az év sportolója választás eredményeivel, az olvasók szavazatai alapján összeállított labdarúgó-válogatottal – a közvélemény csapata –, Baróti Lajos nyilatkozik a követelményrendszer módosításáról, az olvasók kérdéseire Tóth József – Jokka – válaszolt. És persze nem hiányozhatott egy „mozgalmi” oldal sem. A 2. világháború magyarországi harcai Battonyától Nemesmedvesig söpörtek végig 1944. szeptember 23-tól 1945. április 4-ig, az NS riportsorozatban járta végig a harcok nagyobb állomásait. A széria első darabját 1974 karácsonyára időzítették… S nem feledkeztek el a zsidókat mentő külsős munkatársról, az 1944 karácsonyán a nyilasokkal szembeni tűzharcban elhunyt Stollár Béláról sem.

Ahogyan a lap fogalmazott, a legjobbak együttesét 11 003 szövetségi kapitány szavazta meg, eszerint Mészáros Ferenc (Vasas) – Török Péter (Vasas), Bálint László (FTC), Horváth József (Ú. Dózsa), Tóth József (Ú. Dózsa) – Dunai Ede (Ú. Dózsa), Kocsis Lajos, Tóth András (Ú. Dózsa) – Fazekas László (Ú. Dózsa), Szabó Ferenc (FTC), Nagy László (Ú. Dózsa) lépne pályára. Maradjunk annyiban, nem rossz tizenegy. A legtöbb szavazatot Tóth József kapta (5318), egyedül rá voksoltak ötezernél többen.

Az esztendő eredményei alapján nem csoda, hogy Magyar Zoltán, Bruzsenyák Ilona és a vízilabda-válogatott végzett az élen az év sportolói voksoláson. A tornász a várnai világbajnokságon negyedik helyezett együttes tagja volt, az NS felelevenítette, nem hitték róla, hogy klasszissá érik. „Annak idején inkább kicsit fanyalogtak a szakemberek, mondván: ügyes, ügyes, de nem »szép« tornász. (Végül is a torna esztétikai sport!) Valóban, furcsa volt a tartása, szokatlan a lábainak az íve.” Az akkor 21 éves sportolónak nem a várnai volt az első nemzetközi sikere: már az 1973-as grenoble-i Európa-bajnokságon is aranyérmet szerzett lólengésben. A szaklap kiemelte trénere, Vigh László szerepét: „A kialakulatlan jellemű, nehezen kezelhető kamaszt a helyes úton tartani szintén nem volt éppen könnyű feladat Erre az időre Zoli nem szívesen emlékezik, bár ma már hálás azért, amiért edzője olyan kemény kézzel formálta jellemét és fizikumát egyaránt.” A leírtak szerint eleinte korláton tornázott a legtöbbet, az ezen a szeren megszerzett izomerőt a lovon tudta igazán hasznosítani. Maga is próbálkozott gyakorlatelemek kitalálásával, „egy ilyen játékos próbálkozásból született meg a ma már világhírű Magyar-vándor alapötlete is. Kidolgozásához persze még hónapok, évek rendkívül tudatos, pontosan felépített edzésmunkája kellett”. Külföldi sportoló képtelen volt tökéletesen elsajátítani, pedig „a Magyar-vándornak ismert mozgássorról a világ minden valamirevaló edzőjének sorozatfelvétele, filmfelvétele van, és szakcikkek sora elemzi a végrehajtás módját”.

A női győztes, Bruzsenyák Ilona neve manapság talán csak a fanatikus atlétabarátok körében ismert. A rövidtávfutó, ötpróbázó Bruzsenyák távolugrásban 665 centivel megnyerte az 1974-es római kontinensbajnokságot, ezzel érdemelte ki a megtisztelő címet. Eredménye értékét növeli, hogy 1974 januárjában izomszakadást szenvedett, hektikus felkészülést követően az utolsó előtti kísérletével a hetedik helyről ugrott fel az Eb-dobogó tetejére. Ennek ellenére nem értékelte tökéletesnek az évet, sőt! „Az edzésmunkámmal nem lehetek elégedett. Az egész idényben nem voltam jó idegállapotban és kondícióban, több kiló hiányzott a tavalyi versenysúlyomból. Az edzéseken hamar elfáradtam. Nem tudtam elérni az eredménycéljaimat még távolban sem.” Annak sem örült, hogy a távolugrást követő napon kezdődött az ötpróba versenye. Hatodik lett, de úgy vélte, ebben a versenyszámban is a dobogóra kellett volna állnia. Az összegzés azonban pozitív: „Ez az év azért jól sikerült. Nem szólhatok semmit. Tavasszal lakást kaptam. Szerencsém volt, hogy csak egyszer sérültem meg komolyan, s a magyar bajnokságon elsőre ugrottam rekordot, hiszen utána ötször beléptem. És szerencse kellett ahhoz is, hogy Rómában a rohamzavarok ellenére döntőbe jutottam, s ott azután javíthattam.”

A vízilabda-válogatott megnyerte az Eb-t, az év 22 mérkőzése közül csupán két döntetlent engedélyezett az ellenfeleknek úgy, hogy Jugoszláviát háromszor – egyébként a két ikszet a déli szomszéd érte el –, az olimpiai bajnok Szovjetuniót kétszer győzte le. Az 1972-es olimpián ezüstérmes magyar együttes szövetségi kapitánya Rajki Béla – a szakvezető szájából hangzott el a legendás mondás: a magyar vízilabdázásban a második hely kudarc – helyett Gyarmati Dezső lett a szövetségi kapitány (munkáját Kárpáti György segítette). A válogatott a sportág első vb-jét 1973-ban Belgrádban megnyerte, 1974-ben a kontinensbajnokságot is. Rögzítsük a bajnokok nevét (Molnár Endre, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Görgényi István, Szivós István, Sárosi László, Kásás Zoltán, Csapó Gábor, Bodnár András, Horkai György, Konrád Ferenc), továbbá azt is, közülük nem találta meg a szakma az év legjobbját – még úgy sem, hogy csak jót lehetett róluk írni…

A Pécsi MSC – a válogatottban abban az évben bemutatkozó – védője, a 23 éves Tóth József az olvasók kérdéseire válaszolva elmondta, másképpen kell védekezni Fazekas Lászlóval szemben, mint Pusztai László ellen. A vehemens magatartását és a Pécs gyengébb szereplését firtató kérdésekre felelve is kivágta magát. Maradva a futballnál, Baróti Lajos szövetségi kapitány, az edzőbizottság vezetője arról számolt be, az év elején bevezetett követelményrendszer számonkérésén változtatnak: a leglényegesebb, hogy a 12 perces futás során néhány nagyobb iramra képes labdarúgó úgymond beleszürkült a mezőnybe, az egyszerre indítás során nem hozta ki magából a maximumot. Ezért úgy döntöttek, nem a 12 percre helyezik a hangsúlyt, az a fontos, hogy a 3600 métert mennyi idő alatt futják le, így az időeredményekből mérhető a fejlődés.

Az ünnepi szám két 30 évvel azelőtti karácsonyt idéz fel: Salgótarján határában már a második ukrán front 53. hadseregének egységei harcoltak. „Az első szovjet harcosok a Forgács-telep melletti hídnál lépték át a város határát. Százados tölgyfán emléktábla áll. Az ünnepek alatt – mint minden évben – most is megkoszorúzzák a hősökre emlékezve.” Az oldal másik cikke az NS külső munkatársára, a tartalékos főhadnagyra emlékezik: „1944 karácsonyán dr. Stollár Bélát a nyilasok tűzharcban agyonlőtték. Halála a mai békés karácsonyunkon legyen ordító felkiáltójel: Soha többé fasizmust! Soha többé ilyen fekete karácsonyt!” 

Stollár baloldali érzelmű humanistaként – zsidómentő tevékenységéért 2003-ban a Jad Vasem (a Világ Igaza) kitüntetésben részesítette – csatlakozott a nyilasellenes, fegyveres Klotild-csoporthoz, amely a mai Zrínyi nyomdát védte, ám december 25-én 37 évesen elesett a tűzharcban. Alakját a Képes Sportban Feleki László idézte fel: a maga valóságában, realistán, szentimentalizmustól mentesen.

A KS rövid cikkben méltatta az 1974-ben utánpótlás Eb-t nyert futballcsapatot. A cikkíró üzent is: „Mindenki, aki ma a labdarúgásban tevékenykedik, meg kell, hogy értse: a sikereket nem óhajtani kell, hanem megvalósításukért dolgozni.”