Zavaros Eszternek életre szóló élményt jelentett a Kékszalag

– Az Operában egy énekesnőnek alapesetben este hét és tíz között illik csúcsformában lennie, egy napindító televíziós műsor viszont reggeli fittséget feltételez. Okozott-e nehézséget az átállás?
– Noha korán kelő típus vagyok és a nyári reggeleket kifejezetten kedvelem, az ébresztőóra csörgéséhez nem tudtam hozzászokni, ám mostanra rutinná vált a hajnali ébredés, hiszen több mint egy éve van műsoron a Napindító – mondta Zavaros Eszter, az Operaház magánénekese, a Hír Tv műsorvezetője. – Bár látszólag két külön műfajról van szó, a színpad és a tv-stúdió között még sincs fényévnyi távolság. Mindkét helyen élőben, ott és akkor kell a legjobbat nyújtani, a kamera jelenléte pedig egy pillanatig sem zavart.

– Ahogy „színházi gyerekként” nyilván a színpad világa sem.
– Anyukám, Pogány Alinka az Operaház balerinája volt, s ez kislány koromtól meghatározta az életemet. A művészbejáró, az öltöző, a színpad világa ismerős közeg volt, génjeimben hordom a színház iránti szerelmet. Gyerekként magamba szívtam a világot jelentő deszkák illatát, s úgy éreztem, ha nem tudom feledni, akkor felnőve ezzel kezdenem kell valamit. Az éneklésnek köszönhetően – már általános iskolásként zenét tanultam, kórustag voltam – így vezetett a Zeneakadémiára az utam.

– Édesanyja karrierje is igazolhatta, hogy a balerinának, akárcsak a sportolónak, folyamatosan karban kell tartania a testét, mert a tehetség tökéletes erőnlét nélkül mit sem ér.
– A balettművészet valóban szigorú életvitelt követel, a kilengés azonnal a teljesítmény rovására megy. Az énekessel hasonló a helyzet. A hangunk roppant érzékeny műszer, a fegyelmezettség az én pályámon is elengedhetetlen. S nem is idegen tőlem, mert bár a testvéremmel mindent megkaptunk a szüleinktől, elkényeztetve sohasem voltunk.

– Kipróbált sportágakat?
– Édesapám ízig-vérig sportember volt, imádott úszni, teniszezni, vitorlázni és széllovagolni – az erős balatoni kötődésem ennek köszönhető. Számos sportággal megpróbálkoztam: úsztam, kézilabdáztam, kosaraztam, röplabdáztam, teniszeztem, sőt jártam vitorlástáborba is. Sprinterként általában megnyertem az iskolai versenyeket, az atlétaedzők láttak is bennem fantáziát, csakhogy a heti öt edzés nem fért össze a zenetanulással. A sport szeretete és a sportolók iránti tiszteletem azonban a mai napig megmaradt.

– A színművészetin a képzés része, hogy a hallgatók megtanulnak például vívni, lovagolni. Mennyire hangsúlyos ez a zenei felsőoktatásban?
– Mozgásóráink voltak, de az akadémia alapvetően a művészképzés színtere. Sport nincs a tananyagban, noha a kifogástalan állóképesség az opera világában is elengedhetetlen. Nem véletlen, hogy Marton Éva és Komlósi Ildikó – hogy csak e két világhírű szopránt említsem – karrierjének fénykorát végigkísérte a sportolás. Jellemző, hogy mennyit változott a felfogás az utóbbi fél évszázadban: ötven éve még nem a vékony, atletikus énekesek voltak divatban, manapság viszont már nem elég, ha valaki szépen énekel, kötelező jól kinézni, másképpen esély sincs a rangos operaszínpadokra eljutni.

– Sokak szerint e tekintetben mérföldkő volt a Traviata 2005-ös salzburgi előadása, Violetta szerepében a szépséges Anna Nyetrebkóval.
– A csillagok szerencsés együttállásának köszönhetően az egész operajátszást meghatározó előadás született Willy Decker keze alatt. A német rendező a maga egyszerűségében is ikonikus produkciót alkotott. Akkor fogalmazódott meg, hogy ugyan miért ne lehetne egy operaénekesnő vékony, csinos, azaz jó csaj is. Nyetrebko nem tudatosan indította el a szemléletváltást, de fontos, hogy így történt, mert a világban egyre kiélezettebb a verseny.

– A legkisebb dalversenyekre is remek énekesek jelentkeznek, aki ki akar tűnni, annak muszáj a külcsínnel is törődnie. Az Operaháznak 2013-ban lett tagja, ez volt az az év, amikor visszatért a rendszeres futáshoz. Volt köze a kettőnek egymáshoz?
– Nincs összefüggés, és nem volt külső kényszer sem; a mi családunkban szerencsére senki sem hízékony. Egyszerűen kíváncsi voltam, mire jutok, ha időt, energiát áldozok
a testedzésre. Személyi edzővel készültem, s az is motivált, hogy lefussam a félmaratonit, igaz, végül az nem sikerült. Az egyik Vivicittán viszont teljesítettem a tizenkét kilométert, erre büszke vagyok. De tartozom egy vallomással: a sprinttávot szeretem, a hosszútávfutást viszont nem.

– Azért az Operaház váltójában elvállalta a befutó szerepet az egyik Spar maratonin.
– Nekem a kihívás nem az időeredmény, hanem az, hogy végigfussam a távot. Célba érni jó, bár még sohasem volt „ide nekem az oroszlánt is” élményem, hogy akár újra odaállnék a startvonalra. A kérdés az, hogy amikor nem élvezem a futást, mennyire esik nehezemre továbbmenni. Sikerélmény, ha úgy küzdök meg a méterekért, hogy közben nem kívánom a pokolba a futást. Egyébként az említett váltó estéjén előadásom volt, az Iphigénia Tauriszban című Gluck-művet játszottuk. Görög nőként az egyik jelenetben az oltárra kellett másznom. Vért izzadtam, mire felkapaszkodtam, olyan izomlázam volt a futástól.

– Összejöhet még a félmaratoni, netán a maratoni?
– Egyelőre nincs ilyen tervem. A kislányom születése után, a Covid-időszak miatt leálltam a futással. Karácsonyra pilatesbérletet kaptam ajándékba, most az van fókuszban.

– Plusz a vitorlázás.
– Életre szóló élmény, hogy tavaly a Játékszín csapatával részt vehettem a Kékszalagon! Már a rajt fantasztikus látványt nyújtott, több száz hajó várta egymástól karnyújtásnyira, hogy nekivágjon a tókerülésnek. A Kékszalag kemény erőpróba, menet közben szembesültem azzal, milyen kihívás a vízen eltölteni majdnem húsz órát. Engem a vitorlásunk tulajdonosa, Szerednyey Béla színművész hívott fel és invitált a legénységbe. Készült a versenyzésünkről egy úti film, Szikszai Dániel operatőrrel menet közben forgattunk a hajón. Hogy lesz-e az idén nyáron folytatás, nem tudom. Én nagyon szeretném, s jó lenne az időből is lefaragni kicsit.

– Vállalkozó szellemének bizonysága, hogy részt vett a tavaly őszi Hungarian Darts Trophy népszerűsítésében.
– Felkértek, hogy támogassam az esemény kampányát; DJ Yaminával ketten eldobtunk néhány nyilat is. A kézilabdát nagyon szeretem, sokat teniszeztem, úsztam, síeltem, ellenben a dartsban nem vagyok jártas, ám ha ennyivel segíthettem, miért ne tettem volna meg.

– Ahogy Miklósa Erikával is elvállaltak korábban egy jótékonysági futást.
– Az egyik alapítvány szervezésében egy látássérült kislánnyal hármasban tettünk meg hét kilométert. Ritkán kérnek jótékonykodásra, de ha megtalálnak, örömmel mondok igent. Katolikus családban nőttem fel, nálunk az odaadás, az alázat, a másik ember tisztelete magától értetődik; ehhez az értékrendhez igazodva igyekszem élni. Jó ügyért tenni mindig jó.

– A Zeneakadémiával párhuzamosan a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikációs szakát is elvégezte. Akkoriban azt mondta, kell egy „B-pálya” az operaénekesi mellé. Most, hogy folyamatosan televíziózik, melyik az A- és melyik a B-pályája?
– A színházi lét bizonytalan, ezt a koronavírus-járvány élesen megmutatta, alátámasztva édesanyámék véleményét, miszerint érdemes több lábon állni. Az éneklés olyan művészet, amelyben nem látni előre, hogy a tehetség mire és meddig elég. A Hír Televízió nekem a Jóisten ajándéka, mert éppen abban az időszakban keresett meg, amikor az Operában csökkent az előadásszámom. Kiváló csapatba kerültem és kaptam egy műsort, amelynek az arca lehetek. Pillanatnyilag a műsorvezetés a hangsúlyosabb, de a színház örök szerelem, sohasem engedném el.

– Énekelte már többek között a francia királykisasszonyt, Glavari Hannát, Papagenát, Kate Pinkertont, Szaffit, Barbarinát, Lili bárónőt és Giannettát is. Van olyan szerep, amely nélkül nem lenne teljes a pályafutása?
– Noha az életben eszembe nem jutna, a színpadon szeretnék egyszer meghalni. Mondjuk, Cso-cso-szánként a Pillangókisasszonyban, vagy Violetta Valéryként a Traviatában, esetleg a Tosca címszereplőjeként, vagy Liuként öngyilkos lenni a Turandotban. De az igazi álmom a Bohéméletben Musette-et elénekelni; hiányozna, ha kimaradna a repertoáromból. Ami a televíziózást illeti, élő show-t boldogan vezetnék egyszer. A Virtuózok 2022-es évadába már beugrottam: a backstage-be kerestek olyan női műsorvezetőt Plácido Domingo Jr. mellé, aki jól beszél angolul és tájékozott a komolyzenében. Elképesztően sok fiatal tehetség mutatta meg magát, élmény volt látni, hallani őket.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. január 27-i lapszámában jelent meg.)