Vagy a zöld gyep, vagy a parkett – Hogyan futballozzunk

A két szerző, Holits Ödön (1886–1970) korábbi futballista, edző, szövetségi kapitány, a Testnevelési Főiskola oktatója, valamint Mamusich Mihály (1888–1956) újságíró, sportvezető, a Nemzeti Sport futballrovat-vezetője bevezetőjében olyan kérdéseket érint, mint „az egészségesebb embertípus kitermelésének feladata”, a „játék elméletében való elmélyedés” tudománnyá válása vagy a dunai iskola szellemiségének válsága. Utóbbi kapcsán megjegyzik: „A középeurópai iskola nem vette észre, hogy művészkedéseivel szemben a külföld hasonlóan fejlett technika mellett már nagyobb gyorsaságot és nagyobb erőkifejtést vonultat fel, amelynek árnyékában trükkjeink elhalványultak, hatástalanokká váltak.” 

Szóval írásunkban boncolgathatnánk a 290 oldalas könyv elméleti, koncepcionális téren megmutatkozó erényeit, netán elmerülhetnénk a páratlanul gazdag, ma is számos szempontból aktuális futballszakmai tartalomban. Ennek a könyvnek azonban az is értéke, hogy sokféleképpen lehet olvasni. A fenti megközelítés érvényesül Sz. Nagy Tamás, lapunk korábbi főszerkesztő-helyettese nyolc éve publikált elemzésében („Hogyan futballozzunk? A technika nem elég, kell a lendület”, Nemzeti Sport, 2016. március 11.), ráadásul a magyar futballmúlt folyamatait azóta is elmélyülten kutató kollégánk a közelmúltban a Testnevelési Egyetemen tartott előadásában is hangsúlyosan kitért az említett vonatkozásokra. Érdemes újraolvasni a Holits–Mamusich-féle könyvben a „célfutball tízparancsolatát”,      és az is legalább ennyire tanulságos, ami már elavult. A játék gyorsulásának tagadhatatlan jelét olvashatjuk ki például abból a statisztikából, hogy a korabeli Ferencváros–Budai 11 mérkőzésen rögzített mérés szerint az első félidőben Toldi Géza középcsatár 2590 métert tett meg, a második félidőben pedig Móré János középfedezet 3725 métert. Ketten együtt tehát 6315 métert sétáltak/szaladtak/sprinteltek a pályán, míg például a „futógép” Joshua Kimmich, a Bayern München középpályása mozgásával az aktuális Bajnokok Ligája-idényben mérkőzésenként átlagosan 12 500 méter távolságot fedett le. 

Az alapmű szinte szemlézhetetlenül bőséges olvasnivalót kínál, lassan cikkünk végéhez közelítünk, és az izgatott szöveghabzsolástól még mindig nem tudtunk rátérni a tárgyra, amely lehetne akár a sáros pályák sajátossága, az öncélú trükkök ügye („ilyesminek egy cirkusz porondján vagy orfeum színpadán lehet helye mint artista-mutatványnak”) vagy akár a lelki kiegyensúlyozottság követelménye: „Bármily velünk született képesség és szorgos munkával szerzett készség csak úgy juthat érvényre, ha ahhoz a lélek frissessége is járul.” Mégsem ezeket tűztük ezúttal tollhegyre, érdeklődésünk fókuszában a sportszerű életre leselkedő veszélyek köre áll: alkohol, dohányzás, szerencsejáték, kártya, „nemi gerjedelem”, kicsapongó élet, „éjjelezés”. Ugye izgalmas témák? Ám itt hirtelen ajánlónk terjedelmi falába ütköztünk, a kielégítetlenül kíváncsi olvasónak sajnos nem mondhatunk mást, mint ami tulajdonképpen cikkünk eredeti célja lett volna: aki a részletekre éhes, annak irány a könyvtár, az antikvárium vagy az Arcanum…  

Elöljáróban a könyv aranyparancsát idézhetjük: „Az igazi futballjátékosnak nem lehet egyszerre két szerelme. Vagy a zöld gyep, vagy a parkett. Választania kell!” 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. március 9-i lapszámában jelent meg.)