Egy régi vágású úriember – Íróasztal nem terem a mi számunkra

Dr. Killyéni olimpiakutató könyvének tagadhatatlan erénye, hogy a fiatal generációkkal megismerteti a versenyzőként, edzőként, szakvezetőként nyolc (!) olimpián részt vevő Bay Bélát. A kiadvány – úgy is fogalmazhatnék, az archív fotókkal illusztrál kis album – erénye, hogy a szöveg és képanyag aránya tökéletes.

Bay Béla 1907-ben Szinérváralján (Máramaros megye) született jól szituált családba (1997-ben hunyt el), egyik nagyapja huszártiszt, földbirtokos volt, a másik „csupán” földbirtokos. A szülők válását követően édesanyjával Budapestre költözött, elvégezte a jogi egyetemet – hogy aztán egy percet se praktizáljon. Ellenben felkereste Gerentsér László vívómestert, aki mondjuk úgy, „szakmát” adott a kezébe.

A BEAC-ba 20 évesen került 1927-ben, all round vívó volt, tőrben (1936), párbajtőrben (1935, 1937) egyéni bajnokságot nyert, kardban (1935) bronzot szerzett. Állította: noha mindhárom fegyvernemben elért sikereket, a legtöbb örömöt a kardvívás szerezte neki. Teszem hozzá: nem véletlenül mondjuk mi, magyarok: ide veled régi kardunk. Részt vett az 1936-os berlini olimpián, tőrözött, párbajtőrözött, utóbbiban kilencedik lett. Később az egyetemi klub vívószakosztályának elnökeként tevékenykedett, a második világháború alatt számos zsidó származású világklasszis fegyverforgató is lejárt a tréningekre, Bay az egyaránt olimpiai bajnok Kabos Endrével és Petschauer Attilával jóban volt. Bay mester ravasz trükköt eszelt ki, amikor 1944-ben a zsidóknak megtiltották, hogy állami létesítménybe egyáltalán beléphessenek. Kitöltetett velük egy nyilatkozatot, amelyben kérik tagságuk törlését – persze továbbra is lejártak vívni. Bay úgy okoskodott, ha a nyilasok a rendelet betartatásáról érdeklődnek, előveszi a papírokat, és rájuk írja a dátumokat… Szerencsére, erre nem került sor.

Bay Béla már a háború előtt is szeretett vadászni, ennek jelentősége az új rezsim hajnalán felértékelődött, mivel a vadászatokon találkozott Rákosi Mátyás titkárságvezetőjével, Donáth Ferenccel is. S hogy mit jelent a kiadvány címe (Íróasztal nem terem a mi számunkra)? Egész egyszerűen azt, hogy a kommunizmust építő rendszerben nincs helyük az osztályidegen földbirtokosoknak, tehát Bay felismerte, egyetlen terület létezik a túlélésre: a pást. A párthoz képest egy betű differencia, de micsoda különbség!

Ugyanakkor a párt részéről Kutas István sportvezető belátta, a sportban elért eredmények legitimálják az új érát, tehát kompromisszumot kötött: a Horthy-korszak azon a régi vágású katonatisztjei, „deklasszált elemei”, akik nem bírálják nyíltan a rendszert, az új sportvezetőség tagjai maradhatnak, integrálni kell őket. Idéznék egy ideillő történetet. Az alapkoncepció szerint az erős kardvívás mellé fel kellett zárkóztatni a női tőrt és a párbajtőr fegyvernemet. Miután Bay mindháromhoz értett, Kutas azt mondta neki:      „Maga az állami edző!”      Mivel ez új tisztség volt, a mester visszakérdezett, mi az az állami edző? Kutas így válaszolt:      „Tudja a fene, majd meglátjuk, csak kezdje már el!”     

A BVSC vívószakosztályának alapítója (Elek Ilonával) két időszakban volt a válogatott szövetségi kapitánya (1951–1962 és 1968–1976), mesterként öt olimpiai arany-, 10 ezüst- és 7 bronzérem fűződik a nevéhez. Versenyzőivel nem kiabált, a gyorsan végrehajtható egyszerű akciókra tanította őket. Hétfőtől csütörtökig a vívóteremben töltötte az idejét, péntektől vasárnapig Pucokszálláson vadászott – de ha az élet úgy hozta, ott is tanítványai rendelkezésére állt. Pap Jenő későbbi párbajtőr-világbajnoknak szüksége volt, hogy Bay iskolát adjon neki, mire lehívta a vidéki házába, ahol a bútorokat félretolva vívott vele…

Banálisan hangzik, de igaz: a könyv bemutatja, hogyan lehet példakép az új generáció(k) számára egy régi vágású úriember.

(Killyéni András: Íróasztal nem terem a mi számunkra, Magyar Napló, 2023)   

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. április 6-i lapszámában jelent meg.)