Százéves lenne Nyers István, a magyar fuball világcsavargója – 1. rész

„Hontalan” – ez a jelző ragadt az évtizedek során Nyers Istvánra az olasz sajtóban, és a megállapítás ellen az Internazionale kétszeres olasz bajnok gólkirálya sohasem tiltakozott. Volt ő Pista, Etienne, Stefano, attól függően, Európa melyik országában virradt rá a nap, és kacskaringós pályafutását elnézve az is nagy kérdés: vajon a nap keringett Nyers körül, netán fordítva történt. Párizs, Milánó, Róma ünnepelt futballcsillaga előszeretettel sütkérezett a rivaldafényben, az életéről fennmaradt fényképgyűjtemény mintha egy hollywoodi színészé lenne: a képeken fényes mosolyú nők, csillogó luxusautók, elegáns éttermek és persze tömött stadionok köszönnek vissza. A huszadik század talán legkalandosabb életű magyar futballcsillaga az idén lenne százéves, története szélesvásznú mozikba kívánkozik: Franciaországban született, Budapesten nevelkedett, Szabadkán vett lendületet futballpályafutása, a magyar fővárosba visszatérve zűrös ügyei miatt elfogyott körülötte a levegő, Pozsony érintésével Prágába menekült, onnan Helenio Herrera ragyogó párizsi csapatához, a Stade Francais-hoz dobbantott, majd következtek a szédületes milánói csúcsévek az Internél, két év az AS Románál, némi spanyolországi kitérő után újra Olaszország, a visszavonulása után három homályos évtized Bolognában, végül a teljes elszigeteltség remeteévei Szabadkán. A délvidéki városban találtak kollégáink a rangrejtve élő nyugdíjas világsztárra 2004-ben, néhány hónappal a halála előtt. Színes történetét a következő hetekben olaszországi, franciaországi, szerbiai és budapesti források alapján, exkluzív fotóanyaggal tálalva mutatjuk be a Képes Sport tematikus sorozatában. 

És itt jönne az a technikai információ, hogy a cikkek befejezését a labdarúgó születésének kerek évfordulójára, vagyis 2024. május 25-re terveztük igazítani. Nyers István csavaros élete azonban misztikus részletek, kisebb-nagyobb stiklik, félresiklások állandó sorozata, és stílszerűen rögtön helyreigazítással kell nyitnunk: erős a gyanú, hogy mindeddig rosszul tudtuk a dátumot, az elzász-lotaringiai Freyming-Merlebach város szülöttje nem májusban, hanem 1924. március 25-én látta meg a napvilágot. Erre enged következtetni valamennyi iskolai értesítőjének bejegyzése, és miután saját kezünkben fogtuk a Kiscelli utcai elemi iskola 1931–1932-es és 1935–1936-os, a Lajos utcai elemi népiskola 1932–1933-as, 1933–1934-es és 1936–1937-es, a Margit körúti elemi iskola 1934–1935-ös, a Tomori utcai továbbképző fiúiskola 1937–1938-as, valamint a Budapest Székesfővárosi Községi Műszaki és Villanyszerelő Iparostanonciskola 1940–1941-es tanéve után kapott hivatalos füzeteit, tanúsíthatjuk: mindegyikben március, márc. vagy III. szerepel születési hónapként. 

A fent vázolt elképesztő tanulmányi szlalompálya igencsak hányatott gyerekkorról tanúskodik, nemkülönben az említett dokumentumokban szereplő rengeteg lakcím: Szöllő utca 12., Bécsi út 86. Szöllő utca 57., Váci utca 170., Lajos utca 171., Lajos utca 105., Fehérvári út 10. A legtöbb évben napszámosként (ám 1941-ben váratlanul belügyminiszteri altisztként) jelölt édesapa, idősb Nyers István jövedelmi viszonyai kiszámíthatatlanok lehettek, és bár a Gamma Rt. alkalmazottjaként feltüntetett felesége is dolgozott, az adatok alapján a család életét a tervezetlenség jellemezte. 

„Még kisgyerek voltam, amikor Franciaországból Budapestre költözött vissza az egész család, a budai dombok közelében laktunk, és meg kell mondanom, pénzünk nem sok volt. Kis helyi csapatokban kezdtem futballozni” – emlékezett vissza az időszakra Olaszország egykori futballhőse a Corriere dello Sportnak adott 1993-as interjúban. A tanulmányi értesítőkben szereplő érdemjegyek alapján a budai iskolákban változó teljesítményt nyújtott, az iparosiskolában aztán általános műszerésznek kezdett tanulni, ám már az első évet sem tudta befejezni, 1941. május 15-i dátummal a „Kimaradt” bejegyzés szerepel az egyébként feltűnően rossz bizonyítvány lapjára írva. Nem nehéz összerakni a mozaikkockákat, a III. Kerületi TVE ifjúsági csapatának korábbi tehetséges balszélsője éppen ettől az időszaktól, az 1941–1942-es idénytől erősítette a Szabadkai Vasutas AK NB II-es csapatát a Magyarországhoz visszacsatolt délvidéki városban.

Kanyarodjunk vissza azonban a Nyers család korábbi történetéhez! Hogyan keveredett a házaspár az 1920-as évek elején Franciaországba? Úgy mondták, Ózd környékéről indult szerencsét próbálni a bányász édesapa Elzász-Lotaringia kőszéntelepeire, hasonlóan az itthoni szűkös idők elől francia földre igyekvő számos magyar munkáshoz. Az 1923 novemberében vonatra ülő, végül a billancourt-i Renault-gyárban állást találó majdani Hungária-fedezet, az Aranycsapat leendő szövetségi kapitánya, Sebes Gusztáv Örömök és csalódások című könyvében lejegyzett élményei akár a borsodi kalandoréi is lehettek volna: „Reggel már hét órakor elindultam Párizsba, zsebemben egy Schidlef-szótárral, róttam az utcákat konok elszántsággal, munkát szerzek magamnak, muszáj, hogy munkát találjak. Egyik gyártól a másik műhelyig útközben francia szavakat magoltam a szótárból. De mégsem titkolhattam el tudatlanságomat. Minden kapun beléptem, amely mellett ott láttam a táblát: On embauche ouvrier. (Munkások fölvétetnek.) De rendszerint már az első kérdés után észrevették, hogy nem értem, amit mondanak, és mehettem tovább. Utcán vagy valamelyik kis téren ebédeltem, megpihenve egy padon, de gyakran menet közben. Leggyakrabban 25 centimes-ért pommes frites-et, olajban sült burgonyaszeleteket vásároltam, vagy két zsemlét egy kis csokoládéval. Este mindig holtfáradtan érkeztem haza.”

Három évvel István után, 1927. március 3-án szintén Freyming-Merlebachban megszületett a második fiú, Ferenc, aki csatárként később szintén igen sokra vitte, Franciaországban játszott a Strasbourgban és a Saint-Étienne-ben, Olaszországban a Lazióban, valamint a kolumbiai Junior Barranquillában is (2001-ben hunyt el, Le-Grand Bornand francia faluban). Egy a fivérekről fennmaradt, édesanyjukkal közös korai fénykép alapján feltételezhetjük, két lánygyermek is volt a családban, róluk azonban szinte semmilyen információ nem ismert, leszámítva a meg nem erősített szóbeszédet, hogy egyiküket Ausztráliába sodorta az élet. 

A huszadik század gazdasági viharai közepette, a megélhetés reményében ide-oda csapódó Nyers család tehát az 1920-as végén Budapesten remélte megtalálni a biztos talajt, és miután három szabadkai éve alatt István a futball területén bizonyította rátermettségét, neki is a magyar főváros kínált kiugrási lehetőséget. A Szabadkán a korábbi ferencvárosi játékos, Takács Géza („Mari néni”) keze alatt pallérozódó ballábas szélsőt elvitte a zuglói Ganz, ahol mások mellett Kubala László oldalán futballozott. A befejezetlen 1944 őszi hadibajnokságban jó benyomást tett, a háború utáni tavaszon már a bajnoki cím felé igyekvő Újpest csatára volt, mások mellett Zsengellér Gyula és Szusza Ferenc csatártársaként (Kispesten ellenben az elterjedt téves adattal ellentétben nem fordult meg, a posztján szereplő Nyers Gyula okozhatott statisztikai zavart). Szaladt neki a szekér, rúgta a gólokat, Gallowich Tibor szövetségi kapitány bevetette a válogatottban a Románia (7:2) és az Ausztria elleni (2:3) mérkőzésen, az 1945–1946-os idényben pedig 18 góllal segítette hozzá az UTE-t az újabb aranyéremhez. Aztán megtört valami, a Népsport 1946. május 19-én száraz hírt közölt: „Már hosszabb ideje sok panasz merült el az Újpest vezetősége részéről Nyers, a lilák válogatott balszélsője ellen. Most az Újpest fegyelmi bizottsága Nyerset két évre eltiltotta a játéktól ésaz UTE-pálya látogatásától.”

A háttérről inkább csak pletykák jelentek meg, mintsem konkrét állítások, vagy legfeljebb olyan utalások, mint a helyére beállított játékos furcsa dicsérete: „Újpesten most annak örülnek, hogy Várnai igen jó balszélsőnek bizonyult, amellett a magántulajdon elve alapján áll.” A valós eseményeket Zsengellér Zsolt, Feleki László-díjas újságíró, Zsengellér Gyula fia világította meg: „Rendszeresen tűntek el pénzek az újpesti öltözőben, nem találták a játékosok edzés után pengőiket a zsebükben. Apám a csapat vezéralakja volt, kitalálta, hogy hárman-négyen jegyezzék fel a zsebükben lévő bankjegyek számát. Nyoma veszett ezeknek a pénzeknek is, aztán egyszercsak Nyers Istvánnál kerültek elő. Ez vezetett a szakításhoz. Apámmal utána sokáig nem is találkoztak. Jóval később, az 1960-as évek közepén futottak össze Rómában – akkoriban én kint voltam próbajátékon a Laziónál –, egy-két napig elföccsöztek, rendezték a történteket, nagyszerű kapcsolatba kerültek. Azt nem tudom, hogy az öltözői lopásról mit beszéltek egymással. Ahogy emlékszem, Nyersnek autójavító szalonja és autókereskedése volt Rómában, tele volt pénzzel, és ismerte a város minden zegét-zugát, a kocsmákat, az éttermeket.”

Ez azonban már egy másik történet. Az újpesti öltöző lebukott csatárának nem volt maradása Budapesten…

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. április 20-i lapszámában jelent meg.)